2014. március 24., hétfő

Első párlatmustra a Miklósfai Kertbarát Körben!

A dr. Kotnyek István Miklósfai Kertbarát Kör tavaly egy nagy sikerű előadást rendezett, melyen Komoróczi Lajos gyakorlatias módon mutatta be a ma oly divatos házi gyümölcspárlat készítés rejtelmeit.
A helyi gazdák, kertbarátok úgy látszik nem csak a borászatban fejlődtek sokat, de nyitottak minden új ismeret befogadására, nevezetesen a pálinka főzés tudományában is továbbképezték magukat!
Bizonyítja ezt, hogy a tagok kérésére március 22-én a vezetőség megtartotta a Kertbarát Kör első pálinka mustráját! 
Vajon tanultak-e a korábbi előadásból, tudnak-e Miklósfán a párlat spillerek különlegességet is alkotni?
Természetesen ismét Komoróczi Lajos kapott felkérést, de most már a zsűri megszervezésére.
A hat fős, két asztalon bíráló ítészek elé 23 gazda 43 párlatmintája került elbírálásra.
A nevezett minták felét a szokásos körte, szilva és vegyes pálinkák tették ki, de találkozhattunk birs, naspolya, bodza, seprő, törköly és kajszi párlatokkal is.
A zsűri értékelése szerint meglepően jó eredmények születtek!
A 43 mintából Oklevél minősítésű lett 4, Bronz minősítésű 6, Ezüst minősítést kapott 11 minta, Aranyat pedig 22!
 A pontozólapok és minősítések átadásánál a bírálók élő szóban is rámutattak a hibákra és az erényekre.
A nevezők sem számítottak ilyen szép sikerre, az eredmények hallatán pedig biztos sokan elgondolkodnak mit fognak ősszel kezdeni a borseprővel és a törköllyel...
A legjobb párlat díját Czinki Ferenc kapta, Királyleányka seprő párlatára.
A falu legjobb párlata Gárdonyi József kajszi pálinkája lett.
A zsűri különdíját pedig Koncz Tivadar bodza pálinkája érdemelte ki.
A jó hangulatú rendezvény végig a szakmaiság szigorú keretei között zajlott és sokan már a hallottak alapján készülnek fel az őszi gyümölcsszüretre és törköly kezelésre.
Németh Géza fotói a párlatmustráról:



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése