2018. június 10., vasárnap

Muravidéki Vágta 2018.06.02. Gyertyános

Mivel egyesületünk kitűzött céljai között szerepel a Kárpát-medencében kialakult vadászó magyar agár népszerűsítése, ezért a romániai, szlovákiai programjaink után idén szlovéniában is népszerűsítettük az agarászatot.
A Nemzeti Vágta programszervezői fontos feladatuknak érzik a magyar lovas hagyományok felélesztését és mivel régen is az agár ló mellett járt, vadászott, ezért adódott a lehetőség a Vágta keretein belül bemutatni egy másik európai hírű hagyományunkat, az agarászatot.
A Muravidéki Vágta ez évben a Gyertyánosi Falunappal egybekötve került megrendezésre.
Már érkezésünkkor elámultunk a rendezvénysátrak méretein, ami jelezte, komoly létszámú érdeklődőre számítanak!
Az OAE felállított sátra az egész  nap folyamán rendelkezésére állt, mint tájékoztató és agársimogató.
Az ünnepélyes megnyitón a szombathelyi huszárok felvezetésével mutatkoztak be az induló lovasok.
A futamok között a Csákberényi Csikósok és az Országos Agarász Egyesület tagjai szórakoztatták a közönséget.
A hivatalos program szerint az agárfuttatás kettő órakor kezdődött, de a lovasprogramok módosulása, a futamok közötti idő lehetőséget adott arra, hogy egy hosszabb, folyamatos konferálással kiegészített agárfuttatást tarthattunk, majd később ezt tovább folytathattuk egy rövidebb programmal.
Keresztes János, az OAE elnöke a tőle már megszokott lendületes stílusban mutatta be az agarászat múltját és jelenét. Agaraink párban, a kiváló talajú lovaspályán mutathatták be fordulékonyságukat, öröklött üldözési hajlamukat.
Mint ahogy szoktuk, most is lehetőséget biztosítottunk kivülállók részére is a futtatáshoz.
Egy szlovén lovas whippetjét próbálta ki a pályán, aki a közönség tapsát elnyerve nagy hévvel üldözte a műnyulat.
A rekkenő nyári meleg ellenére megteltek nézőkkel a sátrak, a pálya környéke és a gyermek foglalkoztatók.
Jó hangulatban, szervezetten zajlottak a programok és sok ismerőssel találkoztunk a határ túloldaláról. A közeledő vihar híre sem zavarta meg a kikapcsolódásra váró közönséget.
Bár minket meglepett a falusi rendezvényhez mért hatalmas tömeg, a helybeliek azért nem voltak teljesen elégedettek sem a nevezők, sem az érdeklődők létszáma miatt.
Erről,  a Népújság beszámolójáról ide kattintva olvashatsz .
Ó! Bárcsak Magyarországon láthatnánk ennyi nézőt egy városi, vagy megyei rendezvényen...

Rövid képriport:

A III. Muravidéki Vágta megnyitását ágyúszó jelezte.

Öt település lovasai neveztek az idén.

Szombathelyi huszárok vezetik fel a nevezőket.

Két előfutamból állt össze a döntő mezőnye.

Közben a muravidéki gazdák is felkészültek a déli rohamra!

Az agarászok beüzemelték az "agársimogatót"!

A Muravidéki Vágtán először ismerkedhetett a közönség az agarászattal és a magyar agárral.

A bemutatón csak ízelítőt kaphattunk az agarak fordulékonyságáról.

A nyári kánikula sem csökkenti az agarak vad űző szenvedélyét!

Keresztes János OAE elnök folyamatosan információkkal bombázza a közönséget.

Számunkra szép a közönség létszáma...

Csákberényi csikósok vörösboros vágtája. Cola volt...

Puszta ötös, ahogy Ludwig Koch megálmodta!

Így is lehet menyecskét fogni...

A sátorban a Harangláb Népzenei Együttes muzsikált.

Mi a fegyelmezett huszárokat sajnáltuk,

pedig mindenkinek melege volt...

A megmentő hűsítők közelben voltak!

Egy agarat még cumival is el lehet kormányozni! ( Csak cica ne jöjjön!)

Örömfutás a végén.

Horváth Józsefnek ez örömvágta volt!

A boldog döntősök!


Fotóválogatásom itt megtekinthető.