2021. december 26., vasárnap

Fülöp második karácsonya 2021.12.25.

Fülöp, hivatalos nevén Jánosháza-melléki Hajrá már második karácsonyát tölti velünk.

Eddigi ebeink, cicáink is családtagnak számítottak és természetesen kaptak ajándékot karácsonyra. Általában ez valamilyen játék, vagy csemege és mivel ilyenkor enyhül a szigor, a kinti kutyák is velünk tölthetik az ünnepet. Érvényes ez általában szilveszterig, a kutyák számára rémísztő durrogtatások miatt.

Fülöp első telét, (mivel november 21-én került hozzánk egy gazdától való visszahozott kiskutyaként) bent tölthette a lakásban és tavasszal 2-3 nap alatt kiszoktattuk. A lakásban soha nem volt vele gond, nem piszkított be, kikéretkezett, nem tett kárt semmiben, tényleg mintaszerűen viselkedett. Este kilenctől reggel 9-ig aludt nyugodtan a helyén, bár néha túlmozgásos volt, de ebbéli igényeit jobbára a szabadban élte ki. 

Hat hónapos korától kezdtem el neki az udvaron túli világ bemutatását, a mozgatást és a kutyákkal való szocializációt. Ez márciustól napi egy-másfél órás parkerdei sétát, futtatást jelentett, illetve szoktatást pórázhoz, kocsihoz, városi forgalomhoz, illetve egy kis kutyaiskolát.

Persze azért nem volt minden felhőtlen. Hat hónapos korában minden oltás után beleesett  egy corona vírus fertőzésbe, amin már nem is csodálkoztam, hiszen minden eddigi kölyök kutyámmal így jártam, csak a gyors infúziós kezelés mentette meg őket...

Aztán volt patkányméreg miatti izgalom, meg lábrándulás a hirtelen fordulások miatt, de szerencsésen átvészeltük 2020-at.

Fél évesen megcsinálta első terítékét két mezei egér és egy cica rovására. Erős öröklött üldözési ösztöne miatt nagyon résen kellett lennem, hol merjem elengedni. Korán megismert minden potenciális zsákmányt, ami sajnos otthon kacsa képében beteljesedett, de sikerült elmagyarázni neki mit lehet és mit nem. A baromfiakat megértette, a macskákat még nem.

Július 20-án ismerkedett először a műnyulas futtatással, ami már elsőre is jól sikerült. Űzési ösztönével soha nem volt gond. A ritka agárfuttatási programok mellett rendszeressé, mindennapossá vált a parkerdei kutyajáték. Nyárra már sikerült rendszeres edzőpartnereket találni, akik levették a gondot a vállamról, nem volt szükségem biciklire. A megszokott napi mozgatás megizmosította, gyorsította és fordulékonnyá tette. 

A régi bácskai agarászok szerint "egy jó agár megfordul egy 5 koronáson". Bár Fülöp ezt még nem tudja, de helyben fordulni már jópárszor láttam. És ez ugyanolyan fontos egy nyúlvadászaton, mint a kitartó, gyors futás. 

A tavalyi telét már kint, a szigetelt óljában töltötte. Az idei év a megszokott napi edzéssel és a nyári agarász programokkal telt, majd az első lehetséges alkalommal beneveztünk egy magyar agár vadászati alkalmassági vizsgára, melyet 2020. 08.09-én jó értékeléssel és pontszámmal sikerült teljesíteni.

Fülöp gyors lett és fordulékony, a kitartását viszont csak vadászaton tudná bizonyítani, amit már nagyon várunk... Folyamatos edzésben van, mivel idén a 365 napból legalább 330 edzésnap volt.

Idei legnagyobb próbatétele a Vadászati és Természeti Világkiállítás volt, ahol az OAE agarászati bemutatóin 11 napon keresztül vettünk részt. Én futtattam (a műnyulat), Fülöp pedig futott, vagy éppen állta reggeltől estig a több ezer néző, gyerek érdeklődését, simogatását. Mindketten szoktunk új dolgokat. Én a GPS-es közlekedést a Hungexpóra, Fülöp pedig a ketrecet, türelmet, idegennek való szótfogadást, nem ugatást, konzervkaját, stb.

Jól elfáradtunk ezidő alatt, Füli még fogyott is...

November 20-án még belefért az évbe a szentesi tenyésszemlén való részvétel, ahol megkapta a tenyészthető minősítést. Már csak nekem kellene megszerezni, amint lehetőség lesz rá az agarász kiegészítő vadászvizsgát, ha a jövő évi vadászszezonban ki szeretnénk próbálni magunkat. Nagy terveim nincsenek e téren, de szeretném megérni, hogy hivatalosan, engedéllyel lássam Fülöp miként teljesít eredeti funkciójában, a nyulászaton és a dúvadazásban.

Jó kis litánia lett ebből, pedig csak Fülöp karácsonyi fotóit akartam eredendően megosztani.

Egyenlőre eddig a történet. Elkényeztetett egyke agárként kapott egy benti fekhelyet, amit azonnal birtokba is vett, megszeretett. Karácsony napján pedig szárított nyulfület csemegézett kényeztetésként. Fülöp táplálása egyébként a kezdetektől (csakúgy, mint eddigi kutyáimnál) nem táppal történik.

 Az egyszerűség kedvéért reggel és este kap 1-1 csirkefarhátat, zabpehelllyel, vagy rizzsel összfőzve, zöldségekkel, esetleg egyebekkel megspékelve. Tápot, konzervet csak végszükségben, néha sertés combcsontot (buckós csont) fogtisztítónak, kevés belsőséget, ételmaradékot. A tál mindig tisztára nyalva, nehogy jusson már egy rizsszem az odapofátlankodó tyúkoknak. A macskautálat is onnan datálható, amikor egy idegen cica beleevett a tányérjába. Mióta nálunk van, a rókák sem próbálkoznak a tyúkól ABC-ben! 

Most már jöhetnek a karácsonyi Füliképek:

Füli idén már kinőtte a karosszéket.

Fülöp első rókafogása.

Már az oroszlánt is szakszerűen fojtja...

Karácsonyi ajándék fészekfoglalása.

Ezt magától csente el.

Minden is kell neki!

De a nyuszifülért pitizni is hajlandó.

Meg szabályosan ülni...

Tudom, sapka, sál...

Amúgy piszok büdös a nyuszifül.

Persze rám csak fel kellett próbálni...