2018. november 22., csütörtök

Márton napi bormustra Miklósfán. 2018.11.17.

Minden várakozást felülmúlva sikerült a Dr. Kotnyek István Miklósfai Kertbarát Kör újbor mustrája.
Kezdünk belejönni a Márton napjához kötődő hagyományok megtartásába, bár idén is időpontegyztetés miatt csúszott egy hetet a program.
Közel százan regisztráltak rendezvényünkre, mely a Mindenki Háza nagytermében Németh József kör elnök megnyitójával kezdődött.
Az újbor mustrát megtisztelte jelenlétével Cseresnyés Péter miniszterhelyettes és Dénes Sándor polgármester is. Mindketten ismét gratuláltak a miklósfai közösségi élethez és a borászok munkájához. A hirtelen felkérésnek eleget téve Smidéliusz Zoltán nyugalmazott evangélikus esperes beszélt a Szent Mártonhoz köthető legendáriumról, népszokásokról, a bor tiszteletéről.
Ezt követően a Szent Márton Borbarát Egyesület vidám mustszentelővel szórakoztatta és gyakori koccintásra bíztatta a közönséget.
Eközben a konyhában teljes gőzzel ténykedtek a helyi alkalmi szakácsok Rákhely Árpád irányításával. Libasültet készítettek ludaskásával és párolt káposztával.
Utolsó hivatalos programként a "Da bibere" Zalai Borlovagrend tagjaiból álló zsűri értékelte a délután minősített 35 bormintát, melyből 21 fehér, 9 vörös és 5 a rozé kategóriában nevezett.
A zsűri egyöntetű véleménye szerint, nehézségei ellenére nem rossz ez az évjárat! A tavaszi borversenig még lehet a gyengélkedő nedűket javítani, a szépeket pedig fényesíteni.
Az idei újborok közül a legjobbnak Czinki Ferenc rajnai rizlingjét, Gárdonyi József Merlot vörösborát és Milávecz László medoc noire rozéját díjazták.
Az est további részében a fenségesre sikerült libalakoma került tálalásra, majd a nevezett borminták ízleléses próbára bocsájtattak.
Bóka László kísérete mellett nem maradt el most sem a nótaszó, hiszen a jó borban nóta van, tartja a mondás.
Jó társaságban, jó hangulatban, jó borok mellett teljen ezután is minden rendezvényünk, akkor összefogásban és közönségben sem lesz hiány.
Rövid képriport:

A Márton napi libalakoma készítőin nem látszik az izgalom. Rutinos csapat.

Németh József kör elnök megnyitja az újbor mustrát.

Cseresnyés Péter köszöntőt mond és gratulál a közösségnek.

Újborok kostolókra várva...

Tótszentmártoni vidám mustszentelők.

A közönségnek is tetszett a létánia.

Ítéletet mond a zsűri.

Spórolós pénztárnokunkat megtréfálták egy nagy tál csirkelábbal. Az óccó!

Profi kiszolgálás.

Profi szakácsok ludaskásás libasültje.

És a borok sem voltak rosszak!

Erre igyunk!

Ha már a vonóba nem lehet...

Valamennyi fotóm itt nézhető.



2018. november 4., vasárnap

Szent Márton Újbor Fesztivál, Tótszentmárton Szent Orbán pihenő 2018.11.03.

A Miklósfai Kertbarát kör már régóta jó kapcsolatot ápol a tótszentmártoni borbarátokkal.
Ennek jegyében ma a vezetőség tagjai közül öten képviseltük egyesületünket a tótszentmártoni Kálmán hegy pihenőjénél megtartott rendezvényen.
Fontos ünnep Szent Márton napja a helybelieknek településük névadójaként és az új borok előzetes mustrájának napjaként is.
Szent Mártonról és a napjához kapcsolódó szokásokról, hagyományokról is szólt Vlasics Lajos, a Szent Márton Borbarát Egyesület elnöke a program megnyitóján.
A hivatalos megnyitó előtt volt időnk végigmenni Kálmán hegy "főutcáján" és ismerkedni a helyi szőlőheggyel.
Javaslom mindenkinek, aki ide látogat, mert nem csak a hegykapunál levő Szent Orbán pihenő, hanem az út közepén és a végén is van látnivaló. Szépen gondozott szőlők, rendezett pincék, megmentett régi fa prések, ampelográfiai gyűjtemény, "tündérkert" és az oltalmazó Mária hegykapuja.
A közönség soraiban elvegyülve a szlovéniai és horvátországi vendégeken kívül számos hazai vidéki látogató is kíváncsi volt a műsorra és a kálmán hegyi újborokra.
Az ünnepélyes megnyitón felsorakoztak a Letenyei Borbarát Hölgyek Társasága, a "Da bibere" Zalai Borlovagrend tagjai, valamint polgármesterük vezetésével a dobronaki vendégek.
Ezután a Dobronaki Mustkeresztelők előadása következett, fogadalmaikkal, püspöki áldásukkal fokozva a vidámságot.
A kulturális műsort a Letenyei Horvát Éneklő Csoport és a helybeli szépfiúk, a "Sumartonski lepi decki" tamburazenekar színesítette.
A párás időben a melegítő pálinkák mellett friss borok és sültek illata csalogatta a közönséget.
A helyi kézműves sajtok és mustárok kóstolása mellett szemünk láttra sültek a libák, tarják és kemencés langalók. Két üstben rotyogott a sűrű babgulyás és a libapörkölt.
Nem kínozom tovább az olvasót...
Vacsora közben sor került az előző napi újbor mustra értékelésére:
A beérkezett 29 bormintából 5 rosée, 5 vörös és 19 fehérbor került a három fős zsűri asztalára, mely mintákat 1 arany, 17 ezüst, 8 bronz és 3 oklevél minősítéssel értékeltek.
A legjobb fehérbor Megyeri István újbora lett.
A legjobb rosée Mirkó Jánosé, a legjobb vörös pedig Hederics Lászlóé lett.
A hivatalos program után nótázással és fakultatív pincelátogatással telt az idő.
A miklósfai különítményt is meghívta Megyeri István és Vlasics Lajos egy pincében kóstolásra, ahol a borok készítéséről, az év nehézségeiről, újborok illatáról és szépasszonyok ígéretéről is lehetett sztorikat hallani.
Jól éreztük magunkat! Köszönjük a meghívást, amit majd Miklósfán igyekszünk viszonozni.
Rövid képriport:

Tótszentmárton, Kálmán hegyi Szent Orbán pihenő.

Feszület és pihenő a hegyközépen.

Régi fa prés a hegy végén.

Vlasics Lajos instruálja a megjelenteket.

Borlovagok a Márton napi lúddal, aki folyamatosan a nyakravalóját igazgatta...

A Szent Márton Újbor Fesztivál megnyitója.

Dobronaki Mustkeresztelők vidám előadása.

Alkalmi ifjú pár megkeresztelése.

Ennyi áldás után jöhet már akármi!

Libapörkölt

Sült liba

Ez ám a kiadós vacsora!

A legjobb újborok alkotói.

Sumartonski lepi decki tamburazenekar.

Itt a táncosoké az elsőbbség...

Talán még csók is csattant...

Kínálásban sem volt hiány.

Borkóstolás közben mindig van miről beszélni.



Valamennyi fotóm ide kattintva megnézhető.