2019. november 17., vasárnap

Újbor ünnep és libavacsora. 2019.11.16. Miklósfa, Mindenki Háza

Az idei újborok mustrájára 15 gazda nevezett 33 bormintával.
Az újborok közül 20 fehérbor, 6 rozé és 7 vörösbor minta került kiértékelésre a három fős zsűri részéről. Ninck Károly, Ábrahám János és Szentgyörgyvölgyi Tibor hosszasan értékeltek minden egyes mintát és egyöntetűen úgy nyilatkoztak, hogy jó évjárat lett az idei, de még sok bornak, sok ideje van a kiteljesedésre.
A megnyitóra megtelt a Mindenki Háza nagyterme.
Németh József, a Dr. Kotnyek István Miklósfai kertbarát Kör elnöke köszöntötte a vendégeket, köztük Cseresnyés Pétert, Radics Bálintot, Karádi Ferencet és Bojtor Róbertet.
Cseresnyés Péter miniszterhelyettes köszöntőbeszéde után Bojtor Róbert esperes tartott megemlékezést Szent Márton életútjáról, mivel az újborok mustráját egyben a Szent Márton kultusz megünneplésével is összekötöttük.
Ezt követően a Zsűri tagjai értékelték az idei borokat és a kategóriájában legjobbnak számítók készítőit oklevéllel jutalmazták.
Gárdonyi József Chardonay fehérborát, Németh József Pinot Noire rozé borát és Kemenes János Zweigelt-Blauburgert cuvée borát tartották a három legjobb minősítéssel kitüntetni.
Fehérborok közül 6 arany, 5 ezüst és 9 bronz minősítést kapott.
Rozé kategóriában  3 arany, 1 ezüst, 2 pedig bronz került kiosztásra.
Vörösboroknál 2 arany, 2 ezüst és 3 bronz díjazás született.
Az eredményhirdetés után a Tótszentmártoni Borbarátok humoros mustszentelő rítusa aratott sikert, vidám perceket szerezve a közönségnek.
A program után sült libacombos-ludaskásás vacsora következett, melyet ismét a helyi amatőr szakácsok alkottak Rákhely Árpád irányításával.
Ezután még hosszas beszélgetések és koccintások következtek és természetesen az elmaradhatatlan nótázás, harmonika szó.
Ízelítő képriport:

Telt ház az újbor mustrán a Mindenki Házában.

A Zsűri elnöke köszönti a legjobb rozé készítőjét, Németh Józsefet.

Tótszentmártoniak vidám mustszentelője.

Rákhely Árpád osztja a libacombot.

Gárdonyi József  oklevélhalmozó újabb trófeája...

Ábrahám János, Kemenes János és Németh József.

Az elmaradhatatlan nótázás.

Virág és bor. Jobb ez, mint a borvirág.


Valamennyi fotóm ide kattinva megtekinthető.

2019. november 15., péntek

XII. Gödöllői Vadásznap, Gödöllői Királyi Kastély 2019.09.22.

Szeptember 22-én tartották Gödöllőn a Királyi Kastély parkjában a Gödöllői Vadásznapot, mely a hagyományos vadászati módok bemutatkozásának napja.
Idén a kastély igazgatójának meghívására az Országos Agarász Egyesület is lehetőséget kapott a bemutatkozásra, immár másodjára.
A Vadászkamara Kürtegyüttes jelezte a látogatóknak a programok kezdetét.
A változatos műsorok, bemutatók, kiállítások felsorolása is hosszú lenne, ezért csak annyit említek, hogy verőfényes szép időben igazi családi programnak ígérkezett ez a vasárnap.
Az ismertetésben inkább a résztvevő agarászok szemszögéből mutatom be a nap történéseit.
Mivel korán érkeztünk, így volt idő a pályával és a többi fellépővel való ismerkedésre.
Idén a kastély szökőkútjához közeli kertrészt jelölték ki a fellépőknek, melynek előnye a korábbihoz képest, hogy a közönségnek nem kellett sokat gyalogolni és az agárfuttatáson kívül itt mutatkoztak be az íjászok, solymászok, elöltöltős puskások is.
Számunkra viszont rövidnek tűnt a kijelölt pálya, ezért rögtönzésként engedélyt kértünk a délelötti futamok közelebbi megtartására, ahol látványos, hosszú futásokat mutathattunk be. Igaz, előfordult, hogy néha a pályára tévedők miatt kicsit várakozni kellett, de Keresztes János agarászatot bemutató előadása után a futások folyamatos kommentálásával áthidalta a várakozást. Az agárfuttatás és az ismeretterjesztő előadások szép számú nézőt vonzottak. Sisy "királynő" is meglátogatta az agarászokat udvarhölgyeivel, akiket agarainkkal remek fotókon sikerült megörökíteni.
Utánunk a vadászíjászok, solymászok és elöltöltős lőfegyveresek előadásai következtek, majd délután ismét agárfuttatás következett.
Biztonsági okokból egy körbekerített szűkebb pályán, ahol az agarak ugyan nem tudták kifutni magukat, de a fordulékonyságukat bemutathatták.
Kihasználva a szép időt és a lehetőséget, megbeszéltük a Vadászati Világkiállítással kapcsolatos információkat, feladatokat, aktuális dolgainkat.
Valamennyien jól éreztük magunkat, az agarak szinte folyamatosan futhattak a pályázaton beszerzett és itt debütált rolleres nyúlhúzás jóvoltából. Úgy tűnik, sokat könnyít és a futtatást gördülékenyebbé teszi ez a megoldás.
Köszönjük a meghívást a vendéglátóknak és elfogultság nélkül mondhatjuk, hogy a hagyományos vadászati módok bemutatkozásainak leghosszabb és legnagyobb közönségsikert elérő műsorát nyújthattuk.

Rövid képriport:

Az OAE csapata a Gödöllői Vadásznapon.

Sísy Őfelsége is meglátogatott bennünket.

Az elegáns agaraknak régen is helye volt a főúri körökben.


Ez a kép igazán illik a Grassalkovits-kastélyhoz, amely most a Gödöllői Királyi Kastély nevet viseli.


Vadászíjászok bemutatkozása.

A Magyar Solymász Egyesület bemutatkozása.

Főúri közönség.

Sokféle ragadozót láthattunk, de sajnos repítést nem.

A kis countessa sólyommal.

Rögtönzött egyesületi megbeszélés.

Terepfutás magyar agarakkal.

Bevált a rolleres műnyúlhúzás!



Szűk fordulókkal vágtattak az agarak.

Beleadtak apait-anyait!


Valamennyi fotóm ide kattintva megtekinthető.

2019. november 8., péntek

Nagyecsedi Agarásznap és Tarcsay Béla kiállítása 2019.10.26.

Nagyecsed a régi lápi világ mellett legalább annyira híres az agarászat megőrzésében.
A XIX. században is híresek voltak a szatmári díj agarászatok és itt a múlt rendszerben akkor is sokan tartottak agarat, amikor az tilos volt.
Ma is Ecsed számít az agarászat fellegvárának. Ez hamar kiderülhet bárki számára, aki egy kicsit elbeszélget az agarásznapok futtatóival, közönségével.
Az Országos Agarász Egyesület kezdeményezésére, az Ecsedi Agárklub és Nagyecsed Város polgármesterének segítségével és a Bethlen Gábor Alapkezelő ZRT, valamint a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával október 26-án ismét agarásznapot rendezhettünk Nagyecseden.
A program  a résztvevők regisztrációjával kezdődött.
Ezt követően az agárpálya melletti Berey József Helytörténeti Gyűjtemény és Galéria épületében megnyitásra került egy képkiállítás, Tarcsay Béla agaras pasztellképeiből.
A megnyitón köszöntőt mondott Kovács Lajos polgármester, aki elmondta, személyes kötődése is van az agarászathoz. Tarcsay Béla nagykanizsai autodidakta művész ösztönös tehetség, hiszen nagyon kevesen mondhatják el magukról, hogy képesek az állatok jellemét érzékeltetni. Természetesen nem csak állatokat, portrékat, tájakat is szívesen megörökít, de jelenleg nagyon izgalmas feladatnak tartja az agár-nyúl párharc mozgalmasságának, mozdulatainak bemutatását. A Berey galériában kiállított munkái november végéig láthatók. Tarcsay munkáinak bemutatása után Keresztes János, az OAE elnöke meginvitálta az agaras programokra a megjelenteket. ahol mindenki gyönyörködhetett az agarak futásában, mely az alkotót is megihlette.
A sorsolásoknak megfelelően az angol, majd a magyar agaraknak rendezett bemutató futamok következtek.
Az Agárklub segítői pörgősen levezényelték a pályán való futtatási bemutatót, amelyet a magyar agaraknak rendezett terepfuttatás követett, Némedi Gyula jóvoltából.
A futtatások után Töpfner József vezényletével mustra kezdődött, melyen  bemutatásra kerültek a magyar és angol agarak sajátos küllemi és tulajdonságbeli különbözőségei.
A vendéglátók részéről polgármester úr meginvitált minden résztvevőt egy bográcsos ebédre, melyet követően az oklevelek átadására került sor. Még a késő délutánba nyúlóan folytak a beszélgetések és tapasztalatcserék, természetesen a jó agarakról és agarásztörténetekről.

Köszönjük vendéglátóinknak a szívélyes fogadtatást, a nevezőknek a szép futásokat, támogatóinknak pedig, hogy lehetővé tették az ecsedi agarászhagyományok továbbvitelét!
Rövid képriport:
Előre is elnézést kérek azoktól, akik több és jobb képet vártak, de sajnos egy beállítási malőr miatt sok fotót csak minőségi hibával tudok itt megosztani. Sajnálom...

Kovács Lajos, Nagyecsed város polgármestere megnyitja a Tarcsay Béla agaras képkiállítást.

Regisztrációs asztal a Nagyecsedi Agarásznapon.

A fiatal agarászok nem hagytak elfutni egy műnyulat sem...

Az ecsedi agarak is tették a dolgukat.

Magyar agarak terepfutása.

Még a műnyúl is cikk-cakkban fut...

Gyűlnek a díjak!

Az ifjú agarászok is sikeresek.
Némedi Gyula, az Ecsedi Agárklub vezetője.


Valamennyi még éppen elfogadható képem itt megtekinthető.

2019. október 23., szerda

Bödei Agármustra 2019.10.05.





Elolvastam újra egykori híradásomat az első Bödei Agármustráról és meg kell állapítsam, hogy sok minden változott és ugyanannyi nem változott 2011 óta.
Változott a futtatás helyszine, a közönség, a kaja és persze mindannyian változtunk az évek alatt.
Ami viszont nem változott, az a rendezvény javára válik:
Tóth Zoli a fő szervező, családjával, barátaival és Böde falu támogatásával.
A megszokott időpontban zajlik, október elején, amikor még nagy esély van a szép őszies időre.
Van egy állandó agaras közönsége, akik még az ország másik végéből is rendszeresen eljönnek.
Mindig vannak újak, akik frissítik a társaságot és soha nincs unalom.
A pénteki nulladik nap a távolról érkezők, a beszélgetések és pálinka kóstolások és agarakkal földön alvás napja. Mivel idén kihagytam, erről most nem készülhettek agárkáoszos, vagy koccintásos fotók.
A szombati fő napon viszont végre kötöttségek nélkül bandázhattam a többiekkel.
Most is szabadprogram volt egész nap, folyamatos agárfuttatással, beszélgetéssel, ismerkedéssel.
Az agarak kifuthatták magukat a kellemes őszi napsütésben. Csak egy kis csepergés akasztotta meg rövid időre a programot.
A kölyöknek és kezdő agaraknak ismét remek alkalom volt a műnyúl utáni futásra szoktatás, amely nagyszerűen sikerült. Pár hónaposan is jól mutatták az atavisztikus üldözési ösztönüket.
Az első csoportkép produkálása után rögtön meglepetésként Tóth Zoli megajándékozott egy általa készített Jankás képpel, amit ugyan nem tudtam mivel érdemeltem ki, de nagyon örültem neki!
A délelötti futtatások zökkenő nélkül bonyolódtak, miközben bőven volt idő beszélgetni, ismerkedni.
A Hakapeszi mozgó street food ismét kitett magáért. Szerintem a büféfalatok mellet az agármustrák eddigi legjobb babgulyását produkálták ebédre!
A délutáni program leginkább várt eseménye a mustra, amelyen a kategória nyertes agarak gazdái Tóth Zoli festményeivel kerültek díjazásra. Természetesen közlöm a házigazda kiegészítését a díjakról: "A három nem Tóthzoli kép három díszletfestő barátom agaras alkotása!László Bandur,Gábor Kiss és Antal Oblián akik kérésemre és minimális témakorlátozás mellett vállalták az agárfestést!"
Erre természetesen mindenki feni a fogát, a gazdi büszkesége mellett a képek miatt is!
Köszönjük az alkotóknak a képek felajánlását!
A délután tovább folytatódtak a futtatások, ahol a magyar agarak mellett más agárfajták (angol, afgán, kis olasz, whippet, hortaja), kezdő kölykök és még egy dalmata is megmutathatta futási készségét.
Remélem mindenki remekül érezte magát?!
Köszönjük a vendéglátóknak és legfőképpen Tóth Zolinak a szervezést!
A nap végét jól illusztrálta a csöpörgés utáni szivárvány, melynek látványa hosszasan kísérte a hazainduló agarászokat.
Rövid képriport: 


Érkezés Bödére. Agarak és gazdik ismerkedése.

Az elmaradhatatlan bödei lobogós képek!

Az első még szűk körű csoportkép a Bödei Agármustra résztvevőivel. A másodikat már be se tudtam fogni...

Meglepetés ajándékom, egy kép Janka agarammal.

Nincs az az erő, ami ezt a vonzódást megakadályozhatná...


Ez sem az aminek látszik! 

Bár a vasat addig kell ütni, amíg meleg!


A kisagarak elsőre jól teljesítettek.

Kvaterkázás poharazgatás után.

És az a felejhetetlen babgulyás...

A szokásos zsűrinek szokásosan nehéz dolga volt.


Az idei büszkék: Nagy Katalin és a legszebb felnőtt magyar agár szuka, Karát.

A műnyúl érdekesebb, mint a ringben körbe-körbe...

A legszebb fiatal magyar agár kan Soma és büszke tuljadonosa, Zsibrita Alexandra.

Az agarak mindig is tudtak helyezkedni...

Legszebb felnőtt magyar agár kan, Anubisz és gazdája, Daniella Sosna.

A Sarkadi Sárkány kommandó.

Dali elrajtol.


Egy kis kísértés a  futás jutalma.

Egy Fényűzően jól sikerült fotó!

Dóris-Diás csoportkép.


Néhányan a nap végére egészen feldobódtak!

Szivárvány kísérjen utatokon!


Valamennyi bödei fotóm ide kattintva, vagy a képgalériából megtekinthető.
Ha további remek fotókat szeretnél látni az eseményről ide kattintva Barabás Zsuzsanna képgalériájához juthatsz!