Általuk lettem örök rajongója ennek a fajtának, amely méltatlanul, vérgőzös újságcikkek hatására elég félelmetes hírbe keveredett.
Az én tapasztalataim mások a rotikról. Nem hiszem, hogy lesz még az életben olyan szép és értelmes kan kutyám, mint Grand King Docky, akinek nem mellesleg 7 Interchampion volt az ősei között. Ha kellett, harcolt, ha nem, akkor meg kenyérre lehetett kenni. Állva lehetett operálni, olyan türelmes volt.
Haláluk után fél évig üres volt az udvar...
Aztán valahogy nejem szóba hozta, hogy 50. szülinapomra talán kellene egy nosztalgia kutya! Talán egy agár, mivel életem első kutyája Ada volt, egy kiírtás elől megmentett angol agár.
Mivel kollégám, Keresztes János magyar agarakat tenyésztett és éppen voltak kölykei, így családostul felkerekedtünk és elmentünk Mihályfára kis agarat választani. Ez pedig éppen 2005. április 8-án történt.
A négy kölyök közül egy kis hízelkedő cirmosra esett a választás, mégpedig a 2004.10.23-án született Óvári Gazdász Turul nevű szukára.
Némi hezitálás után tőlünk a Janka hívónevet kapta, ami akkor ritkaság volt, azóta viszont a kislányok körében is divatos név lett belőle.
Szegény Janka, nem túl szerencsés csillagzat alatt született, mert a 6. nap után már véreset hányt, ami ugye a parvo egyik jellegzetes tünete. A parvoval már kitanultuk a csíziót, mert Doky is a gyors infúziós kezelésnek köszönhette a túlélést.
Az állatorvos ugyan nem hitt az aggodalmamnak, de miután közöltem vele, hogy én innen infúzió nélkül nem mehetek haza, mert kidob a nejem, akkor megadta magát és benyomta 4500-ért az életmentő adagot...
És ezt még 7 napig, mire a kutya jobban lett és már evett is.
Mint utóbb kiderült, alomtársai nem voltak ilyen szerencsések, mert az állatorvosi rendelőben kapott védőoltásokkal együtt a parvot is hazavitték, bele is pusztultak.
Mondom is mindenkinek, amikor kölyök kutyákat látok hurcolászni, vigyázat parvo! És az első gyanús tünetnél infúziót neki.
Túlélte és szépen cseperedett.
Akkor még volt kutyás élet, kiképzés, kiállítás Nagykanizsán így kölyökként elvittem a Csónakázó tónál tartott kiállításra, hogy lássam milyen is ez a magyar agarak között.
Voltak ott kigyúrt, csupa izom pálya agarak és vizslafejű, dog alkatú valamik.
Az én ebemről rögtön kiderült, hogy kilóg a sorból.
"Nem kívánatos típus, nem ígéretes magyar agár" szólt a bírálat, amit én elfogadtam és többé kiállítás környékére sem mentünk.
Mit sem tudtam akkor a magyar agár aktuális standardjáról, meg az én ebem gyanúsan hosszú orráról, stop nélküli fejéről, de azt megállapítottam még tudatlanságomban is, ha a vizsla formájúak a magyar agarak, akkor ezek nekem nem tetszenek!
Aztán szép lassan megvilágosodtam, hogy hány értékes genetikai alappal rendelkező agár tenyésztőnek, tartónak vehették el hasonlóan a kedvét, hogy hivatalossá téve, papírokkal, törzskönyvvel próbáljon meg fenntartani egy olyan típust, amit most már tradicionális, vagy vadászó magyar agárnak hívunk.
Janka amúgy beszari kutyaként kezdte a pályafutását.
Szekáltam is történeteivel volt gazdáját, aki mint utóbb bevallotta, nem örült ennek túlságosan...
Aztán valahogy felnőtt korára megváltozott. Két éves korában kapott egy társat, egy kis rottweiler kan, Morti személyében. A közös biciklis futtatások során aztán kialakult közöttük egy összhang. Morti felugraszt, Janka utol ér...
Néhány vadászkaland után kénytelen voltam felhagyni a közös futtatással. Nem jó az ebek életével rizikózni.
Eleinte még a macskától is félt, aztán a felnőtt kor elérésével megjött az űző hajlam és a vadászláz!
Ha kellett zacskó után futott, ha mozgást látott bármi után...
Nem lenne etikus itt felsorolni illegális trófeáit, de az aranyos volt, amikor a vasi vadásznapon Bükfürdőn futtatás közben egy bátor nyúl kiállt elénk bajuszt pöndörgetni. Én húztam a műnyulat, Janka mellettem szabadon. Hát persze, hogy kiszúrta és rástartolt. Szerencsére nyúl úr bemenekült a kukoricásba, én meg rohantam, nehogy elüsse egy autó a keresztúton...
Szóval a hajtó ösztönével nem volt baj, de ezen kívül nagyon jó udvart védő ösztönnel is rendelkezett. A gázos és a vizes jobban tartott tőle, mint a rottweiler kantól!
És mindez már a megszépülő messzeség, mert amikor két nappal ezelőtt elkezdtem ezt írni, még álmomban sem gondoltam, hogy nekrológként fogom befejezni.
Tegnap, 2015.06.23-án, 11 éves korában első magyar agaram Janka, a családtagként szeretett barát átköltözött az örök vadászmezőkre!
Mindezt minden előjel nélkül tette, hiszen jó kondiban volt és egész élénken készült a sétára. az állatorvostól is a rotiról kérdezősködtem, aki már a krónikus vesebetegség leépüléses tüneteit mutatja.
Janka délelőtt puposított, kinti kutya létére bejött, nem találta helyét, aztán délutánra vészesen kihűlt és a doki már csak a véget konstatálta.
Simogatásunk közben elszenderedett...
Morti, aki két évvel fiatalabb és Janka mellett nőtt fel, végi nyalogatta a fülét, hátát és amikor megérezte a halál szagát reszketni kezdett és annyira oda volt, hogy be kellett vinni a teraszról.
Így jártunk már megint, mert a kutyák, a jó barátok korán halnak, de a szívünkben halhatatlanok!
Ahogy elkezdődött és ahogy véget ért magyar agaras kalandozásom egyenlőre...
Néhány emlékezetes fotó Óvári Gazdász Turul - Jankáról:
Jankás képeim java emlékezésként ebben az albumban!
