2014. január 25., szombat

Sajtóhírek a 14. Miklósfai Répafőző Fesztiválról.

Egy hete volt Miklósfán a 14. alkalommal megrendezett Répafőző Verseny, amely legsikeresebb rendezvénye lakóhelyünknek.
A hajdani miklósfai répások hírét és hagyományait tovább éltető program minden év január második, vagy harmadik hetében kerül megrendezésre.
E bejegyzésben csak a sajtóviszhangot szeretném összegezni, illetve az általam megtalált képanyagokat megosztani.
Sajátos képes beszámolóm is készülőben van, de most szándékosan nem igyekeztem a híradással...
Egyrészt, mert a gyorshíreim megosztásra kerülhetnek, aminek nem mindig örülök, hiszen bejegyzéseimet elsősorban a kertbarátoknak, rokonoknak, ismerőseimnek szánom, ennek megfelelő a hangvétel is.
Ha blogbejegyzéseim alapján cikket írok, vagy nyilvános megjelenésre számítok, akkor igyekszem annak megfelelően fogalmazni, bár írói vénám nincs.
A másik ok, hogy fotóim, beszámolóm mellett a nevezők teljes listáját és remélhetően Turi István ételfotóit is megoszthatom az érdeklődőkkel, hiszen így teljes a kép!
Elsőként a Répafőző Fesztivált végig fotózó és a zsűrizésre kerülő étkek befotózását vállaló Turi István Miklósfa település fotóblogjából tájékozódhattunk az eseményekről, melyet ide kattintva is elérhetsz!
Időrendi sorrendben a répás bejegyzései itt, és itt, és itt is elérhetők. Ide és ide kattintva pedig legutóbbi bejegyzései olvashatók sok fotóval illusztrálva!
Megosztom a Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampuszának "varázskonyha" blogját is, melynek képgalériájában szintén szerepelnek a Répafőző eseményei. Ide kattintva elérhető! Egyébként az Ő csapatuk nyert 2. helyezést a hagyományos kategóriában...
A Zalai Hírlap is tudósított az eseményekről, az online híreket  ide kattintva elérheted.

A Zalai Hírlap vasárnapi címlapja
És egy jogos követelés!





Tudósítás a Maratonból.




Szabó Zsófia tudósítása a Kanizsa hetilapban.

Utólag betoldok ide még egy hírforrást, melyet csak később fedeztem fel és 8800.hu néven elérhető ide kattintva.
Ugyanitt jelent meg egy más vonatkozású híradás is a Répafőzőről, melyet ide  és ide kattintva olvashatsz.
Bár én ebből csak annyit érzékeltem, hogy a nyertes csapatban szerepelt Helyes Zsuzsi, aki annak idején műsor szervezőként bábáskodott a répafőző versenyek megrendezésében és nagy szerepe volt ennek a nemes miklósfai hagyománynak a megteremtésében, most pedig visszatért versenyzőként néhány táncoslábú, jól főző szakácsnő kíséretében!

Szakony Attila gusztusos képeit a nevezett ételekről pedig ide kattintva érdemes végignézni!
Közülük külön kiemelek néhány képet, egyrészt lássa és irigyelje mindenki a zsűrit a finom répás ételek minősítéséért. Köszönet munkájukért!




A többit pedig csak személyes érintettség okán... Idén ugyanis a népes Imrei család elég hatékonyan képviselte magát. Bár leánykáim most kimaradtak, de a nevezők között volt Imrei László, Imrei Lászlóné, Imrei Mária, Imrei György, Imrei Ferenc és nejem, Imrei Zsuzsanna.
Elég meglepő és új ételek is szerepeltek a repertoárban, melyek közül a zsűri a különlegesség kategóriában Imrei Györgyöt első helyezéssel, Imrei Máriát (Sipos Ferencné) harmadik hellyel jutalmazta.

Imrei György finom répás sütije.
Imrei Mária: kiflik, répás kolbászos töltelékkel.
Sógornőm, Imrei Lászlóné répás csigája.
Csányi Dénesné, Jucus répás tortája.

Csányi Dénes répás csíkos kalácsa.
Én csak leveseket kóstoltam és ez nagyon "ott volt"! A miklósfai "póstás lányok" tejfölös csülkös répája.
Folytatás következik...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése