2014. január 25., szombat

A dr. Kotnyek István Miklósfai Kertbarát Kör éves közgyűlésén. 2014.01.23.

Csütörtökön tartotta éves közgyűlését a Miklósfai Kertbarát Kör.
Taglétszámunk 71 fő, ebből 43-an tisztelték meg a közgyűlést megjelenésükkel, így időben és a meghirdetett napirend szerint zajlott a gyűlés.
Először Németh József számolt be az elmúlt év munkájáról és sikereiről, majd második napirendként Koncz Tivadar ismertette pénzügyi helyzetünket.
Körünk megalakulása óta saját erejéből, bevételeiből és sok társadalmi munkával gazdálkodik.
Minden évet pozitív szaldóval zártunk, a tagság felszólítás nélkül is befizeti az éves tagdíjat és "addig nyújtózkodunk, ameddig a takarónk ér"!
Bár úgy vélem a nonprofit civil szervezetek támogatottsága messze elmarad a lehetőségektől!
Sokszor és sokaktól hallottuk, ahol 1Ft értéket csinálnak, vagy letesznek az asztalra, oda érdemes még 1Ft-ot támogatásként adni az államnak. Ha ez így lenne, mennyivel többet tudtunk volna alkotni az elmúlt 12 év alatt...
Ez a kis közösség ettől függetlenül teszi a dolgát lehetőségei szerint és a közösség gyarapodása érdekében.
Ezt bizonyítja az elnöki előterjesztésben szereplő idei programterv is.
Első programunk már megvalósult. Az idei Répafőzőn ismét nevezett csapatunk, valamint az est fényét emelte a DA BIBERE Zalai Borlovagrend tagjainak megjelenése, akiket vendégül láttunk.
Február hónapban két borászati előadást is tervezünk, ezek közül már fix Pócz József előadása és borkóstolója 5-én 18 órai kezdettel. Németh Géza előadásának időpontja egyeztetés alatt van.
Március 22-én tervezünk Komoróczi Lajos vezényletével egy házi pálinka versenyt lebonyolítani.
Április 27-én családi napot tartunk a Szent György szobornál.
Május 10-re tervezzük a borversenyünket.
Az idei kirándulás időpontját augusztusról, a nagy kánikulák miatt előre hoztuk, május 31-re, amikor egy busznyi létszámmal meglátogatjuk Pannonhalma és Mór nevezetes borvidékét.
Természetesen értesítések alapján idén is lesz társadalmi munka, kaszálások, hegykapuk felújítása, karbantartása.
November 8-án pedig ismét Nótaest!
Tervbe vettük a Szent Miklós szobor mellett egy adventi koszorú és egy Betlehem felállítását is az ünnep idejére.
Javaslat érkezett még a tagságtól egy pincejárási nap megszervezésére, melynek időpontja még nincs eldöntve.
Külön öröm, hogy újabb tagokat is köszönthettünk!
A hivatalos program végeztével a megjelentek baráti beszélgetéssel és a tavalyi borok értékelésével múlatták az időt, hiszen sokan tettek eleget a meghívó felszólításának: "bort hozzatok!"
Néhány fotó a közgyűlésről:

Miklósfai kertbarátok a közgyűlésen.
Németh József elnök értékeli az elmúlt évet.
Sok jó borász, sok jó borát kóstolhattuk!


További fotók a képgalériában ide kattintva nézhetők.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése