2013. november 28., csütörtök

Paulik Zoli 60. szülinapja. 2013.11.23.

A Miklósfai Kertbarát Kör egyik oszlopos tagja, Paulik Zoli barátunk nemrégen töltötte be hatvanadik életévét. Ez a kerek évforduló, bár túl nagy örömmel nem tölti el a férfinépet sem, azért alkalom arra, hogy egy kicsit összejöjjenek a barátok ünnepelni.
Mivel meghívottként én is részese lehettem az eseménynek, az itt készült fotók megosztása ürügyén talán nem baj, ha beszámolok róla?
A szűk családon kívül leginkább a helybeli és kertbarátok kaptak meghívót a Mindenki Háza kistermében tartott összejövetelre.
Az ünnepelt mivel mással, mint jobbnál jobb párlatokkal fogadta az érkezőket, majd az ünnepeltre való koccintás után Sajni József egy találó, rímbe szedett, életutat összefoglaló köszöntővel lepett meg bennünket.
Ezután Zoli leányai köszöntötték fel nagyon meghatóan édesapjukat, majd Major Lajos zenés köszöntői következtek.
Zolit nem véletlenül említettem oszlopos tagként, mert talán nem is volt olyan társadalmi munka, összejövetel, amelyből ne vette volna ki a részét! Minden rendezvény előkészítésén, vezetőségi üléseken, munkán aktívan részt vesz és állandó tagja a Répafőző versenyekre nevező kertbarát körös csapatnak.
Emellett a borkészítéshez is ért, ezt megtapasztalhattuk az est folyamán.
A kertbarát szakácsok által készített pörköltes vacsora után a barátok "leleplezték" az ajándékukat is, amire egy boros gazdának mindig szüksége van, vagyis mindig legyen elég edény!
Major Lajos harmonika kísérete mellett hajnalig mondták a kifogyhatatlan nótákat a legkitartóbbak.
Köszönjük a vendéglátást és még egyszer: Isten éltessen!

Sajni József életút bemutatása.
A leányok köszöntője.
Németh József leleplezésre készül...
Gyorsan-gyorsan, mert leég a gyertya!
"A koromon kívül mindennel meg vagyok elégedve..."
Édes élet lesz itt hamarosan!
Major Lajos zenés köszöntése.
Koleszterinmentes csülökpörkölt...
Na, így néz ki egy igazi 60-as...



Valamennyi fotó ide kattintva is megnézhető.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése