2012. július 29., vasárnap

A fenékpusztai Madárvártán

Ma reggel becsomagoltuk a Gilickét és az anyósülésen ölbe fogva elkocsiztunk Fenékpusztára.
Nagyon illedelmesen viselkedett, nem csipkedett, nem tojt be!
Az MME Madárvártáján sátorozó társaság fogadott bennünket. A házigazdák távollétében egy kedves leányzó vette "szárnyai" alá gilicénket, miközben megmutatta a röpdéket és az ápolásra váró madarakat.
Meggyőződhettünk róla, hogy jó kezekben lesz, rögtön meg is kínálta két kiscsirkével (na nem élővel!), majd egy késői sérült fiókát etetett meg. Ezután a fedett rehab után, ha önállóan eszik, akkor kikerülhet a szabad kifutóba a többi lábadozó közé, ahonnan az ügyesebbek el is repülhetnek és visszaszállhatnak az etetésre.
Sok más sérült madár és fióka is van itt, a vörös vércséktől a dolmányos varjútól a hangoskodó fürjecskén át a torkos szarka fiókáig!
Ha valaki természet szeretetre is akarja tanítani a gyermekét, unokáját, akkor ide érdemes elhozni!
Lelkes önkéntesek segítenek itt a mostoha körülmények között.
Nekem mindig ez jut eszembe, amikor a milliárdok röpködnek a főterek, Kossuth terek glancolására.
Nem így lenne, ha én nyertem volna meg a három milliárdot...
Álmodik a nyomor! Aki meg nyomorog, az ne rázza a rongyot!
Megnyugodva hagytuk ott a kis gólyát, bízva abban, hogy tényleg fog még ő repülni!
Hazaérve Miklósfára megálltunk az ABC elött.
Mindig felnézek, mi újság a gólya fronton...
Mind a három fészek valamennyi gólyafia (most már csak 9) fent keringett a magasban, majd szép köröket leírva magabiztosan ereszkedtek vissza saját fészkükre, vagy a szomszédos háztetőre.
Talán jövőre a tizedik is...
Megnyugodva ültünk ki a teraszra kávézni, amikor felettünk is kavargott a gólyanép.
Nejem megjegyezte, de hol vannak a mókusok, mert múltkor amikor emlegette meg is jelent a mókus a tuja soron. Ebben a pillanatban a barna mókus kis ugrásokkal iparkodott a tuja soron, szokásos útvonalán hazafelé a Gales irányába!
Kéne már valami nagyobbat is kívánni!

Érkeznek a segítő kezek

A sok bába között el ne vesszen a gólya!

Etetési próba a Madárvárta gólyamenhelyén
Ez a késői sérült fióka nagyon élni akar!

Gilickénk kipiheni az út fáradalmait

Népes a szabad gólyakert
Nagy a barátság

Nem csak a cicák ennének Whiskast

A szarka gyerekek is imádják!
Miklósfa buszmegállói fészek létszáma-teljes!

Két kóbor lovag

Nagy Lajos utca: egy fő a tetőn!

ABC mellett: egy fő a tetőn, egy fő Fenékpusztán rehabon!


A teljes képanyag ide kattintva megnézhető!

1 megjegyzés:

  1. Köszönöm a beszámolókat. Minden jó, ha jó a vége. Augusztus végéig van még idő, bízom benne, hogy Gilicke is el fog repülni a többiekkel Afrikába. :)
    H. Erika

    VálaszTörlés