2018. március 4., vasárnap

Miklósfai bormustra 2018.02.24.

A Dr. Kotnyek István Miklósfai Kertbarát Kör újabb, sikeres kezdeményezései közé tartozik a "bormustra", vagyis a borminták nyílt szini bírálata.
Idén is sikeresen zajlott ez a rendezvény, ami lassan felér egy kisebbfajta borversennyel!
Csak ennek egészen más a szerepe!
A mustra lényege, hogy a nevező gazdák gyakorlott bírálóktól visszajelzést kapjanak boraik pillanatnyi állapotáról, minőségéről és így még legyen idejük a borversenyig közbeavatkozni, javítani a minőségen.
A beérkezett 32 mintát a két bíráló, Nink Károly és Smidéliusz Zoltán hangosan értékelte, miközben a közönség is megkóstolhatta ugyan azt a bort.
Érdekes volt, ahogy a bírálók megjegyzéseire a gazdák visszaigazolták azokat a problémákat, amikre az ítészek gyanakodtak, Ezzel egy mindenki számára hasznos interaktív szakmai párbeszéd alakult ki és a közönség képet kaphatott a bor kóstolásának módszeréről is.
A tavalyi évjárat nehézségei ellenére jó borokat kóstolhattunk, javítható apró hibákkal mindenki megelégedésére.
A Kertbarát Kör a nevezőket most is vendégül látta a Rákhely Árpád irányításával készült disznótorossal.
Köszönjük a bírálóknak és mindenkinek az önzetlen segítségét!
Csak egyet nem értek! Miért voltunk egy ilyen remek programon ilyen kevesen, amikor se metszeni, se gereblyézni nem kellett?
Hideg és hó, a legjobb ideje a társasági életnek! Gyertek, nem fogjátok megbánni!
Néhány fotó a bormustráról:

Szépen sorakozik a 32 borminta a miklósfai bormustrára.

Németh József koccintással köszönti a borbírákat, Nink Károlyt és Smidéliusz Zoltánt.

Szabó Zsófia figyelmezteti a lesifotóst: eddig és ne tovább!

Németh József a kertbarátok elnöke megnyitja a 2. miklósfai bormustrát.

Ábrahám János most a közönség soraiban mustrálgat...

Ez a rosée is csillog, mint a Salamon töke!

Szép borokat hoztak bírálatra.

Heidi vörösborát olyan hosszasan méltatták, hogy a végén megkérdezte, akkor ez most jó, vagy rossz?!

Rákhely Árpi most is "gerincet" adott a boroknak...


Valamennyi fotóm itt megnézhető!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése