2014. június 15., vasárnap

Hadtörténelmi kirándulás Beleznán. 2014.06.14.

Beleznán, Kocsis Edit szervezésével egy hadtörténelmi programon vehettek részt az érdeklődők.
Az Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér, rövidebben a volt általános iskola épületében gyülekezett az 50 fős hallgatóság, hogy dr. Négyesi Lajos alezredes, hadtörténész előadását meghallgassák a Zrínyi-Újvár feltárásával kapcsolatos kutatásokról.
Legelőször Zrínyi Miklós 1664.06.30-án kelt levele hangzott el, melyben a gráci Haditanácsnak ír vára elestéről és arról, hogy a Mura átkelőjét minden erejével megvédi.
Tulajdonképpen az előadás adott értelmet a későbbi helyszín megtekintéséhez, mivel a Zrínyi által emeltetett palánk vár az 1664-es török ostrom alatt megsemmisült. A gyanútlan kiránduló semmit nem venne észre az egykori erődítményből, mert a természet visszahódította a helyét, ma erdő borítja a dombokat.
Érdekes volt végighallgatni azt a kutatási módszert, ahogyan összeillesztették az egykori leírásokat és rajzokat a mai domborzati viszonyokkal. A feltárásokon megtalált hadianyag maradványokból és a lövedékek deformációjából is következtetni lehetett a csapatok elhelyezkedésére.
Az előadás után az emlékszoba megtekintése következett, ahol  Prof. Dr. Padányi József mérnök dandártábornokot, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem stratégiai és intézményfejlesztési rektorhelyettesét lehetett kérdezni  a vár történetéről, hiszen egyik társ szerkesztője a Zrínyi-Újvár emlékezete című könyvnek.
Majd valamennyien autóba szálltunk és a túra kiindulási pontjához indultunk.
A túra első szakaszában az ötvenes években kiépített bunker védővonal maradványait szemléltük meg.
Bár a táv csekélynek tűnt, az úttalan utak és a szúnyog invázió miatt néhányan dzsungel expedícióként élhették meg a sétát.
A Zrínyi-Újvár emlékművéhez vezető út már jóval kényelmesebb volt.
Itt az a meglepetés érte csoportunkat, hogy a Murakeresztúri Zrínyi Kadétok Egyesület tagjai jóvoltából egy ünnepélyes koszorúzás részesei is lehettünk, amelynek aktualitását az adja, hogy idén lesz a 350. évfordulója a vár 1664. június 30-i ostromának.
Túravezetőnk, az emlékműnél és a szőlőhegyen is tartott rövid előadást, hogy a terepen is el tudjuk helyezni a korábban elhangzottakat.
A túra végén kocsira szálltunk, hogy a romantikus helyen levő beleznai halastónál elfogyasszuk a házigazdák által tálalt babgulyást.
Köszönet a szervezőknek és közreműködőknek ezért a tartalmas beleznai sétáért!
Képválogatás a kirándulásról:

A beleznai IKSZT emeletén emlékszoba mutatja be Zrínyi-Újvár történetét.
Négyesi Lajos alezredes a parancsnoki figyelőálláson tart előadást az 50-es évek védvonaláról.
Az alezredes úr nem mondhatja, hogy a kutya sem figyelt rá...
Itt zajlott 1664-ben a török ostrom.
Zrínyi-Újvár ostrom helyének ünnepélyes megkoszorúzása.
A Szentmihály-hegy is az egykori csata helyszíne volt.
Kis csoportunk a túra végpontján. A pince gazdája pedig ha élelmes, egy noha kóstolóért pillanatok alatt megkapáltathatta volna a szőlőjét...
Babgulyás ebéd a halastó parton.
A gyönyörű beleznai halastó!
Mit látsz a képen? Ha csak fát, akkor zoom...
Most már meg van?
Szürke gém ( Ardea cinerea )
"Nézz, nézz az ég felé!"
Abban a szerencsében részesültünk, hogy hazafelé már Spider-Man (pókember) kocsijában utazhattunk...


Valamennyi fotó webalbumomban ide kattintva megtekinthető.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése