2013. december 9., hétfő

Szent Miklós nap Miklósfán.

Már második alkalommal szervez programokat a Közművelődési és Városszépítő Egyesület december 6-ára, vagyis Szent Miklós napjára. Ez is egyike, a korábbi falunapi és egyéb ötletből építkező eseményeknek, melyek által az egyesület vezetősége próbál hagyományt teremteni, illetve a városrész lakosságának kedves és elfogadott egész napos műsort kínálni.
Néhány korábbi kezdeményezés nem folytatódott, a szűkös anyagiak, vagy az időpont egyeztetés nehézségei miatt, de úgy tűnik, december hatodikához több program elem is köthető.
Persze ez az időpont sem tökéletes mindenkinek a felhőtlen kikapcsolódásra, mivel tudjuk, Miklósfán is nagyon sokan próbálják jövedelmüket kiegészíteni a karácsonyfa termesztéssel és eladással.
December első hétvégéje pedig már a kocsira pakolás és szállítás megkezdése jegyében telt nagyon sok családnak, akik így kénytelenek voltak kimaradni az eseményekből.
A dátumból adódóan ilyenkor fontos az óvodások és iskolások Mikulásváró műsora, valamint a település korábbi nevéhez, Szent Miklóshoz kapcsolódó hagyományőrzés. Ez kiegészült idén az ünnepkörhöz kapcsolódó népi szokások felelevenítésével, valamint az egyesület keretében működő körök tagjainak megvendégelése egy házi disznótoros vacsorával és kulturális műsorral.
Kora reggel már elkezdődött a készülődés a kemence felfűtésével és a 154 kg-os házisertés pörzsölésével.
Miután a böllér meghozta az ítéletet, hogy "Dezsőnek meg kell halnia", az önkéntes nyugdíjasok és kertbarátok magukhoz véve a szokásos "fagyállót", pörzsölés, rendfára húzás után feldolgozták az aznapi vacsorára valót. A régi falusi szokásoknak megfelelően készült a hurka, kolbász, oldalas a kencében, a paradicsomos káposzta leves pedig a konyhában a szorgos kezű nőklubosok jóvoltából.
Amíg a grillkertben és a konyhában munka folyt, addig a nagyteremben délután a Kincses Színház Mikulásváró gyermekműsora fogadta a kicsiket, melyet a Kerek Perec Társulat "Jöjj el kedves Télapó" című bábelőadása követett. Ezenkívül lufihajtogatással, arcfestéssel és játszóházzal is szórakoztatták az apróságokat. A délutáni hangulatról Garainé Andrea néhány fotója ad egy kis ízelítőt:

A Mikulásváró műsor lelkes közönsége.
Csak nem a rénszarvas szán érkezik?
 
Mozgalmas programokkal kötötték le a gyerekek figyelmét.

18 órakor gyertyafényes séta következett Csávás Csaba Szent Miklós szobrához, ahol Bojtor Róbert esperes közös imára kérte fel a megjelenteket.
A kulturális műsor a Miklósfai egyházi énekkar bemutatkozásával kezdődött. Ezután a karácsonyi ünnepkör népi hagyományainak bemutatása következett, melyet Sajni József képviselő, volt iskola igazgató gyűjtése alapján az iskola diákjai jelenítettek meg.
A Szent Miklóshoz kötődő legendáriumot és az Ő lelkiségét,valamint a hozzá kapcsolódó népi hagyományokat Kiss Józsefné Vékási Margit ismertette, majd az iskola tanulói nagyon kedves és emlékeinkben még élő rigmusokkal be is mutatták.
Dömötörffy Sándor, egyesületünk elnöke méltatta a közösség eddigi összefogását, majd átadta a tavaly alapított Dr. Kotnyek István díjat annak a két személynek, akiket a vezetőség eddigi munkájuk alapján leginkább méltónak talált, Déri Istvánné és Gárdonyi József személyében.
Ezt követően a Miklósfai szirének vidám dallamokat adtak elő, majd a disznótoros vacsora alatt Daavid pergő lakodalmas zenével szórakoztatta rajongóit.
A programot a Vigadó duó produkciója zárta. Bár a közönség addigra már megfogyatkozott, a kitartóbbak kitűnően szórakoztak!
Rövid képes összefoglaló a napról:

A pörzsölésre nagyon oda kell figyelni!
Katlanokban, kemencében már kora reggel ropog a tűz.
60 felett már ninját is játszhat az ember...(fotó Silló Elemér)
Kavarni, csak nagy kanállal érdemes! (fotó Silló Elemér)
Pálinka után, kemence előtt könnyű mosolyogni! (fotó Silló Elemér)
Bezzeg a konyhában trópusi a pára...
Sül a hurka,
a kolbász még várhat.

Gyertya gyújtással és közös imával tisztelgés Szent Miklós szobránál.
A Miklósfai egyházi énekkar a Karácsony hangulatát idézte.
Sajni József műsort szervezett a Karácsonyi ünnepkör miklósfai népi hagyományaiból.
A fiuk ügyesen mutatták be a kotyolást.
A betlehemezőknél nem volt hiány a vidám beszólásokból...
Amikor még a lányok örültek a korbácsolásnak!
Déri Istvánné átveszi az idei Dr. Kotnyek István díjat.
A másik díjazott, Gárdonyi József feleségével "megosztva" kap díjat, mert megérdemli!
A miklósfai lányok szirén énekükkel csábítanak!
Daavid kezéből  már a legifjabb nemzedék akarja kicsavarni a mikrofont...

Daavid féle hangulat fokozás,
alkalmi Michael Jackson palántával.
Hová dugta a Mikulás azt a szaloncukrot?
Nem mondom meg!
Nincsen disznótoros paradicsomos káposzta nélkül!
A konyhában még a mosogatáskor is oldott a hangulat.
Csupa vidámság a kézilányok élete...
Sztárfotó: Daavid szirének és rajongók gyűrűjében.
Alpolgármester asszonyt csak paparazziként lehet lencsevégre kapni...
Azért remélem ennek a kóbor cicának is jutott valami a sok jóból...


Valamennyi fotó ide kattintva megnézhető.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése