2012. november 12., hétfő

Magyarnóta est 2012

Szombaton, vagyis november 10-én a kertbarát kör szervezésében hangulatos nótaestet rendeztünk.
A 19 órai kezdetre megtellett a nagyterem, de nem csak miklósfaiakkal, hanem Kanizsáról, Surdról és Beleznáról is akadtak a vendégek között.
Németh József köszöntötte a vendégeket, majd pár szóban ismertette a Kertbarát Kör idei programjait és évadzáró műsorunkat.
A pesti fellépők érkezéséig Farkis Béla cigányzenekara csinált kedvet a disznótoros vacsorához és az azt követő koccintásokhoz, majd Major Lajos fellépésével indult a nótázás.
Műsora végén bekonferálta Gránát Zsuzsa és Berkes János nótaénekeseket, akik két blokkban kiváló hangjukkal kápráztatták a közönséget.
Éjfél körül tombola sorsolás következett, majd Imre Tibor zenei kíséretével indult a bál.
Hogy meddig tartott, nem tudom, mert én elfáradtam, így inkább hazakísértem 91 éves anyukámat, aki hajnali 2-ig bírta...
Ezért a jó hangulatú estéért köszönet a szervezőknek, a fellépő művészeknek, a miklósfai szakácsnőknek, a tombolanyereményeket felajánlóknak és mindazoknak, akik megtisztelték rendezvényünket!
Akkor most jöjjenek a képi információk:


Németh József megnyitó beszéde
Farkis Béla cigányzenekara

Major Lajos nótái nyitják a műsort
Megtelt a Mindenki Háza nagyterme
Gránát Zsuzsa életmű díjas nótaénekes

Berkes János zenekari kísérettel énekel
A közönség is kíséri...

Gránát Zsuzsa és Berkes János duettje

A MI-NŐK klub szakácsnő gyöngyei élvezik az előadást Major Lajos és Németh József társaságában.

Miklósfán jó produkcióval biztos a siker!
Németh József megköszöni a műsort virággal,

puszival,
de a közönség soraiban is oldott a hangulat...

Már a nyitótáncnál összejönnek a párok
Mivel csak két karnyújtásnyira a büfé,

Fogy a szóda,

fogy a bor is.
Én már a végén nem is kettőt, de hármat is láttam...
A tombolasorsolásra várva

tovább emelkedett a hangulat,

egyre magasabbra,
míg végül a virágszirmokat szóró lenge lányokat is látni véltük...



Valamennyi szalonképes fotó a képgalériában, vagy ide kattintva megtekinthető.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése