2019. szeptember 15., vasárnap

Vadászati Kultúra Ünnepe és a VIII. Festetics Trófeaszemle. Keszthely, 2019.09.14.

A korábbinál kevesebb családi látogatót vonzott a Vadászati Kulturális Egyesület, a Zalaerdő ZRTés a Helikon Kastélymúzeum Vadászati Múzeuma által szervezett ünnepség.
Talán, mert sokan azt hiszik, hogy ez csak egy szűk közönségnek szóló protokolláris rendezvény? Szó sincs erről, hiszen a program és a látottak alapján ez egy kellemes családi kikapcsolódás is lehet.
Nem csak trófeákat látni, Zala legjavából, hanem kulturális és szórakoztató műsorokkal csalogatják a betérő látogatót.
A köszöntő és megnyitó beszédek elhangzása után a Festetics Kulturális Örökség díj, valamint kitüntetések és művészeti díjak átadására került sor, mely során nagyon kedves ismerőseink: Oláh Csaba a VKE elnöke, a Vadászkamara Kürtegyüttes tagjai, Lóki György solymász, Gyulai Gergely ötvös mester és még sokan mások kaptak elismerést.
A nagyközönségnek a solymász és agarász bemutató jelentett érdekességet, nekünk agarászoknak pedig az időszaki tárlat. A sok szinvonalas alkotás között felbukkant két agarászat témájú kép is.
Gratulálunk az eddigi munkájukért elismerésben részesülőknek, köszönjük a művészeti élményt, a beszélgetéseket és a szervezőknek is köszönet a jó hangulatú programért!
Pár kedvcsináló fotó képeim közül:

Az Országos Agarász Egyesület képviseletében a megnyitón.

Véletlen fotón a perspektívák játéka...

Keresztes János két  Jánosháza melléki magyar agarával.

Töpfner József két Szársomlyó-hegyi agárral.

Szerencsére visszahúzódó volt az agár a vizslákkal...

Pedig vannak harci sérülései.

A magyar agár kíméletlen az űzésben de odaadó a gyermekekkel.

Vadászkamara Kürtegyüttes

Oláh Csaba kitüntetéséhez gratulál Keresztes János

Molnár Antal a Balogh Péter Képzőművészeti Nagydíj büszke tulajdonosa.

Ismét sok kedves ismerőssel találkoztunk.

A hölgyek között is...

Aztán egy kis lazulás kávézás közben.

A tárlaton alkotókkal és alkotásokkal ismerkedtünk.

Agarász képek is feltűnnek mostanában.

Molnár Antal tusrajzai

Ha nem csak az agarakat szeretjük, hanem egymást is,

a kutya sem ugat meg bennünket!


Valamennyi fotóm ide kattintva megtekinthető.

2019. szeptember 1., vasárnap

Zalai vadászati évadnyitó, Sohollár 2019.08.31.

Elkezdődött szombaton Zalában is a vadászati szezon, melyet hagyományosan a sohollári-völgyben nyitottak meg.
Már néhány napja a szaplányosi berekben is megszólaltak a gím bikák, jelezve, hogy elérkezett az őszi párválasztás ideje.
A 29. alkalommal megrendezett évadnyitó egyben a vadászok, vadászkutyások és természetrajongók közös ünnepe, hiszen ettől szebb, optimálisabb helyszint nehezen lehetne találni. Zala közepén ez a rejtett természeti csoda most már kellően kiegészítve infrasruktúrával is, kedvelt nyár végi programokat nyújt a vadászoknak és a családos kirándulóknak egyaránt.
A hivatalos eseményekről, megnyitóról, díjátadásokról inkább nem teszek említést, hiszen a média képviselői, profi fotósok révén lehet mindezekről tájékozódni.
Elsőnek a Zalai Hírlap tudósítását, (melyet ide kattintva olvashattok) valamint Szigeti Edit fotóit (itt láthatók) osztom meg a vadászati évadnyitóról.
Eddig, több éven keresztül az Országos Agarász Egyesület tagjaként és agárfuttatóként vettem részt az eseményen, de most csak OAE önkéntes tudósítói szerepkörben, ezért más szemmel néztem, fotóztam a történéseket.
Nagyon sok kedves ismerőssel találkoztam! Őstermelők, vadászok, kollégák, kutyások, akikkel tudtam pár szót váltani, vagy csak a kamerám kereszttüzébe kerültek.
Elsősorban Nekik készült ez a kis emlékidéző képgyűjtemény.
Pár fotóm kedvcsinálónak és a szöveg végén a szokásos utalás fotóalbumom linkjére.


A sohollári ismerkedést őstermelőkkel kezdtem. Kóstolásra ajánlom a Héthatár Kecskefarm ínyencségeit!

Az antikvárius után ennél a mézédes pultnál is fennakadtam...

Nekem hiányoztak Márfi Gyula veszprémi érsek úr aktuális intelmei...

A vezérkar és az újoncok avatásra várva.

Sajtópáholy. Reméljük, rengetek remek kép készült!

Egy újabb agarászt avattak vadásszá.

Zalai alkotóművészek kiállítása.

Amikor fotósok lövik egymást. Szigeti Edit állja...

Polster Gabi exponál 

A lesifotós meg lebukik...

Merjünk nagyot álmodni! Lehet, hogy egy blézer olcsóbb lesz karácsonyra?

Klasszak az állatsimogatók!

De ez nagy kihívás az agaraknak!

És még lehetett fokozni.

A kürtőskalács azért mindent vitt!

A végén mindnek lőttek...

Valamennyi fotóm ide kattintva, vagy a képgalériából elérhető.

2019. augusztus 13., kedd

Börzöncei búcsú 2019.08.11.

Talán vagy húsz éve jártam utoljára a börzöncei szőlőhegyen.
A Zalai Hírlap cikkében (ide kattintva olvasható ) figyeltem fel arra, hogy programot szerveznek a búcsú napjára.
Ami azért is kuriózum, mert lassan kimegy a divatból a hagyományos búcsú, mint egyházi ünnep, mint a régen szokásos rokoni találkozók, bulikszínhelye. Szerepét átvette sok helyen a falunap...
A 2500 lakosú Miklósfán is jó pár évig dívott a búcsúval egyben tartott falunap, aztán már csak egy véletlenül idetévedt sátras emlékezteti a helybelieket a régi ünnepre, búcsúi hangulatra.
Ezért is voltam kíváncsi a "világ hátamögött" levő, börzöncei hegyi búcsúra. És meglepődtem!
A hegyi kápolnát szépen felvirágozták a szentmisére.
A kulturális programot Balássy Betty és Varga Feri népszerű slágerekkel nyitotta meg, majd a könnyűzenét nótacsokor követte, Tarnai Kiss László előadásában, kísérte Budai Béla zongoraművész.
A meglepően népes környékbeli közönség láthatóan jól szórakozott, miközben a kondérban rotyogott a jóillatú rizses lecsó.
Az ifjú korúak szórakozásáról is sokféle módon gondoskodtak, játékok, körhinta, légpuska lövészet, sétalovaglás és a szokásos búcsui kirakodóvásár mind a gyerekek szolgálatában álltak.
A csodaszép, nyugalmas hegytetőn az elhagyatott birtokok és a művelt szőlők kontrasztja mellett lehetett gyönyörködni a kilátásban. A remek program láthatóan összehozta a birtokosok baráti társaságait, rokonságát egy jó hétvégi kikapcsolódásra, nosztalgiázásra és máris elérte a kezdeményezés a szervezők célját! Gratulálunk nekik!
Pár fotó a búcsúi hangulatról:

A kápolna előtti katlan még szabadtéri színpadnak is alkalmas lenne...

A börzöncei hegyi kápolna.

A kápolna búcsúi díszben.

Balássy Betti és Varga Feri előadása.

Tarnai Kiss László nótaénekes műsora. Kíséri Budai Béla.

Csodás a kilátás a hegytetőről.

Itt még látni öreg tölgyet és vackorkörtét.


Valamennyi búcsúi fotóm ide kattinva megnézhető.

2019. július 14., vasárnap

Dr. Nagy Endre Emléknap Balatonederics Afrika Múzeum 2019.07.13.


A Dr. Nagy Endre Vadásztársaság és Klub, valamint Nagy Endre leányának, Diana Cardoso Nagy meghívására idén is képviseltük az Országos Agarász Egyesületet a legendás Afrika vadász halálának 25. évfordulóján.
A bizonytalan időjárás és egyéb objektív okok miatt idén csak megemlékezéssel, képgalériával és ismertetővel készültünk.
Többen hiányolták is a már megszokott agárfuttatást, mely mindig látványos program eleme egy agaras műsornak.
A megemlékezés megnyitóján Takács Ernő, a program rendező vadásztársaság elnöke mondott köszöntőt és röviden ismertette dr. Nagy Endre életútját.
Ezután a megemlékezők elhelyezték koszorúikat Nagy Endre szobránál.
Ezután az OAE lehetőséget kapott egy rövid gesztusra.
Töpfner József, egyesületünk alelnöke átadta Diana Cardoso Nagy részére az OAE tiszteletbeli tagságáról szóló oklevelet, majd egy rövid bemutatkozásra került sor.
Ezután a temetőben is elhelyeztük a megemlékezés virágait az Afrika Múzeum megalapítójának és működtetőjének, dr. Nagy Endre és neje, Bercz Katalin sírjánál a családtagokkal és tisztelőkkel együtt.
A többszöri csöpörgős, hűvös idő sem zavarta meg a programot.
A vadásztársaság lövészeti lehetőséggel, az agarászok pedig tájékoztatóval, Tarcsay Béla pasztellképeinek ismertetésével, agársimogatóval várták az érdeklődőket.
Vendéglátóink ebédjének elfogyasztása után volt időnk megbeszélni közös dolgainkat és a szokásos anekdotázás sem maradt el...
Diánát búcsúzáskor még megleptük a Vadászat magyar agárral című könyvünkkel és ígéretet tettünk a kapcsolatok további ápolására. Aminek előzménye az, hogy Nagy Endre tagja volt a történelmi egyesületnek és az újjáalapítottnak egyaránt. Felesége, Berecz Katalin is tiszteletbeli tagja volt az OAE csapatának.
Néhány fotó az eseményről:


Gyülekeznek a Dr. Nagy Endre Emléknap megemlékezői

A megemlékezés koszorúi Nagy Endre szobránál

Az évforduló alkalmából az OAE Diana Cardoso Nagy részére tiszteletbeli tagsági oklevelet adott át.

A Balaton vidéki dalok a múltat idézték


Koszorúzás Nagy Endre és neje, Berecz Katalin sírjánál

Nagy Endre és Berecz Katalin sírja a balatonedericsi temetőben

Nagy Endre kedves magyar agarai tiszteletére is fotózkodtunk

Tarcsay Béla agaras képeiből rögtönzött tárlat az OAE sátránál

Itt is működött az agársimogató!


A vendéglátó vadásztársaság csapatánál is megvolt a hangulat

"De kik lehetnek az urak, akiknek Diána a sofőrje?"

Rossz időben, de jó hangulatban töltöttük a megemlékezést!



Valamennyi fotóm ide kattintva megtekinthető a képgalériámban.

2019. július 3., szerda

Angi és Szabi esküvője 2019.06.01.

Angi és Szabi esküvőjén és lakodalmán készült amatőr fotóimból pár kép:










Valamennyi publikus képem ide kattintva megtekinthető.

2019. május 21., kedd

Gárdonyi József 70. születésnapján. 2019.05.18. Mindenki Háza Miklósfa

A Miklósfai Kertbarát Kör "örökös" gazdasági felelőse betöltötte 70. életévét.
Ebből az alkalomból meghívta barátait, családtagjait egy közös ünneplésre.
A rokonok, barátok pedig összefogtak, hogy pár meglepetéssel tegyék emlékezetessé ezt a napot.
A többi a képekből úgy is kiderül...

Nagy a sürgés-forgás a konyhában.

Némely falunapon nincs ennyi vendég...

Horváth Zoltán nótával köszönti az ünnepeltet, kísér Sárközi Béla és zenekara.

Gárdonyi Józsefné és József fogadják a köszöntéseket.

Ajándék hegyek a színpadon...

Tortás tüzijáték.

Igazi nótakedvelő közönség!


Valamennyi fotóm az eseményről itt megnézhető.