A Dr. Nagy Endre Vadásztársaság és Klub, valamint Nagy Endre leányának, Diana Cardoso Nagy meghívására idén is képviseltük az Országos Agarász Egyesületet a legendás Afrika vadász halálának 25. évfordulóján.
A bizonytalan időjárás és egyéb objektív okok miatt idén csak megemlékezéssel, képgalériával és ismertetővel készültünk.
Többen hiányolták is a már megszokott agárfuttatást, mely mindig látványos program eleme egy agaras műsornak.
A megemlékezés megnyitóján Takács Ernő, a program rendező vadásztársaság elnöke mondott köszöntőt és röviden ismertette dr. Nagy Endre életútját.
Ezután a megemlékezők elhelyezték koszorúikat Nagy Endre szobránál.
Ezután az OAE lehetőséget kapott egy rövid gesztusra.
Töpfner József, egyesületünk alelnöke átadta Diana Cardoso Nagy részére az OAE tiszteletbeli tagságáról szóló oklevelet, majd egy rövid bemutatkozásra került sor.
Ezután a temetőben is elhelyeztük a megemlékezés virágait az Afrika Múzeum megalapítójának és működtetőjének, dr. Nagy Endre és neje, Bercz Katalin sírjánál a családtagokkal és tisztelőkkel együtt.
A többszöri csöpörgős, hűvös idő sem zavarta meg a programot.
A vadásztársaság lövészeti lehetőséggel, az agarászok pedig tájékoztatóval, Tarcsay Béla pasztellképeinek ismertetésével, agársimogatóval várták az érdeklődőket.
Vendéglátóink ebédjének elfogyasztása után volt időnk megbeszélni közös dolgainkat és a szokásos anekdotázás sem maradt el...
Diánát búcsúzáskor még megleptük a Vadászat magyar agárral című könyvünkkel és ígéretet tettünk a kapcsolatok további ápolására. Aminek előzménye az, hogy Nagy Endre tagja volt a történelmi egyesületnek és az újjáalapítottnak egyaránt. Felesége, Berecz Katalin is tiszteletbeli tagja volt az OAE csapatának.
Néhány fotó az eseményről:
Gyülekeznek a Dr. Nagy Endre Emléknap megemlékezői |
A megemlékezés koszorúi Nagy Endre szobránál |
Az évforduló alkalmából az OAE Diana Cardoso Nagy részére tiszteletbeli tagsági oklevelet adott át. |
A Balaton vidéki dalok a múltat idézték |
Koszorúzás Nagy Endre és neje, Berecz Katalin sírjánál |
Nagy Endre és Berecz Katalin sírja a balatonedericsi temetőben |
Nagy Endre kedves magyar agarai tiszteletére is fotózkodtunk |
Tarcsay Béla agaras képeiből rögtönzött tárlat az OAE sátránál |
Itt is működött az agársimogató! |
A vendéglátó vadásztársaság csapatánál is megvolt a hangulat |
"De kik lehetnek az urak, akiknek Diána a sofőrje?" |
Rossz időben, de jó hangulatban töltöttük a megemlékezést! |
Valamennyi fotóm ide kattintva megtekinthető a képgalériámban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése