40 éve született első agaram emlékére

 Szalad az idő!

40 éve született életem első kutyája.

Apajpusztán került hozzám a gödöllői állatkórházból. Fajtáját tekintve angol agár és apám lova után az Ada hívónevet kapta. 

Budapesti Black néven látta meg a napvilágot, majd egy kölyökkori lábsérülés miatt a gödöllői állatkórházba vitték, ahonnan Bucsi doki nekem ajándékozta. Nem kísérte szerencse élete folyamán, de ezt inkább nem részletezem...

Apajpusztáról hazaköltözve és a katonaság alatt a vasutasház második emelete lett az otthona, ahol 83 júliusában balszerencsés módon kiugrott az ablakon. Túlélte a 20 méteres zuhanást, egy csontja sem törött el, de sajnos a mellső lapockán az idegszálszakadását nem sikerült gyógyítani, így három lábon élte tovább nyugdíjas éveit. Mosolygós agár volt, gyors, intelligens, anyámat naponta elkísérte a piacra. 

A Városi Fotónál először készültek kutyás műtermi képek Adával. Három lelkiismeret furdalásom is kötődik hozzá, de most csak a szép emlékek fotóit mellékelem.

Dr. Nagy Endre emléknap Balatonedericsen. 2021.07.10. Afrika Múzeum

 A tavalyi évben a járványhelyzet miatt elmaradt, de idén ismét megszervezte a Dr. Nagy Endre Vadásztársaság és Klub a híres afrika vadász emlékének szentelt megemlékezést.

Július 10-én 10 órakor az Afrika Múzeum bejáratánál levő Nagy Endre szobornál gyülekeztek a család és a társaság tagjai, meghívottak és megemlékezők.

Megnyitó beszédében Takács Ernő klub elnök köszöntötte a megjelenteket, majd ismertette Nagy Endre életrajzát, kitérve olyan kevésbé ismert mozzanatokra, mint az agarászat iránti vonzalma és arra, hogy tulajdonképpen e szenvedélyének köszönhette megismerkedését első feleségével, báró Hatvany Alexandrával.

Ezt követően a szobor talapzatához helyezték a megemlékezés koszorúit a család, a klub, a Zala Megyei Vadászati Kamara és az Országos Agarász Egyesület képviselői és személyes tisztelői.

A balatonedericsi temetőben folytatódott a megemlékezés Dr. Nagy Endre, felesége Bereczki Katalin és leánya Diána sírjánál.

Az Afrika Múzeumban folytatódott a program az OAE agárfuttatási bemutatójával. Töpfner József alelnök tartott fajtaismertetőt, majd az agarak a hőség ellenére nagy elánnal vettették magukat a műnyúl után. A látványos futtatás mellett légpuska lövészetre, agarakkal való barátkozásra is volt idő, hiszen a további kötetlen programot a klub ebédmeghívása és a Múzeum megtekintése zárta.

Ízelítő fotók a programról:

Tisztelgés Dr. Nagy Endre emléke előtt.

Megemlékezés a család sírjánál.

Agárpár indítása corkáról a futtatáson.

Baráti beszélgetésre is volt idő!

Valamennyi fotóm a galériában itt elérhető.

Pincét takarítottam=retro archívum megnyitás. 2016.03.21.

Fenti címen töltöttem fel pár képet a facebookra, a pincetakarítás ürügyén.
Állítólag sikere volt a "Tollasbál" című időszaki kiadvány címlaplányának, Bíró Icának, aki a szocializmus alkonyán igazi magyar szex szimbólum volt és nem csak az alkonyultság okán.
Akkoriban ilyen kártyanaptárak, poszterek és reklámképek segítették az ifjúkommunista korosztályú fiatalemberek egészséges nemi identitásának kialakulását. Tehát reklámértékén túl, még társadalom lélektani haszna is volt a dolognak. Bár Bíró Ica azóta sem öregedett ki a B-52-es kategóriából, azért minden kornak megvoltak az aktuális címlaplányai és cikk témái. Ezért a régi újságok, könyvek mindenkor tanulsággal szolgálhatnak az ifjúság számára, azon túl, hogy a régi korok tanulmányozása mindig szolgál valamilyen meglepetéssel.
Általános iskolás koromban, könyvmoly diákként imádtam a családban és kézen-közön előforduló régi lapokat, mint a Tolnai Világlapja, vagy Gáspár Ferenc világ-körüli útjaink képes tudósításait olvasgatni.
Mindegy, hogy az éppen bányászatról, vagy a rejtélyes kelet titkairól szólt, a lényeg az volt, hogy sok kép is legyen mellé.
A képi világhoz és a régi világhoz való vonzódásom, vagy érdeklődésem azóta is megmaradt, csak a heti három könyvet "fogyasztásom" közelít azóta a nulla felé.
Pedig van bőven még mit bepótolni, feldolgozni, közreadni...
Ennek keretében, ha jut rá egy kis időm, néha közreadok megőrzött, kidobni sajnált, vagy éppen szeretett dolgaimból pár képet.
De most a szocializmus vidám barakkjából és tollasbáljából visszamegyünk az ötvenes évekbe.
Bár nagyon szegények voltunk, de emlékezetem szerint valami újság mindig járt hozzánk. A Ludas Matyira, Élet és Tudományra, Zalára emlékszem és nagy divat volt akkoriban régi könyveket cserélni. Hiszen nem mindenki juthatott akkoriban ponyvaregényekhez és régi útleírásokhoz.
Most egy 1951-es Élet és Tudományból szemezgettem.
(A lapról bővebben ide kattintva olvashatsz.)
A címlaplány egy igazán szemrevaló traktorista lány, mint az akkori ideálnak beállított dolgozó nő.
A leközölt pár oldalból ízelítőt kaphatunk az akkori tudományos élet fő direktíváiból, a Liszenko alkotta mezőgazdasági tudományos szocializmusból és nem utolsó sorban arról mit hallgathatott dolgozó népünk a Pacsirta rádió fogható két adóján, a Kossuthon, meg a Petőfin!
5,30-kor a Falurádióban a "trágyadombtól a trágyatelepig" szólt a műsor, aztán vasárnap a déli harangszó előtt a  "a márciusi ifjúság harca a klerikális reakció ellen" szólt...
Ez az idézet persze nem az Élet és Tudományt minősíti, hanem a korszellemet, amikor a politika rátelepedett az élet minden zugára és ez a ma már mosolyogtató módszer nem volt kuriózum és nem nevetéssel csalt könnyet sokak szemébe.
A történelem mindig és minden korban szolgálhat előremutató tanulságokkal.
Jó olvasást!

"Ahogy elkezdődött", vagyis magyar agaras kalandozásom kezdetei.

2004-ben az örök vadászmezőkre költözött két hűséges, intelligens, kemény rottweilerem, Luci és Doky.
Általuk lettem örök rajongója ennek a fajtának, amely méltatlanul, vérgőzös újságcikkek hatására elég félelmetes hírbe keveredett.
Az én tapasztalataim mások a rotikról. Nem hiszem, hogy lesz még az életben olyan szép és értelmes kan kutyám, mint Grand King Docky, akinek nem mellesleg 7 Interchampion volt az ősei között. Ha kellett, harcolt, ha nem, akkor meg kenyérre lehetett kenni. Állva lehetett operálni, olyan türelmes volt.
Haláluk után fél évig üres volt az udvar...
Aztán valahogy nejem szóba hozta, hogy 50. szülinapomra talán kellene egy nosztalgia kutya! Talán egy agár, mivel életem első kutyája Ada volt, egy kiírtás elől megmentett angol agár.
Mivel kollégám, Keresztes János magyar agarakat tenyésztett és éppen voltak kölykei, így családostul felkerekedtünk és elmentünk Mihályfára kis agarat választani. Ez pedig éppen 2005. április 8-án történt.
A négy kölyök közül egy kis hízelkedő cirmosra esett a választás, mégpedig a 2004.10.23-án született Óvári Gazdász Turul nevű szukára.
Némi hezitálás után tőlünk a Janka hívónevet kapta, ami akkor ritkaság volt, azóta viszont a kislányok körében is divatos név lett belőle.
Szegény Janka, nem túl szerencsés csillagzat alatt született, mert a 6. nap után már véreset hányt, ami ugye a parvo egyik jellegzetes tünete. A parvoval már kitanultuk a csíziót, mert Doky is a gyors infúziós kezelésnek köszönhette a túlélést.
Az állatorvos ugyan nem hitt az aggodalmamnak, de miután közöltem vele, hogy én innen infúzió nélkül nem mehetek haza, mert kidob a nejem, akkor megadta magát és benyomta 4500-ért az életmentő adagot...
És ezt még 7 napig, mire a kutya jobban lett és már evett is.
Mint utóbb kiderült, alomtársai nem voltak ilyen szerencsések, mert az állatorvosi rendelőben kapott védőoltásokkal együtt a parvot is hazavitték, bele is pusztultak.
Mondom is mindenkinek, amikor kölyök kutyákat látok hurcolászni, vigyázat parvo! És az első gyanús tünetnél infúziót neki.
Túlélte és szépen cseperedett.
Akkor még volt kutyás élet, kiképzés, kiállítás Nagykanizsán így kölyökként elvittem a Csónakázó tónál tartott kiállításra, hogy lássam milyen is ez a magyar agarak között.
Voltak ott kigyúrt, csupa izom pálya agarak és vizslafejű, dog alkatú valamik.
Az én ebemről rögtön kiderült, hogy kilóg a sorból.
"Nem kívánatos típus, nem ígéretes magyar agár" szólt a bírálat, amit én elfogadtam és többé kiállítás környékére sem mentünk.
Mit sem tudtam akkor a magyar agár aktuális standardjáról, meg az én ebem gyanúsan hosszú orráról, stop nélküli fejéről, de azt megállapítottam még tudatlanságomban is, ha a vizsla formájúak a magyar agarak, akkor ezek nekem nem tetszenek!
Aztán szép lassan megvilágosodtam, hogy hány értékes genetikai alappal rendelkező agár tenyésztőnek, tartónak vehették el hasonlóan a kedvét, hogy hivatalossá téve, papírokkal, törzskönyvvel próbáljon meg fenntartani egy olyan típust, amit most már tradicionális, vagy vadászó magyar agárnak hívunk.
Janka amúgy beszari kutyaként kezdte a pályafutását.
Szekáltam is történeteivel volt gazdáját, aki mint utóbb bevallotta, nem örült ennek túlságosan...
Aztán valahogy felnőtt korára megváltozott. Két éves korában kapott egy társat, egy kis rottweiler kan, Morti személyében. A közös biciklis futtatások során aztán kialakult közöttük egy összhang. Morti felugraszt, Janka utol ér...
Néhány vadászkaland után kénytelen voltam felhagyni a közös futtatással. Nem jó az ebek életével rizikózni.
Eleinte még a macskától is félt, aztán a felnőtt kor elérésével megjött az űző hajlam és a vadászláz!
Ha kellett zacskó után futott, ha mozgást látott bármi után...
Nem lenne etikus itt felsorolni illegális trófeáit, de az aranyos volt, amikor a vasi vadásznapon Bükfürdőn futtatás közben egy bátor nyúl kiállt elénk bajuszt pöndörgetni. Én húztam a műnyulat, Janka mellettem szabadon. Hát persze, hogy kiszúrta és rástartolt. Szerencsére nyúl úr bemenekült a kukoricásba, én meg rohantam, nehogy elüsse egy autó a keresztúton...
Szóval a hajtó ösztönével nem volt baj, de ezen kívül nagyon jó udvart védő ösztönnel is rendelkezett. A gázos és a vizes jobban tartott tőle, mint a rottweiler kantól!
És mindez már a megszépülő messzeség, mert amikor két nappal ezelőtt elkezdtem ezt írni, még álmomban sem gondoltam, hogy nekrológként fogom befejezni.
Tegnap, 2015.06.23-án, 11 éves korában első magyar agaram Janka, a családtagként szeretett barát átköltözött az örök vadászmezőkre!
Mindezt minden előjel nélkül tette, hiszen jó kondiban volt és egész élénken készült a sétára. az állatorvostól is a rotiról kérdezősködtem, aki már a krónikus vesebetegség leépüléses tüneteit mutatja.
Janka délelőtt puposított, kinti kutya létére bejött, nem találta helyét, aztán délutánra vészesen kihűlt és a doki már csak a véget konstatálta.
Simogatásunk közben elszenderedett...
Morti, aki két évvel fiatalabb és Janka mellett nőtt fel, végi nyalogatta a fülét, hátát és amikor megérezte a halál szagát reszketni kezdett és annyira oda volt, hogy be kellett vinni a teraszról.
Így jártunk már megint, mert a kutyák, a jó barátok korán halnak, de a szívünkben halhatatlanok!
Ahogy elkezdődött és ahogy véget ért magyar agaras kalandozásom egyenlőre...

Néhány emlékezetes fotó Óvári Gazdász Turul - Jankáról:

Jankás képeim java emlékezésként ebben az albumban!

Nemzetközi Íjászverseny Bad Goisernben. 1977.05.01. Bogensport Bad Goisern

Már mi is abba a korba értünk, hogy szeretünk nosztalgiázni ifjúkorunk eseményeiről és a facebooknak köszönhetően remek régi fotókat osztanak meg barátaink.
Ennek a "kit ismersz fel a képen" című megosztásnak köszönhetően előkerültek a birtokomban levő régi képek a Gödöllői Agrártudományi Egyetem időszakából, amikor még a terep és vadászíjászatról idehaza csak hírből hallottunk.
Most csak azokat az emlékeimet, fotóimat adom közre, melyek az ausztriai Bad Goisernben rendezett nemzetközi íjászversenyhez kapcsolódnak.
Ezt sem nekem kellene leírni, közismert hézagos emlékezetem és amiatt, hogy a programot Zentay Béla és professzorunk, dr. Fábián Gyula szervezték.
De mint az agarászat terén is tapasztalom, ha mindig arra várnék, hogy az okosabbak valamit papírra vessenek, elég üres lenne az OAE portálja...
Szóval, amire én emlékszem: a két fő szervező ismeretségére alapozva az ország első nem verseny íjász csoportját, (mely a GATE keretében alakult) a Gödöllői Nomád Íjász Klubot meghívták 1977 május 1-re Bad Goisernbe egy nemzetközi íjászversenyre.
A szervező az Österreichischer Bogenschützenverband, a rendező pedig a Salzkammergut Bogenclub Bad Goisern volt.
Lázasan készülődtünk a kiutazásra, annál is inkább, mert többünknek ez volt élete első NYUGATI ÚTJA!
Első élménynek meghatározó volt!
Kulturált vasúti közlekedés, tisztaság, rend, ahogy átléptünk a határon és a Salzkammergut tavainak vidéke maga a mese birodalma...
Vendéglátóink nagyon kedvesek voltak velünk.
Kellemes volt a szállás és ellátás és csak tátottuk a szánkat Alois Zopf sport boltjában, ami tömve volt íjász kellékekkel, íjakkal. Mi pedig professzorunk íjaival és saját készítésű nehéz, fa nyílvesszőinkkel "harcoltunk", vendéglátóink legnagyobb ámulatára.
Nekem a csodás 65 fontos Kodiak Magnum vadászíj jutott, amit a verseny második napján már alig-alig tudtam teljesen megfeszíteni...
A hegy tetején és szurdokaiban kiépített pálya maga egy élmény volt!
Ilyet még álmodni sem mertünk. Nagy kár, hogy nem volt még digitális fényképezőgép, nekem meg semmilyen. Így aztán a fotókat is Zentay Bélának köszönhetjük, akinek még saját labora is volt és spillernek számított e téren.
A verseny közben megcsodálhattuk a helybeliek májusfa állítási ünnepségét és hagyomány ápolásukat még az öltözködés terén is.
A verseny eredménylistája már úgy megfakult, hogy már alig olvasható.
Freestile férfi kategóriában első és osztrák bajnok lett: Kahofer Rainer (995p.)
Freestile női kategóriában első: Lehmann Annemarie (902p.) Deuchland
Freestile női kategóriában második és osztrák bajnok: Valenta Ursula (874p.)
Barebow férfi kategóriában első: Paus Werner (680p.)
Mi magyarok pedig ez utóbbi kategória végét uraltuk, név szerint: Dr. Fábián Gyula, Fuchs Tamás, Práger Imre, Zentay Béla és Imrei Ferenc.
Így is csodás élményekkel távoztunk! Köszönet érte egykori vendéglátóinknak!!!
Lengyel anorákomat egy dél afrikai hölgynek ajándékoztam, férje pedig egy ujjvédővel viszonozta.
A helyi íjászközösség pedig látva csóróságunkat és kezdetleges felszereltségünket egy csomó vesszőt, felszerelést ajándékozott nekünk.
A mellékelt fotókkal remélem a többiekben is felidézem a szép emlékeket!
Bármilyen tartalmi kiegészítést szívesen veszek és korrigálom a szövegben...

Gödöllői nomád íjászok gyakorolnak a kolesz mellett: Imrei Ferenc, Bencsik Gábor, Czecze László, Fuchs Tamás.

Bad Goisernben: Imrei Ferenc, Fuchs Tamás, Práger Imre, dr.Fábián Gyula.

Szállásunk teraszán.

Gödöllői titánok a fotós, Zentay Béla nélkül.

Májusfa állítás Bad Goisernben.

Fuchs Tomi kanyont lő...

Karl Hohchleitner, Zentay Béla, Fuchs Tamás

És a csodás Salzkammergut vidéke.

Valamennyi fotó a webalbumban, ide kattintva megnézhető!

"Esőre várakozás!"

Most tényleg esőre várakozok, mert az előbb hallottam idén először mennydörgést!
Ilyenkor nyugodtabban ülök a gép mellett, mert egyébként a kertben mindig van mit kapirgálni.
Az idézet egyébként még a TSZ-es időből való, amikor Fummer Pisti IFA sofőr ezt írta bölcsen a menetlevelére munkavégzés helyett: esőre várakozás...
Az ugyanis hosszú lett volna, hogy esett, sár van, nem lehet rámenni a földre, nincs munka, stb.
Na meg kevésbé poénos!
Még egy adag elmaradt kép miatt teszek újabb bejegyzést!
Kerti munkák közben mindig van valami ürügy egyet szusszanni és megörökíteni valami virágot, vagy furcsaságot.
A vizenyős patakpart miatt rendszeresen kell védekezzek a kószapocok ellen, ami fertelmes károkat tud okozni tulipánhagymában, csicsókában, de fiatal csemetét is képes kipusztítani.
Errefelé tévesen csak földikutyának emlegetik, ami egész más állat, védett és az Alföldön is meglehetősen ritka.
Csak a beazonosítás miatt teszem fel ennek, a kutyám által apportírozott pocoknak e nem túl szép képét, hátha valakiben rögzül, milyen is a kószapocok.

Közönséges kószapocok (Arvicola amphibius)

Metszőfogaival fiatal fák gyökereit is képes elrágni.

Az ellene való védekezésről itt olvashatsz. De, hogy minden relatív, arról olvass itt egy cikket!
Na, ki találja bűbájosnak?
A patakparton gyakori vendég nálam a lábatlan gyík, vagy törékeny kuszma is ezért ilyenkor mindig magasan damilozok és hagyok bizonyos kaszálatlan részeket. Én nem vágyok egyformára nyírt pázsitra, ahol vadvirág sem nyílik.
Damilozás közben bukkantam erre a süldő vízi siklóra is, melyet nem volt könnyű megörökíteni, annyira fickándozott. Aztán engedtem, hadd menjen...

Vízi sikló

Végezetül néhány kép Janka nevű magyar agár szukámról érdekességként.
Sajnos elkövettem azt a hibát, hogy fiatal ivarzóképes korában nem ellettem le legalább egyszer, mert így nem ismeri az anyaság örömeit...
Gyakorta eljátssza, mint most is, a tüzelési idő utáni álvemhességet. Ilyenkor nyüsszög, nyugtalan, fészket épít, ellőhelyet keres magának és sípolós cicával, most éppen egy játéknyuszival lehet megnyugtatni.

Janka álvemhes.

Csak hurcolja a nyuszit.

Finoman fogja, mintha kölyke lenne...

Most nem prédaként tekint a nyúlra, hanem csak anyai ösztöneit próbálja kiélni vele.
Nem mindig volt ez így...

Felsőrajktól Nemespátróig.

Vidéki útjaim közben a természet mindig újabb arcát mutatja be, csak legyen idő rácsodálkozni!
A tavasz kezdete, a virágzás, zöldülés és ősszel a lombok színesedése a természet legszebb időszakai.
Ezernyi színárnyalatot, apró virágot, hajtást, bogarat, madarat tud felfedezni az, aki nyitott szemmel jár a természetben.
Én még vezetés közben sem röstellek a szemem sarkából figyelni, milyen madár röppen, milyen fa, vagy bokor mutatja szebbik énjét.
Ilyenkor visszapillantó, index, satufék, blendevédő le, stb.
Most pedig Felsőrajktól Nemespátróig tartó körutam alkalmi fotóit osztom meg.

Felsőrajkra is megjött az első gólya!

A Principális völgye tavaszi köntösben.

Március 31-én Újudvaron már virágzik a repce!

A Morgányi kastély várja gondoskodó gazdáját!

Nemespátrón még szerencse, hogy nők nem jöttek ügyfélfogadásra, mert biztos meglepődtek volna!
A Kultúrház járdáján ugyanis egy szép vízisikló élvezte a melengető napsugarat. Kifelé menet vettem észre, megkerültem, így nyugodtan viselkedett és hagyta magát megörökíteni. Ezután hazafelé még beugrottam Mórichelyre, mert feltűnt a műútról, hogy a két évvel korábbi szemétgyűjtési akció nem oldotta meg az itteni áldatlan állapotokat....

Vízi sikló (Natrix natrix) napozik a pátrói kultúrház lépcsőjén.

Meg sem mozdult közeledésemre,

de aztán kényelmesen visszavonult a zöldbe.

Szabad szemmel, csak két porfelhőt láttam a pátrói dombokon.

Zoomolással aztán egy John Deer,

meg egy Rába Steiger bukkant elő.

Nemespátrón menyasszonyi ruhában a gyümölcsfák!

Változatos a surdi hegy is.

Kedvenc hárs hagyásfám a surdi kaszálón!

Gyönyörű kacskaringós az út Kanizsa felé.

Hoppá! Mi az az élénksárga a mező közepén?

Csak lesmester pockozik...

Csodás kilátás a Mórichelyi hegyről,

amíg jobbra nem nézünk a szeméttel teli horhosra...

Szerencsére itt ilyen csodákat is látni!

Kőkereszt a Mórichelyi hegyen.

Szörnyű a palatető a gerenda pincén, de legalább megmaradt!

Valamennyi ekkor készült fotóm itt megtalálható.