2012. február 29., szerda

Időjárás jelentés

Február 28-án reggel arra ébredtünk, hogy a tél (remélem utoljára) kivillantotta a foga fehérjét!
Mindent fehér lepel takart, de a délutáni +5 fok gyorsan elolvasztotta a vékonyka havat.
Az újabb felmelegedés megváltoztatta a madarak mozgását is.
Az etetőim körül észrevehetően csökkent a forgalom, nem úgy, mint a vízi madarak körében.
Ekkora vadlúd csapatok már régen húztak a fejünk felett a Mórichelyi-halastavak felé.
Naponta látok nagy kócsagot, csapatokban szürke gémet, hattyút. Kedvenc hollóim is hallatják hangjukat szinte hetente.
 Mára, 29-ére pedig +14 fok és kellemes napsütéses, de szeles idő fogadott.
Fel sem tűnt tegnap, hogy a liszói politikai antikvitást, a buszmegállót pedig elfújta a szél!
Úgy látszik erre is fényes szelek fújnak, de ez még megér egy külön bejegyzést...



Hátsó nyírfám kedd hajnalban
Ugyanez szerda délután
Surd felé félúton
Havas fák Surd előtt
Hangos gágogással több ilyen vadlúd csapat közeledett
Autóból kiugrás, mert felettem fordultak a Mórichelyi-halastavak felé
Elhúztak vadliba módjára...
Szürke gém csapat pihen az úttól 600 méterre (gém óver)
Ez a nagy kócsag (Egretta alba) folyton a felszámolt szemétlerakatnál guberál
"A lenyugvó napnak is van ereje"

Szentmártoni Borbarátok hírei

 A Miklósfai Kertbarát Kör és a Szentmártoni Borbarát Egyesület között kialakult jó kapcsolat ápolása miatt közzéteszem programjaikat, melyekre önkéntes alapon lehet jelentkezni.
Holnap 18 órakor előadás lesz a pálinkafőzésről! Emlékeztetőül itt a kiküldött meghívó:
 
 

A Miklósfai Kertbarát Kör előadást szervez a Mindenki Házában

Március 1-én, csütörtökön 18 órai kezdettel
Komoróczi Lajos előadása a pálinkafőzésről,
majd a hozott pálinkák minősítése!
Az előadás kívülállóknak is ingyenes.
Pálinkás poharat hozzatok!
Minden érdeklődőt vár a Kertbarát Kör
 
 
Metszési bemutató
A Szentmártoni Borbarát Egyesület 2012. március 4-én (vasárnap) 15 órai kezdettel szőlőmetszéssel kapcsolatos előadást rendez a faluházban. Előadó dr. Kocsis László a Keszthelyi Pannon Egyetem Georgikon Karának tanszékvezető tanára. Az előadást gyakorlati bemutató követi a helyi szőlőhegyen.
Minden érdeklődőt nagy szeretettel várunk.
SZBE elnöksége
 
Borverseny

A Szentmártoni Borbarát Egyesület 2012. március 9-én (péntek) borversenyt rendez a Tótszentmártoni termelők, a Kálmán- hegyen és a Nagymezőn termelők, Tótszentmártonból elszármazottak, valamint meghívott vendég borászok részére.
A nevezett bormintákat /2 x 0,75 - liter/ 2011. március 7- én /szerda/ 14.00 órától - 19.00 óráig a faluházban lehet leadni.
A Kálmán-hegyi és a nagymezei borminták a pincéknél kerülnek begyűjtésre 2012. március 4-én (szombat) 13.00 -18.00 óráig. A palackokat az egyesület biztosítja.
Borminta adásra jelentkezni lehet az egyesület elnökénél a 30/237 0829-es telefonszámon, 2012. március 4-én (szombat) 12 óráig.
Nevezési díj: az első minta 500, a második 400, a harmadik 300, a negyedik 200, az ötödik 100,- Ft, afölött ingyenes.
A bírálat 15.00 órakor kezdődik a hivatalban, amelyen a nevezőknek is lehetőségük lesz kóstolni.
Az eredményhirdetés, kulturális műsor és zenés vacsora 2012. március 24-én 18.3o órától lesz megtartva a faluházban.
 
 
 Honlapjuk ide kattintva elérhető!
 
 
 

2012. február 24., péntek

Na végre, hogy tavasz van!

Ma, vagyis február 24-én, délben a teraszon +19 fokot mértem!
A napon 32 fokig szaladt fel a hőmérő higanyszála!
Nem kuriózum ez az idő ilyenkor, csak meglepő a múltkori -15 után.
1973 decemberében például napoztunk a kiskőrösi laktanya tetején, igaz februárban meg volt -20 fok.
A melegedés hatására a cinegék és a gerlék nászéneket fújnak, kinyílott a hóvirág és a krókusz.
Az erika virágain megjelent egy méhecske, de nem várta meg, hogy rá élesítsek...

Hóvirágos a déli domboldal
Kinyílott a krókusz is!
Morti minden hová elkísér
Megjelentek a méhek az erika virágain!
Napsütésben a nyír - Betula pendula
Ma kutya meleg volt...

Förhénci Horváth Gyula borászati előadása

Tegnap, vagyis február 23-án 18 órai kezdettel került sor kertbarát körünk idei első szakmai előadására.
Várakozáson felül, csaknem 60 fő volt kíváncsi hegyközségünk elnökének borászati előadásra és az azt követő borkóstolóra.
Megtelt a kisterem, és a Förhénci-hegy nedűinek kóstolgatása után még sokáig maradt a közönség a borok kiértékelése és egy kis baráti beszélgetés okán.
Jövő csütörtökön a pálinka főzésről lesz szó, pálinkát és poharat hozzatok!
Néhány kép az előadásról:

Förhénci Horváth Gyula előadása
Még időben érkezett a pogácsás ember...
Förhénci nektár
Szívet, lelket melenget, az orvosom is ezt ajánlja!
És szívesen kínálták
Jó bor mellett érdemes csak kvaterkázni!

További képek ide kattintva nézhetők. Az előadáson készült Kanizsa Tv felvétele megtekinthető ide kattintva.

2012. február 18., szombat

A Miklósfai kertbarát Kör második közgyűlése

Tegnap, vagyis február 17-én került sor második közgyűlésünkre, melynek napirendi pontjai:
  1. Szavazás a névváltozásról
  2. A 2012. évi programok ismertetése
  3. Egyebek
A közgyűlésen 45 fő vett részt, így határozatképesek voltunk.
Egyhangú szavazással a Miklósfai dr. Kotnyek István Kertbarát Kör elnevezést vettük fel.
Ezután az elnök által ismertetésre került az idei program, melynek megvalósulása több, mint 400 ezer Ft költséget jelent.
Részt veszünk még a szentmártoni és surdi borversenyeken is.
A tagok program javaslatai alapján pedig már körvonalazódik a jövő évi előadások sora.


A Miklósfai Kertbarát Kör 2012. évi programjai:

  • Január 26. csütörtök 18 óra     Tisztújító közgyűlés
  • Február 17. péntek 18 óra       Közgyűlés
  • Február 23. csütörtök 18 óra   Förhénci Horváth Gyula  borászati előadása és borainak kóstolása
  • Március 01. csütörtök 18 óra  Komoróczi Lajos előadása a pálinka főzésről, majd a hozott pálinkák minősítése.
  • Március 09. péntek 18 óra      Árvai János borászati előadása és tokaji borainak kóstolása.
  • Március 17. szombat 17 óra    Borverseny
  • Április 22. vasárnap 12 órától  Családi nap (hegykapunál, vagy a grillkertben)
  • Augusztus 04. szombat            Kirándulás Horvátországba
  • November 10. szombat           Nótaest
És mindjárt álljon itt jövő heti programunk meghívója is:
 
A Miklósfai Kertbarát Kör előadást szervez a Mindenki Házában

Február 23-án, csütörtökön 18 órai kezdettel
Förhénci Horváth Gyula borászati előadása
 borainak kóstolásával egybekötve, melynek költsége:
Tagoknak ingyenes, kívülállóknak: 500 Ft
Borkorcsolya ajánlott, csakúgy, mint az elmaradt tagdíj befizetése!

Minden érdeklődőt vár a Kertbarát Kör

Pár kép a közgyűlésről:

Nálunk felszólítás nélkül sorban állnak a tagdíj fizetéshez! Ha nem, úgyis fel vannak szólítva.
Az új elnök és titkár, Németh József és Horváth József debütálása
Egyre több közöttünk a jó borász!
És szerencsére egyre több a jó bor is!
Jó bor mellett vidám diavetítést néztünk





A hivatalos program a hozott tavalyi borok verseny előtti előkóstolásával, majd vidám hangulatú diavetítéssel folytatódott. A kóstolgatások közben kiderült, hogy egyre több jó bort készítenek körünk tagjai, tehát van előrelépés a szakmai programok nyomán.
 Hiszen jó bort inni és kínálni mindenkinek öröm!

2012. február 17., péntek

A Kanizsa TV riportja Németh Józseffel

A mai nap végre felkerült a Kanizsa TV honlapjára is az a riport, melyet Lukács Ibolya készített kertbarát körünk új elnökével, Németh Józseffel.
A borászati tevékenységéről szóló beszélgetés az ABC című műsorban, ide kattintva megnézhető.

2012. február 15., szerda

A XII. Miklósfai Répafőző Verseny nevezései

Ahogy ígértem, közzé teszem az idei nevezéseket és a benevezett répás ételeket.
Összesen 20 nevezés érkezett, a répás egytálétel kategóriába 14, a répás ételkülönlegesség kategóriába pedig 13 ételt neveztek az alábbiak szerint:


1.
Német Károlyné
Répás egytálétel
Velős répás pacal
Oklevél


Répás különlegesség
Répás kevert marcipánnal
2. helyezés
2.
Csányi Dénes
Répás különlegesség
Menyhal pörkölt répaágyon
Oklevél
3.
Csányi Bence
Répás egytálétel
Répás csirkemell őzgerinc formában
Oklevél
4.
Imrei György
Répás különlegesség
Alföldi répás krémes
Oklevél
5.
Sipos Ferencné
Répás különlegesség
Répás máglyarakás
Oklevél
6.
Pannon Egyetem „Varázskonyha” csapata
Répás egytálétel
Csülkös babos répa
Oklevél


Répás különlegesség
Aszalt szilvás répás túrós pite
Oklevél
7.
Verseny „99” Kft.
Répás egytálétel
Tárkonyos fűszeres áldos
Oklevél
8.
Surdi asszonyok
Répás egytálétel
Tejfölös korhelyleves
Oklevél
9.
Miklósfai MI-NŐK
Répás egytálétel
Hagyományos csülkös babos répa
Közönség díj
10.
Miklósfai Kertbarát Kör
Répás egytálétel
Csülkös babos répa
3. helyezés
11.
Miklósfai Nyugdíjas Klub
Répás egytálétel
Csülkös babos répa
Oklevél
12.
Varga Miklós
Répás egytálétel
Menyecskék kedvence (paradicsomos répa)
Oklevél
13.
Németh Árpád és Ivanovics István
Répás különlegesség
Répás dödölle
1. helyezés


Répás különlegesség
Répás palacsinta, répás prósza
Oklevél
14.
LU-DA Duó
Répás egytálétel
Húsos babos répa
1. helyezés
15.
Molnár Ferencné
Répás egytálétel
Nagymama bográcsos répája
Oklevél
16.
Molnár Tiborné
Répás különlegesség
Répás krémes
Oklevél


Répás különlegesség
Répás rétes
Oklevél
17.
Közművelődési és Városszépítő Egyesület
Répás egytálétel
Húsos babos répa
2. helyezés


Répás különlegesség
Répás mákos rétes
Oklevél
18.
Imrei Zsófia
Répás különlegesség
Répa aszpikban
3. helyezés


Répás különlegesség
Répi pompos
Oklevél
19.
Imrei Zsuzsanna
Répás egytálétel
Lucskos répa
Oklevél


Répás egytálétel
Töltött répa tejfölös répaágyon
Szakmai különdíj
20.
Vadkerti-Tóth Kálmánné
Répás különlegesség
Répás rétes
Oklevél

A Miklósfai kertbarát Kör 01.27-én tartotta tisztújító közgyűlését

Két ciklus, vagyis 10 évnyi együtt dolgozás után megtörtént a vezetőség újra választása.
Kalamász Gyurival, vagyis a titkárunkkal együtt döntöttünk úgy, hogy elég volt ennyi idő után a közösségi munkából ezen a poszton. Röviden fogalmazva beleuntunk, belefásultunk. Hosszabban is tudnám ragozni az okokat, de minek? Különben sem egészséges dolog két ciklusnál tovább lenni a hatalomban, közösséget szolgálni pedig főleg nem egészséges és nem kifizetődő!
Szép volt, jó volt! A front szolgálat után visszaléptünk a második vonalba...
Ahogy annak idején mondta ránk a Pista bácsi, kell időnként a vérfrissítés, kellenek az új arcok, új ötletekkel.
A társadalmi munka pedig egyébként is a becsület és dicsőség dolga! Csinálják hát ők is egy kicsit!
Komolyra fordítva, a közgyűlésen megjelent 45 fő az alábbi tisztségviselőket választotta meg 5 évre:
Elnök: Németh József
Titkár: Horváth József
Pénztáros: Gárdonyi József
Ellenőrző bizottság: Koncz Tivadar, Mozsolics Ferenc, Imre Béla
Elnökség tagok: Boros Attila, Horváth Miklós, Höbe István, Imrei Ferenc, Kalamász György, Milávecz László, Tóth Imre
A választás után az új elnök, Németh József tájékoztatást adott az idei évi program tervekről és javaslatot tett a név változtatásra.
Ezen témák miatt újabb közgyűlés összehívására kerül sor február 17-én 18 órakor.
A meghívók már kimentek!
A közgyűlés után sort kerítünk a hozott tavalyi borok borverseny előtti előkóstolására, és hangulat fokozónak az új elnök 60. születésnapjáról készült zenés diavetítés zárja a programot.
Várunk minden érdeklődőt és belépni szándékozó tagot!

2012. február 11., szombat

A Gasztroangyal Miklósfára látogatott!

A legfrissebb répahírt szeretném megosztani mindenkivel!
A répafőző Verseny utáni héten, vagyis január 26-án az MTV gasztroangyala, Borbás Marcsi és csapata látogatott el Miklósfára. Czupi Gyulán és a Répakönyvön keresztül találtak meg a szervezők, hogy segítsek abban mit lenne érdemes egy teljes műsoridőt kitöltő répás témában bemutatni.
Bár menet közben a koncepció folyamatosan változott, pl. elmaradt a kanizsai piac bemutatása, ahol egyéb répafajták és savanyóságok is szóba kerültek volna, de sebaj!
Így legalább a miklósfai kerekrépa adja a műsor gerincét.
Ajánlásom alapján Vadkerti-Tóth Jánosné, Mariann gardírozta a társaságot, mint a kerekrépa termelés és savanyítás legfőbb miklósfai potentátja. A répás ismerkedés után a Pénzes Szimonetta által felkért MI-NŐK klub profi háziasszonyai a miklósfai hagyományos répaleves és répás rétes készítés rejtelmeibe avatják be a nézőket. Közben a stáb meglátogatta a Gygo-fagyizót, ahol megkóstolhatták a répás fagyit, ízlett is mindenkinek!
Délután pedig Borbás Marcsi a Mindenki Háza konyhájában még rittyentett egy finom répakrém levest is, Gordon Ramsay receptje alapján.
Én munka után, amire minden készen lett, tudtam csak csatlakozni a programhoz, melynek a legkellemesebb részében vehettem rész, vagyis a vacsora közbeni beszélgetésben.
Meló után igen leesett a vércukrom, ezért megkínáltak Vadkertiék finom körte pálinkájával. Ez már magában is jót tett, de Szimó mondta, menjek a konyhába kapok még egy kávét is.
Persze láttam, csak Borbás Marcsi tüsténkedett bent és nem hagyhattam ki a poént: "azt mondták van itt egy csinos presszós hölgy akitől kérhetek egy kávét"!
Nem jött zavarba, nagyon kedvesen bemutatkozott és mondta: természetesen!
Rendkívül aranyos, közvetlen teremtés és élőben még jobban is mutat, mint a tévén keresztül!
Finomak lettek a répás ételek, aztán, hogy mi kerül bevágásra a műsorba, arról mindenki meggyőződhet február 18-án a 17,30-kor kezdődő Gasztroangyal című műsorban, mely később feltöltve itt is nézhető lesz!


Borbás Marcsi, Vadkerti-Tóth Jánosné Mariann és Imrei Ferenc a répás vacsora utáni elégedett mosollyal
A Kertbarát Kör közgyűlésére érkező tagjaink is találkozhattak Marcsival, akik közül többen kerek szemekkel úgy néztek rá, mintha egy igazi földre szállt (Gasztro) angyalt láttak volna...
Remélem ez a műsor is tovább öregbíti majd Miklósfa, a miklósfai savanyított répa és a miklósfai répás menyecskék jó hírét!

2012. február 10., péntek

Pénzes Szimonetta búcsúztatója

Pénteken, vagyis február 9-én a Városszépítő Egyesület vezetősége hivatalosan is bejelentette, hogy Pénzes Szimonetta, a Mindenki Háza főállású kultúr-igazgatója elköszön tőlünk, elköltözik és máshol próbálja meg jövőjét építeni.
Többeket meglepetésként érte a hír, de csodálkozni nem lehet ezen.
Közismert, hogy az egyesület a Mindenki Háza utóbbi két évben történt felújítása során nehéz anyagi helyzetbe került. A város polgármestere több, mint egy éve ígéri ennek a helyzetnek a rendezését, de ezt már kultúrosunk nem tudta kivárni. Az utóbbi három hónapban is a munkanélküli járadék mellett végezte tovább vállalt feladatait, többek között a jól sikerült XII. Répafőző Fesztivál megszervezését. De érthető, hogy minimálbérből, munkanélküli segélyből nem lehet karriert építeni, albérletet fizetni, családot alapítani.
Dömötörffy Sándor, az egyesület elnöke megköszönte Szimó eddigi munkáját és a lehető legjobbakat kívánta hivatásában és magánéletében egyaránt.
A megjelent hölgyek finom vacsorával, a fiúk pedig kedves szavakkal, virággal mondtak köszönetet és persze a koccintáshoz valóról is gondoskodtunk.
A stand up comedy poénjait megint Tormajoke szolgáltatta.
Többek véleménye szerint Szimó jól föltette a lécet az utódjának, ha lesz valaki, talán agilis, hozzáértő és nem nyolcvankilós, kopasz és pasi lesz?!

Pénzes Szimonetta és Dömötörffy Sándor és a homályos kép előnye: nem látni a Sanyin szarkalábat...
A vidámság adott: bor és a Joke beszólásai
A vacsi után finom nedűket kóstolgattunk
Nem tudom mit mesél, de mindig erre áll rá a keze...
Szimó (Szimonyetta, Lóvés Szimoncselli) éppen az obsitján derül!
Pá pici! Ahogy a Sanyi mondta, répafőzőn mindig lehetsz díszvendég! Ezt a zenét találtam ide passzolónak...