2012. június 22., péntek

Tikkasztó hőség

Még ma is folytatódik a júniusi kánikula, bár a szél miatt elviselhetőbb a hőség.
Tegnap, amikor kocsiba szálltam, percekig nem tudtam megfogni a kormányt, olyan forró volt. A műszer 37 fokot mutatott! Természetesen erről nem a kormány tehet! Még magánemberként sem mernék erről az esetről több kritikát megfogalmazni...
Nem érkezett meg a beígért eső, pedig a tóka vízszintje egy hét alatt 15 centit csökkent, a patakban sem csörgedezik már a víz.
Kókadoznak a növények, megjelentek a fitoftóra és a peronoszpóra első tünetei.
A halak meg csak tátognak a sekély vízben, pedig Szalacsi óta tudjuk mennyire fontos a zokszigén!
Mivel dolgozni nincs kedvem, ezért közzé teszek pár aktuális fotót:

Tikkasztó hőségben a szomszéd tik is vízre száll
A halivadékok sem örülnek a hőségnek

A teknősök viszont örülnek az ivadék halnak

Zokszigénhiánytól a halak korán halnak
Nem mindig nő össze, ami összetartozik

Egy rejtőzködő szépség

Napozó kékség
Kerti képeim itt láthatók.

2012. június 10., vasárnap

Mikrovilág a virágokon

Az idei év első érdemleges esője, 21 mm után az apparáttal a kezemben felmérem a kerti tényállást, közben pedig megörökítem az aktuális virágnyílást is.
A szép napos időben sütkéreznek a rovarok, ők is tudnak érdekesek és látványosak lenni, már ha egyáltalán odafigyelünk kertünk mikrovilágára.
Na akkor most bogarásszunk egy kicsit!

Zengőlégy

Zengőlégy szőlővirágon

Sokpettyes virágbogár - Oxythyrea funesta


Repcefénybogarak (Meligethes aeneus) odavannak a sárga rózsáért

A Csíkos pajzsospoloska (Graphosoma lineatum) hangyákkal kapron konkurrál

Szalagos méhészbogár (Trichodes apiarius) kaporvirágon
Kopuláló Kék légivadászok ( Ischnura elegans )
Tündérrózsa alól les rájuk a halál
Ringlón károsító levéltetveket gyűjt az Erdei pinty tojó
 Valamennyi virágos, bogaras kép megtekinthető ide kattintva.

A MI-NŐK klub kirándulása

Tegnap, vagyis szombaton a MI-NŐK klub szervezésében kirándulást szerveztek Lendvára és Dobronakra.
A korábbi tespedés után a miklósfai lányok is felzárkóznak a nyugisok és kertbarátok mellé, legalábbis ami a közéleti szereplést illeti. Irénke, aki rendszeresen megmozgatja a csajokat és Margitka, aki ambiciózusan szervezi a programokat máris sokat tettek nőügyekben.
Erről a kirándulásról Silló Elemér képeit adom közre, melyekből látszik, hogy szép helyeken jártak és jól érezték magukat. Hajrá csajok! Csak így tovább!

Margitka teljes mellszélességgel vezeti át a dzsungelen a csapatot

Orchidea kiállítás és három elégedett pedagógus

Dobronaki energia feltöltődés

Vajon mit keresnek? Ötlevelű lóherét, vagy érik az erdei szamóca?




Többi fotó a képgalériában ide kattintva nézhető.

2012. június 5., kedd

Kirándulás Kőszegre

Pünkösd hétfőn kihasználtuk a szép időt, és a Janka tüzelése ürügyén felkerekedtünk magyar agár kan szemlélésre. Az úticél Kőszeg és környéke volt.
Először "Jankásbácsi" tenyészetéből származó agarat néztük meg, némi pálinka kóstolás kíséretében. Én sofőrként sajnos csak illatoltam, de mire vőtársammal a vendéglátók végigkóstoltatták a remek párlatokat, attól még egy pároztatással is hamarabb végeztünk volna...
Felsétáltunk a Szent Vid Kápolnához, majd megnéztük Kőszeg belvárosát. A változékony, esős idő miatt sajnos tovább túrázni nem lehetett, de azért most is készült pár kép útközben.

A magyar agár nagyon barátságos és gyermek szerető eb
Őkelme kicsit szökős! Elcsíptem, amint átdiffundál a kapun.
A velemi Szent Vid Kápolna tornya már nagyon messziről fehérlik a hegyen

A kápolnához vezető ösvényen is mindig van látnivaló.
A gólyafészek fotózást ki nem hagynám...
Szent Imre templom
A Jézus Szíve templom
Most már én is ilyen távolinak látom a világosságot ebben a sötétségben...


A többi kép ide kattintva megnézhető.

2012. június 4., hétfő

Íjazás a parkerdőben

Pünkösd másnapján kihasználtuk a jó időt és elsétáltunk a Parkerdőbe, hogy beüzemeljük az új nyílvesszőket.
Annyira elszoktam már az íjazástól, hogy meg sem találtam a vadász íjaim idegeit. Ettől tiszta ideg lettem, de csak két kis íjat sikerült felajzani, Andris visszacsapó íját és a Cseke Ferenc örökségeként rám maradt gyerek fibert.
Püföltük egy kicsit a kartont, meg az alkarunkat és közben megbeszéltük elméletben hogyan kell szépen lőni.
Egyetemistaként, prof. Fábián Gyula tanítványaként ismerkedtem először az íjászattal 1974-ben.
Íj faragás Osage orange-ból, nyílvessző készítés függönykarnisból, pulykatollgyűjtés a kecskeméti Barneváltól, hiszen akkor még semmit sem lehetett venni. Dr. Saxton Pope stencilezett könyvében olvastunk Ishiről az utolsó Yana indiánról és jókat íjaztunk Visegrádon Bandi bácsinál, az utolsó íjász remeténél.
Mára már ez is divatos sport lett, túl sok mű felhajtással, túl sok "panel hunnal", talán ha nyolcan emlékszünk még a kezdetekre...


Sherwoodi íjászok longbow nélkül

A célzás a legnehezebb
Bürü a halastavon

Tókerülő túra
A rigók kövekhez csapkodva törik fel a csigákat
Ösvény a parkerdőben
Az erdei séta eredménye...
A többi kép csak a link birtokában nézhető.

Pipacsok és függő cinegék

Újudvarról Kacorlak felé közlekedve megakadt a szemem egy virágzó pipacs szőnyegen, mégpedig az újudvari vasúti megálló mögött. Tavaly itt földgyalulást végeztek a pályamunka során, így kerülhetett felszínre ez a sok és gyönyörű pipacs virág.



A Principális hídjánál rutinszerűen megálltam, hátha látok valami érdekeset és sikerült! Életemben most láttam először függőcinegét, ráadásul egy párt, amint frissen kirepült fiókáikat etetik.
Egy profi fotósnak, nagy objektívvel nyilván mesés képeket sikerült volna készíteni, de nekem 30 méterről még így is élmény volt a fotózás. A függő cinegéről részletesen itt olvashatsz, hangját pedig ide kattintva hallhatod!

Függőcinege hím-Remiz pendulinus

Függőcinege fiókák etetésre várva
Függőcinegék
Függőcinege hím és tojó a szél ringatta nádon keresgél fiókáinak


Valamennyi kép ezekről itt, a képgalériában megnézhető.

Hetti fecskéi

A Parkerdőből hazafelé meglátogattuk Hetti cseresznyéskertjét és lovardáját.
Nem vagyok nagy cseresznye evő, de aznap pocak pattanásig ettük magunkat cserkóval, mert nem mindennap eheti magát az ember degeszre a földön fekve!
Ugyanis az előző vihar letört egy vastag ágat és az érett, ropogós és húsmentes cseresznyeevést nagyon nehéz abbahagyni...
Természetesen, ha már nálam volt a gép, csináltam pár orv fotót, de a madárfényképezés sem maradhatott ki.
A lóistállóban szorgalmasan etették fiókáikat a füsti fecskék.


Füsti fecske-Hirundo rutica

Ahogy fogyatkozik falun az állat és az istálló, úgy csökken e barátságos, a "magyar nép kedves madarai" közé tartozó faj állománya.
A pacik is nagyon szépek voltak, de némi fotózkodás után beszabadultak a macik a málnásba, azaz a cseresznyésbe...

Természetes lófarok
Lázas paci hőmérőzése
Óriási májusi cseresznyefa
Édes és kukacmentes...
Neki már az oviban is cseresznye lehetett a jele?!
Nagy az áhítat...