Zalai falugazdászok találkozójának adott helyet ez a hangulatos turistaház Reziben.
Először furcsállottam, hogy nyuggerként engem is meghívtak, de aztán kiderült, hogy oka volt a konspirációnak.
Kanizsai kollégáim gálánsan elköszöntek tőlem már korábban, de mint kiderült, az alkalmat kihasználva a többiek is elbúcsúztattak.
Főnöknőm, Keresztesné Tóth Éva egy alaposan becsomagolt dobozt nyújtott át, majd az ajándék lassú kibontása következett. A találgatások között szerepeltek: nyomtató patron, intim eszköz, Zalai Hírlap promóció, valami de nagyon, ami végül is egy pakisztáni vadásztőr formájában manifesztálódott...
Persze jót szórakoztunk a kommentárokon és a fő konspiratőr, Keresztes János jóvoltából még a barátság megőrzését célzó ötforintosok is kiosztásra kerültek. Nejem szerint elég lett volna csak megbökni vele mindenkit, akkor még pár forintot spórohattunk volna.
Az este a kiváló helyi borok kóstolásával kezdődött, majd két veterán falugazdász kolléga Ujj Aurél és Szabó Gyula felköszöntése következett.
A vacsora után zenés táncest következett, majd a házi finomságok kóstolgatásával mulattuk az időt.
Pár fotó emlékeztetőül, melyeken a fiúk bizony alulreprezentálva szerepelnek...
|
Rizlingországban ünnepeltünk! |
|
Rezi rizlingjeivel ismerkedtünk |
|
A kínáló lányokra sem volt panasz... |
|
Én is kaptam egy rejtélyes dobozt. |
|
"Uram! A késemért jöttem!" |
|
A kolléganők inkább ezt ajánlják |
|
A veteránok már megilletődtek |
|
Ezt a Virágra! |
|
Jó kis élőzene és táncstúdió! |
|
Partyfotó szolgálat... |
|
Kolléganők tánc elött |
|
Kolléganők tánc után |
A teljes publikus képanyagról kérésre linket küldök.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése