Kezdünk belejönni a Márton napjához kötődő hagyományok megtartásába, bár idén is időpontegyztetés miatt csúszott egy hetet a program.
Közel százan regisztráltak rendezvényünkre, mely a Mindenki Háza nagytermében Németh József kör elnök megnyitójával kezdődött.
Az újbor mustrát megtisztelte jelenlétével Cseresnyés Péter miniszterhelyettes és Dénes Sándor polgármester is. Mindketten ismét gratuláltak a miklósfai közösségi élethez és a borászok munkájához. A hirtelen felkérésnek eleget téve Smidéliusz Zoltán nyugalmazott evangélikus esperes beszélt a Szent Mártonhoz köthető legendáriumról, népszokásokról, a bor tiszteletéről.
Ezt követően a Szent Márton Borbarát Egyesület vidám mustszentelővel szórakoztatta és gyakori koccintásra bíztatta a közönséget.
Eközben a konyhában teljes gőzzel ténykedtek a helyi alkalmi szakácsok Rákhely Árpád irányításával. Libasültet készítettek ludaskásával és párolt káposztával.
Utolsó hivatalos programként a "Da bibere" Zalai Borlovagrend tagjaiból álló zsűri értékelte a délután minősített 35 bormintát, melyből 21 fehér, 9 vörös és 5 a rozé kategóriában nevezett.
A zsűri egyöntetű véleménye szerint, nehézségei ellenére nem rossz ez az évjárat! A tavaszi borversenig még lehet a gyengélkedő nedűket javítani, a szépeket pedig fényesíteni.
Az idei újborok közül a legjobbnak Czinki Ferenc rajnai rizlingjét, Gárdonyi József Merlot vörösborát és Milávecz László medoc noire rozéját díjazták.
Az est további részében a fenségesre sikerült libalakoma került tálalásra, majd a nevezett borminták ízleléses próbára bocsájtattak.
Bóka László kísérete mellett nem maradt el most sem a nótaszó, hiszen a jó borban nóta van, tartja a mondás.
Jó társaságban, jó hangulatban, jó borok mellett teljen ezután is minden rendezvényünk, akkor összefogásban és közönségben sem lesz hiány.
Rövid képriport:
A Márton napi libalakoma készítőin nem látszik az izgalom. Rutinos csapat. |
Németh József kör elnök megnyitja az újbor mustrát. |
Cseresnyés Péter köszöntőt mond és gratulál a közösségnek. |
Újborok kostolókra várva... |
Tótszentmártoni vidám mustszentelők. |
A közönségnek is tetszett a létánia. |
Ítéletet mond a zsűri. |
Spórolós pénztárnokunkat megtréfálták egy nagy tál csirkelábbal. Az óccó! |
Profi kiszolgálás. |
Profi szakácsok ludaskásás libasültje. |
És a borok sem voltak rosszak! |
Erre igyunk! |
Ha már a vonóba nem lehet... |
Valamennyi fotóm itt nézhető.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése