A konferencia "háziasszonyi", moderátori teendőit ismét dr. Kun Edit a Nimród vadászújság kiadói igazgatója vállalta magára.
Az ünnepélyes megnyitó kürt dallamai után Kun Edit köszöntötte a megjelenteket, majd átadta a szót Balaicz Zoltánnak, Zalaegerszeg város polgármesterének, aki méltatta a rendezvény eddigi sikereit és Zala vadgazdálkodásban elért eredményeit.
A polgármesteri köszöntő után Ulrike Nagel, Kusel város polgármester asszonya beszélt az eddigi gyümölcsöző testvévárosi kapcsolatokról, a baráti együttműködésről, melynek megerősítésére a beszéd után szándéknyilatkozat aláírásával is nyomatékot adtak.
A konferenciát megnyitva Tóth Csaba a keszthelyi Vadászati Múzeum igazgatója a zalai nagyvad állomány jelentőségéről és a vadgazdálkodással járó felelősségünkről beszélt.
Az előadások sorát Lipp Adrienn "Diana nyeregben" című képanyaggal gazdagon illusztrált bemutatkozásával kezdte, eddigi érdekes vadászélményeit megosztva a hallgatósággal.
Következett Horváth Iván, aki a PRO SILVA HUNGARICA elnökeként az erdőgazdálkodásban megjelenő új irányzatokról, módszerekről tájékoztatta hallgatóságát.
Ezután Jagicza Attila osztályvezető az örökerdő fogalmáról és az erdőtörvény változásairól tartott előadást.
Utolsó, de talán a leg populárisabb témaként dr. Jánoska Ferenc docens "Quo vadis Afrika?" címmel a fekete kontinens vadgazdálkodásának, a vadorzásnak, az exponenciálisan növekvő népesség melletti vadvédelem feszítő kérdéseit tárta hallgatósága elé.
Az esemény zárásaként Lipp Adrienn dedikálta Diana nyeregben című könyvét az érdeklődőknek.
A konferenciáról készült riport itt megnézhető.
Az érdekes, tanulságos, szórakoztató előadások után, melyekért köszönet illeti a szervezőket és az előadókat egyaránt, már csak egy lényeges kritika és költői kérdés illeti a hallgatóságot.
Hol voltatok zalai vadászok?
Rövid képriport:
Dr. Jánoska Ferenc, dr. Tóth Csaba, dr. Kun Edit, Balaicz Zoltán, Lipp Adrienn, Jagicza Attila és Horváth Iván a Vadászati konferencián. |
Dr. Kun Edit a konferencia házigazdája. |
Balaicz Zoltán polgármester köszöntője. |
Ulrike Nagel, Kusel polgármester asszonya. |
Dr. Tóth Csaba megnyitó beszéde. |
Lipp Adrienn lovas vadász. |
Horváth Iván "terítéken az erdő". |
Lipp Adrienn dedikálja könyvét. |
Valamennyi fotóm ide kattintva megtekinthető.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése