Július utolsó hétvégéjén rendezték
meg idén is a vadászat és az érett bor ünnepét Sümegen.
A három napos rendezvény sokrétű
programjaival már nem csak a térségbeliek érdeklődésére számíthatott, hanem
lassan országos hírű rendezvénnyé nőtte ki magát
A zárónap délelőttjét egy érdekes hagyományt
teremtő vadászmise tette ünnepélyessé.
Második alkalommal tartottak az
országban Szent Euszták tiszteletére szabadtéri szentmisét, melyre a
meghívottakon kívül sok érdeklődő érkezett.
Az Országos Agarász Egyesület
kezdeményezése és az egyesület elnöke, Keresztes János kutatómunkája alapján került
felelevenítésre és indult el tavaly a Szent Eustachius, vagy magyarosan Euszták
kultuszának felelevenítése.
Az
OAE hagyományteremtő szándékkal kezdeményezte
emlékének felelevenítését, melyre egy 2013-as közgyűlési határozatában már
kötelezettséget vállalt.
Idézet
az OAE 2013.05.25-i Nagypáliban megtartott közgyűlésének határozataiból:
„Keresztes János kutatásai alapján felvetette, hogy a Szent Hubertus kultuszt megelőzte a Szent Euszták kultusza, mely képi ábrázolásában mindig agarakkal együtt szerepelt, így ajánlatos lenne feleleveníteni ezt a hagyományt is. Korábban szeptember 20. volt a napja, ezért az egyesület ez utóbbi időpontban tartotta éves közgyűléseit. Az OAE, mint hagyományőrző egyesület, újra feleleveníthetné Szent Euszták, mint az agarászok, a hagyományos vadászati módok és vadászok védőszentjének kultuszát.”
„Keresztes János kutatásai alapján felvetette, hogy a Szent Hubertus kultuszt megelőzte a Szent Euszták kultusza, mely képi ábrázolásában mindig agarakkal együtt szerepelt, így ajánlatos lenne feleleveníteni ezt a hagyományt is. Korábban szeptember 20. volt a napja, ezért az egyesület ez utóbbi időpontban tartotta éves közgyűléseit. Az OAE, mint hagyományőrző egyesület, újra feleleveníthetné Szent Euszták, mint az agarászok, a hagyományos vadászati módok és vadászok védőszentjének kultuszát.”
Szent Euszták, ma is tisztelt 14
segítőszent egyike. Legendája hasonló a Szent Hubertus legendához, de időben
jóval megelőzte azt és mivel a megtért, majd vértanúhalált szenvedett római
légiós Placidus Pannóniában szolgált, van hazai vonatkozása is.
A XV. századig virágzó Szent
Euszták kultuszának számtalan európai és hazai emléke is van.
Őt máig a vadászok, erdészek,
vadászkutyások és az erőszak áldozatainak védőszentjeként tisztelhetünk.
Az ünnepség kezdetét harangzúgás,
majd vadászkürtösök jelezték, melyek után Keresztes János, mint szervező köszöntötte
a megjelenteket. Nagy József kanonok, főesperes celebrálta a vadászmisét,
melyen díszőrséget álltak a solymászok, agarászok és a borlovagrendek
képviselői.
Szentbeszédében kiemelte, őrizzük
tovább hagyományainkat és támaszkodjunk azokra az értékeinkre, melyeket őseink
kijelöltek számunkra.
Ezután a Szent Euszták zászlóra
szalagot kötöttek Pálinkás Róbert a Helikon Kastélymúzeum vezetője a
Vadászszövetség elnöke, Dr.Tóth Csaba a Keszthelyi Vadászati Múzeum
vezetője és Győrvári Attila az OMVK zalai titkára, majd Prof. Dr. Faragó
Sándor a Soproni Egyetem nyugalmazott rektora tartott előadást, melyben
részletesen ismertette Szent Euszták életútját és vértanúságát.
Végh László, Sümeg polgármestere a
vendéglátók nevében méltatta a vadásznapok és borünnep töretlen fejlődését,
mely regionális és remélhetően országos fesztivállá nőheti ki magát.
Az ünnepség az ilyenkor szokásos
szeretetvendégséggel ért véget.
A zárónapi programon még számtalan
népszerű bemutatóra került sor: kutyaszépségverseny, agárfuttatás, harcászati
bemutatók, kulturális műsorok és nem utolsó sorban a látványos történelmi
felvonulás.
Az OAE a délelőtti kutyaszépségverseny
után biztosított programot az agarászat és agárfuttatás iránt érdeklődőknek a
Várköpeny területén.
A Sümeg TV jóvoltából egy rövid összefoglalót az agarak futásáról ide kattintva, egy hosszabb felvételt a Jakab Napok szereplőiről pedig ide kattintva meg lehet nézni.
A Sümeg TV jóvoltából egy rövid összefoglalót az agarak futásáról ide kattintva, egy hosszabb felvételt a Jakab Napok szereplőiről pedig ide kattintva meg lehet nézni.
Először az arra nevezettek részére
Töpfner József és Susztek Tibor magyar agár küllemi bírálatot tartottak az
1904-es pontrendszer alapján.
Ezt követte az agárfuttatás, melyet
Susztek Tibor előadása és szakmai kommentálása egészített ki.
A futtatáson legjobban szereplő
agarak Sümeg Város által felajánlott kupákat és oklevelet, a küllemi bírálaton
legjobban szereplő agarak pedig az OAE okleveleit kapták.
Ezután került sor a már korábban
meghirdetett közgyűlésre, mely napirendjeként a tagságra jelentkezők kerültek
elfogadásra.
Ezután Keresztes János elnök
számolt be az idei év jelentős változásairól, melyek további feladatokat rónak
ránk az agarászat szabályozóinak elfogadtatásához.
Tájékoztatást kaptunk eddig elnyert
pályázatainkról és külön örömhírként szolgált, hogy a Zala Megyei Értéktár
Bizottság július 20-i ülésén az Országos Agarász Egyesület kitartó munkájának
köszönhetően az agarászat felvételre került a Zala Megyei Értéktárba, mely
döntés továbbításra került a Hungarikum Bizottsághoz.
Keresztes János külön kiemelte az említett
témákban Baranyi Piros és Szilágyi Csilla kiemelkedő munkáját, melyért a tagság
nevében is köszönetet mondott.
Ezután további tájékoztatás
hangzott el idei programjainkról, melyeken aktív részvételt kért az elnök!
Napi programunk záróakkordjaként
ismét részt vettünk a történelmi felvonuláson, melyen a Szent Euszták zászló
mellett bemutathattuk új egyesületi lobogónkat is.
Köszönjük Sümeg Városnak, a Jakab
Napok szervezőinek mindazt a figyelmességet, mellyel rólunk, mint fellépőkről
gondoskodtak!
Nagyon reméljük, hogy az a
kialakult kapcsolat, mely első szereplésünk óta csak fejlődik, mindannyiunk
számára hasznos lesz a továbbiakban is.
II. Szent Euszták vadászmise Sümegen. Foto-Mizsei Bernadett |
Szent Eustachius zászlaja OAE. Tervezte: Szilos András és Imrei Boglárka. Készítette: http://www.zaszlokeszites.hu/zaszlokeszites.html Foto-Mizsei Bernadett |
Egysületünk Szent Euszták zászlója. Foto-Mizsei Bernadett |
Végh László polgármester köszöntő beszéde. Foto-Mizsei Bernadett |
Vendégek csoportképe a sümegi Szent Euszták mise után. Foto-Mizsei Bernadett |
Így igaz! Foto-Mizsei Bernadett |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése