Meglepően sok, összesen 40 borminta érkezett.
Az elképzelések szerint azoktól a gazdáktól vártak 3 palacknyi mintát, akik kíváncsiak arra, hogyan sikerült az újboruk, jó úton halad-e a bor fejlődése, illetve ha hibáztak valamiben, hogyan korrigálják ezt a jövőre nézve.
A 40 borminta 30 fehérbor, 1 rosée és 9 fajta vörösborból állt össze.
A megnyitó után Német József körelnök egyenként mutatta be a mintákat fajta és évjárat szerint, miközben a szorgos segítők már körbe is kínálták a zsűrin kívül minden résztvevő poharába is került belőle.
Ezután Németh Géza és Nink Károly "Da Bibere" borlovagrendi tagok felváltva kezdték az értékelést és elemezték amit a kóstoláskor éreztek, illatban, ízben és ha valami furcsaságot véltek felfedezni vissza is kérdeztek a gazdára, mit-mikor-hogyan csinált.
A közönségnek és a borok készítőinek egyaránt tanulságos volt a borok elemzése, amely nem csak dicséretben, hanem a kóstoláshoz, borkészítéshez nélkülözhetetlen hasznos tanácsokban is bővelkedett.
Olyan is előfordult, akinek azt javasolták, hogy csináljon inkább gyújtós a hordójából, de különösen a vörösboroknál a megelégedett csettintés és dicséret sem maradt el.
A hosszan tartó szertartás végén minden résztvevő csülkös babos répalevest kapott, mégpedig a Répafőző Fesztivál szakmai különdíjas leveséből megmentve a mai vacsorához.
Még a kezdés előtt is érkeztek a borminták. |
30 fehérbor, összesen 40 minta érkezett. |
Németh József bemutatja borlovagrendi társait, Németh Géza és Nink Károly borbírálókat. |
Minden kóstoló után poháröblítés! |
Jeremiás atya is beugrott egy miseborral... |
Pergősen ment a kínálás. |
A fiatalok is mindent végigkóstoltak. |
Minden jó, ha a vége jó! Babos csülkös paradicsomos répaleves. |
A bormustrán készült fotóim ide kattintva megnézhetők.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése