A Kutya újság 2016. január-februári számában a „mit tudunk
kutyáinkról” sorozatban a magyar agár került bemutatásra.
Bár nem tudjuk, ki a cikk szerzője, forrásként a Magyar Ír
Farkasagár Egyesület és dr. Jakkel Tamás, a fajtagondozó magyar agár tagozat
elnöke vannak megjelölve.
Természetesen örülünk minden magyar agarat népszerűsítő
cikknek és reményeink szerint egyre többen felismerik e nemes vadászeb
megőrzésre érdemes jó tulajdonságait.
Néhány apró részletben azért szeretnénk a cikk tartalmát
saját ismereteink alapján kiegészíteni.
Hazánkban eddig publikált sírleletekből, archeozoológiai
vizsgálatokból egyértelműen kiderül, hogy agár típusú kutyák folyamatosan jelen
voltak a Kárpát-medencében a honfoglalást megelőző időkben is, így igaz az a
sokak szerint elcsépelt szlogen, miszerint a magyar agár múltja az idők
homályába vész… Erről a témáról reményeink szerint kiváló előadásokat
hallhatunk majd a FeHova február 21-re tervezett programján!
„Hazánkban a rómaiak idején voltak agarak és azokkal
agarásztak is, amit több domborműves ábrázolás bizonyít.”
„Hogy a magyarok hol és mikor kezdtek el agárral vadászni,
nem tudjuk. Lehet, hogy honfoglaló őseink, mint pusztai nomád nép az új hazán
kívül is ismerték és űzték az agarászatot. Mindenesetre ősi helyneveink között
nem egyszer szerepel „Agárd”. Régi okmányokban, így az aranybullában is
történik említés a lovászok, solymászok mellett pecérekről is, mint a király
embereiről.”
A hort és az agár nevek említése szintén az agarak általános
használatára és megbecsültségére utalnak.
Írásos emlékeink szerint az agarászat történelmünk folyamán
változó intenzitással, de mindvégig a főurak és a nemesség igen kedvelt
vadászati módja, majd úri sportja volt és később vált a közemberek
vadászeszközévé.
„A XIX. század elején a napóleoni háborúk elcsendesedésével
beállott az agarászat virágkora. Ebben az időben nevelkedtek fel az agarászat
híresei, későbbi nesztorai, Pálinkás Samu, Retsky András, Nadányi Imre és mások.
Ők voltak a mai agarászsport megalapozói. A nemes versengés fellendítésére
Pálinkás Samu 1835-ben „Agarász Egyletet” alapított Széchenyi István gróf
erkölcsi támogatása melett. Az egylet még ebben az évben megrendezte első
versenyét a pestmegyei Kocsér pusztán.”
„1840-ben pedig már 78 taggal rendelkezett. Ebben az évben
nyer billikumot a többi telivér magyar agár mellett először Angliából importált
agár, amelyet Guyon Richárd gróf, a későbbi 48-as honvédtábornok hozatott be
hazánkba.” Ez utóbbi mondat talán elgondolkodtatja a mai kétkedőket, mikortól
datálódik az angol agár vérkeveredése a „telivér magyar agarakkal”. A magyar
agarak alkonyát a vadászati szerepkör elvesztése és csupán a gyorsaságot
preferáló pályaversenyzés népszerűvé válása idézték elő. Ebből következik a
tenyésztési célok újragondolása. A magyar agár vadászeb, de ettől még lehet
verseny, kiállítási és családi kedvenc szerepkörben is hálás társunk!
Valamennyi idézet dr. Patay Pál: Agarászat című cikkéből
származik. Magyar lósport és lótenyésztés 1937.
Ezt követően sorra alakultak a megyei egyletek, melyek az
Országos Agarász Egyesületben és később Agarász Szövetségben koordinálták
tevékenységüket és jelentették meg az Agár Törzskönyvet.
Egészen a második világháborút követő rendszerváltozásig az
agarászat főleg úri kiváltság volt, mivel a vadászati jog a föld tulajdonjogához,
bérletéhez kapcsolódott. A proletárdiktatúra hatalomra jutásával a régi rend
képviselőit, híveit üldöztetés, kisemmizés, emigráció, míg passzióit és
kisajátított tulajdonait a megvetés és az enyészet várták. Az agarászat mellett
képviselőjére, a magyar agárra is ez a sors várt.
Az elmenekült, vagy elhurcolt urak agarait sok esetben a
cselédség, parasztemberek fogadták be, ismerve kiváló vadásztulajdonságukat.
Ennek köszönheti a fajta megmenekülését és újbóli felfedezését. Érdekes módon
Makk Károly: Mit csinált felséged 3-tól 5-ig? című vígjátékához kerestek a hitelesség
kedvéért magyar agarakat statisztálni. Ezen célból Szigethy Kálmán és dr. Holper
Jenő szerzett be pár magyar agarat Nagyecsedről, Szoboszlay Károlytól, Bíró
Lajostól és Polyáki Gusztávtól és vitte el a gödöllői MAFILM telepre kalandos
módon, mivel Nagyecseden éltek még az agaras vadászatok illegálisan ápolt
hagyományai…
A magyar agár eldugott udvarokban, rapsicok által megőrizve
nem veszítette el eredeti szerepkörét, de emiatt folyamatos üldöztetésnek
kitéve újabb feladatot kellett számára találni. Mint kiállítási és pályaverseny
kutya szerepelhetett legálisan egészen mostanáig. De bízva a tradicionális
magyar agár megőrzőinek áldozatos munkájában és az új Vadászati Törvény által
biztosított lehetőségekben, vadászi tehetségének kipróbálása ismét
megmérethetővé válik képességei sorában!
Talán meg is említhetünk néhány nevet azon tagjaink, az
ország legrégebben magyar agarat tenyésztői közül, akik a kiállítási háttérbe
szorulás ellenére kitartottak a tradicionális standard szerinti tenyésztés
mellet: Keresztes János és Töpfner József. Az első MEOE standard leírás Patay Sándor
útmutatásai alapján készült, mely még az 1904-es elveket tükrözi. Patay Sándor
volt egyesületünk egyik mentora a régi háború előtti agarászok közül.
A későbbi standard módosítások nem kedveztek a fajta
küllemének sem, mivel valószínüleg az angol agártól való egyértelmű
megkülönböztetés lehetett a cél, azok részéről, akik nem ismerték eléggé a
fajta történetét.
Két mellékelt fotó forrását szeretnénk még pontosítani:
Az két fotó blogom cikkében jelent meg először a források
megjelölésével, (http://imreiferenc.blogspot.hu/search/label/magyar%20ag%C3%A1r?updated-max=2014-08-05T23:53:00%2B02:00&max-results=20&start=16&by-date=false),
melyben tévesen Dr. Anghi Csaba: A kutya című könyvére történik utalás a
standard kapcsán. Ez a hiba javításra került, hiszen az idézett könyv
szerkesztője dr. Sárkány Pál. Szerepelt később az OAE portálján is 2014.12.12-én
a mellékelt módon, vagyis Szekeres Pál címkézésével. Az első kép Szoboszlai
Károly fotója és Szekeres Pál közvetítésével került hozzánk. A második képen
Szilassy Ida agarai láthatók Tiszaderzsnél. E témájú fotók 1982-ben Varga
Gyulától kerültek Keresztes János és dr. Halmosi Szabolcs tulajdonába.
És végül idézzük újra a fajtát, sokszínű tulajdonságait
népszerűsítő cikkből a számunkra legkedvesebb mondatot: „Napjaink tenyésztői a
korabeli forma megőrzését tűzték ki célul, kizárva az idegen hatásokat.”
Így legyen! Ilyen célokért érdemes hagyományainkat ápolni,
fajtáinkat megőrizni!
Imrei Ferenc
 |
| Szilassy Ida agarai Tiszaderzsnél 1936. |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése