A sok borászkodás és bor után most a pálinkáé volt a fő szerep.
A téma újszerűsége, vagy a pálinka ivás és főzés újabb divatja az oka, nem tudom, de hatalmas érdeklődés mellett zajlott le tegnapi rendezvényünk!
Maga az előadó is bevallotta, ekkora tömeg előtt még nem tartott előadást.
A későn jövő helybeliek már csak pótszékeken kaptak helyet, mert az előadás hírére Nagykanizsáról, Surdról, Galambokról, de még Berzencéről is érkeztek hallgatók. A nézők között sok gyakorlott mester is helyet foglalt, akik kíváncsian várták, tudnak-e nekik valami újat is mondani!
Az előadó, Komoróczi Lajos azzal kezdte mondandóját, hogy nem észt osztani jött, hanem megosztani a hallgatósággal mindazt a pálinkafőzésben szerzett tudást, amit a gyakorlatból és az elméletből eddig szintetizált.
Szerintem senki nem távozott csalódottan, mert a vetítéssel illusztrált előadás csupa hasznos, gyakorlatias és érdekes ismeretanyagot adott át, nem csak a kezdőknek, de a már "profi" lepárlóknak is!
A 85 fős vendégsereggel dugig megtelt kisteremben hamar felszökött a hőmérséklet, de nem a tömeg miatt, hanem mert kérésünkre a hallgatóság elhozta otthoni remekeinek, gyümölcspárlatainak legjavát.
Az előadás után került sor a kölcsönös kóstolásra, kulturáltan, pálinkás kelyhekből, poharakból.
Saccolni sem akarom, de közel 70-féle házi párlatból lehetett kortyolgatni, hiszen volt olyan vendég, például egy berzencei fiatalember aki egymaga 6 különlegességet hozott!
A teljesség igénye nélkül csak azokat a mesés nedűket sorolom, melyeket volt szerencsém kóstolni: málna, birs, cseresznye, meggy, szilva, sokféle körte, naspolya, kajszi, szeder, bodza, törköly.
Egy gyakorlott borbíráló szerint ez a kóstolás sokkal nehezebb és veszélyesebb műfaj a borversenynél!
Komoróczi Lajos előadásának és eddigi tapasztalatainak összegzése a Házipálinka-főzési "kiskáté" című írásában megtalálható, melyet ide kattintva elolvashatsz, vagy letölthetsz!
A témával kapcsolatban rengeteg hasznos információ és tapasztalat található az Index fórumon: Pálinkafőzés(otthon), melyet ide kattintva böngészhetsz!
Egy ki képi ízelítő a programról:
Kezdéskor az előadó aggódva figyeli, befér-e a tömeg, illetve mi lesz, ha elfogy a sok hozott kóstolni való? |
Komoróczi Lajos így kezdte előadását: mikor iszunk már egy korty pálinkát? |
A Komoróczi-féle cefre zúzó |
Kellékek, kütyük, adalékok, trükkök hasznos kavalkádja |
Közülük is a legdurvább... |
Nem a buta idézet, hanem a ketyere tetszett meg! |
"Titkár elvtárs" szerint az új vezetőség programjaira csak úgy özönlenek a népek! |
Miklósfai "párlat-spillerek" egymásközt... |
Ettől a törkölytől még a döglött kutya is feléledne! |
Húúúúú! Biztos is! |
"Fukar kezekkel mérsz, de hisz nagy Úr vagy!" |
Jobb minőségű képek és beszámoló az eseményről a miklosfa.com-on ide kattintva elérhetők.
A többi kép képgalériámban itt látható.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése