2021. február 25., csütörtök

Februári virágzás kertünkben. 2021.02.25.

 Ma, február 25-én körbejártam a kertünket, hogy megszemléljem a szinte késő tavaszi 20 fokos meleg napsütés hozományát.

Két meleg nap elég volt ahhoz, hogy előcsalja azokat a virágokat és élőlényeket, melyeket későbbre várnánk. Amióta hobbifotózgatok, könnyű visszakeresni melyik évben milyen virágok megjelenését kaptam lencsevégre kertünkben.

2019-ben például szintén hóvirág-tőzike-ibolya együttvirágzást fotóztam március elején. Ebben már nincs újdonság évek óta, pedig diák koromból arra emlékszem, hóvirágot nőnapra szedtünk, azután nyílt márciusban a tőzike és áprilisban az ibolya.

Most pedig teljesen kinyílt a hóvirág, kibújt az első tőzike és közben ibolya virít a déli domboldalban. Méhek lepik a krókuszokat, a lassan elvirágzó téli jázmint és a szártalan kankalinokat.

Teljes pompájában virágzik az erika, a hunyor de már nyomakodik elő bimbójával a májvirág is.

A méhek mellett dongók és kék fadongók lepik a virágokat, citrom és atalanta lepkék csaponganak.

Korábban jellemzően kék fadongókat a lila akác virágzásakor lehetett látni, általában április közepén.

A szokatlan meleg nem csak a virágokat és bogarakat csalta hirtelen elő, hanem a békák is kiültek napozni. Megtehették, mivel még nincs gólyaveszély...

Néhány ma készült fotóm:










Valamennyi mai fotóm ide kattintva megnézhető.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése