2016. szeptember 11., vasárnap

Vas Megyei Vadásznap Szentgotthárd, 2016.09.04.

Nagyon régi, de talán még nem megunt szereplői a vasi vadásznapoknak az Országos Agarász Egyesület fellépői.
Köszönhető ez talán annak is, hogy Vas megyében több helyszínt is kipróbálnak a vadásznapok megrendezéséhez. Idén Szentgotthárdra, a Ciszterci Apátság mögötti Várkertre esett a szervezők választása.
Rajtunk kívül másoknak is voltak kétségei a választással kapcsolatban, hiszen Szentgotthárd nem csak az ország, de Vas megyének is a nyugati szélén fekszik.
Mindenesetre a helyszín szépsége és a meglepően nagy nézőszám rácáfolt a kétkedőkre!
Gyönyörű környezetben, a park árnyas fái között verték fel sátraikat a megye vadásztársaságai, hogy megmutassák vadfőző képességeiket.
Ügyesen, a bevezető út két szélén helyezkedtek el a kézművesek sátrai, hogy kínálhassák portékáikat vadászoknak és érdeklődőknek egyaránt.
A színpadon 9 órától kezdődött a megnyitó ceremónia vadászkürttel, zászló bevonulással, gím bika terítékkel, majd következtek a köszöntők.
A helybeli szervezők mellett dr. Jámbor László az OMVK elnöke is megtisztelte jelenlétével a helyi vadászok ünnepét.
V. Németh Zsolt államtitkár beszédében az agarászok számára is fontos információkat osztott meg:
"mivel hatodára csökkent a törzskönyvezett magyar kutyafajták száma, állami génmegőrző programot indítanak. Ennek a koordináló szervezete a gödöllői haszonállat génmegőrző központ és a résztvevők a nemzeti parkok és állami erdőgazdaságok."
A Hubertus mise után az ifjú vadászok avatása következett, melyet kitüntetések, elismerések átadása követett.
Délre elkészültek főztjeikkel a csapatok és néhol a sorállás is jelezte, van aki különösen érti a szakács mesterséget vagy a látványkonyhát.
Ki kell emeljem a halételek sátrát és a simasági Május 1. VT sátrát, ahol minket is megvendégeltek egy fűszeres burgundi szarvaspörkölttel.
Ebéd után folyamatosan kulturális, zene és táncprogramokkal szórakoztatták a nagysátor közönségét, majd két órától különböző íjász, kutyás- és solymász bemutatók következtek.
Az OAE bemutatóját Szeifer Diána nyitotta meg Hunor nevű agarával, egy színpad előtti "dog dancing" bemutatóval, majd az agárfuttatáshoz invitálta az érdeklődőket.
Meglepően sokan voltak kíváncsiak a magyar agarakra és futásukra!
Töpfner József irányításával és Markovics György kommentálásával szélsebesen üldözték magyar és kis olasz agarak a műnyulat, a közönség legnagyobb örömére.
Mellettünk sérült, mentett ragadozó madarakat, vizsla idomítást, rendőrkutya bemutatót és Lóki György solymász bemutatóját tekinthették meg a folyamatosan cserélődő érdeklődők.
A magunk részéről kellemesnek és sikeresnek értékeltük a vadásznap helyszínét és programját is, melyért köszönet a vendéglátóknak, az OMVK Vas Megyei Területi Szervezete tisztségviselőinek, különösképpen a minket gardírozó Kenesei Istvánnak és Varga Aladárnak.
Képriport következik:

A Ciszterci apátság kertje Szentgotthárdon. A 2016. évi vasi vadásznap helyszíne.

Vadásszá avatás ceremóniája.

Vendégek a Vas Megyei Vadásznapon.

Számos ízléses portékát kínáltak az árusok.

A sok külföldi vendég is jól érezte magát.

Cukiságfaktorban sem volt hiány.

Az Agrárgazdasági Kamara standját is meglátogattam.

Az ízletes ebédünk alkotója, múzsájával.

Gyülekeznek az OAE agarászai a fellépéshez.

Szeifer Dia hazai pályán felkonferálja magát és az OAE műsorát.

Dia és Hunor záróképe.

Nem is számítottunk ennyi érdeklődőre a futtatáson!

Vasi versenyzők indítanak.

Sikere volt a vas megyei lányoknak és agaraiknak.

És a baranyai fiuk is jól húzták...

Ez a kis olasz is tud futni?

Mi az hogy! Dobinak volt a legnagyobb közönség sikere!

Huhú! Milyen szemekkel figyelt mindenki!

Szentgotthárdot és a fürdőjét is csak ajánlani tudom mindenkinek!

Valamennyi fotóm a képgalériában itt nézhető.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése