2015. július 29., szerda

XI. Jakab Napok Sümegen

Sümeg Város Önkormányzata tizenegyedik alkalommal rendezte meg az érett bor és a vadászat ünnepét, amely július 24-től 26-ig, tehát három napon át szórakoztatta az ide látogató vendégeket és a helybelieket.
Most először kérték fel a szervezők az Országos Agarász Egyesületet, hogy a rendezvény profiljába illeszkedő agarász bemutatóval gazdagítsa a műsort.
Erről a programról szeretnék részletesebb ismertetést adni, hogy aki kimaradt belőle, e kedvcsináló hatására jövőre ellátogasson Dunántúl idegenforgalmi gyöngyszemére, Sümegre.
Itt minden esemény a sümegi vár, a Várcsárda, a Hotel Kapitány és Sümeg város ódon centruma között zajlik!
Az agarászok bemutatkozására július 25-én, szombaton került sor a várköpeny területén.
Vendéglátóink a megnyitóra a megbeszéltek szerint biztosították a helyszínt, látszott, hogy a szervezés már rutinból megy. Van mit tanulni tőlük e téren!
A 10 órai megnyitóra minden és mindenki a helyén volt!
Kovács László alpolgármester Úr köszöntötte a megjelenteket, majd átadta a szót Keresztes Jánosnak az OAE elnökének, aki a nap folyamán a szpíker szerepét is betöltötte.
A bemutatkozás elején a magyar agárral és az agarászattal ismerkedhetett meg a közönség, majd Szeifer Diána zenés agáridomítási bemutatója következett.
A nagy melegre tekintettel az agarak nyúlűző hajlamát a küllemi bírálat elött, műnyulas terepfutásokon csodálhatta meg a közönség. Elsőnek az alpolgármester Úr közreműködésével a corkáról indítással párban futottak az agarak. A túl közel merészkedő TV stábot meg is lepte kissé a mellettük elviharzó agarak vágtája!
Ezután párban, vagy egyesével bárki próbára tehette kutyája vad űző hajlamát. A legnagyobb közönségsikere Bóbitának, a mudinak volt, akit az sem zavart meg, hogy két siheder agár meg akarta szerezni előle a nyulat. Egy pillanatnyi meglepődés után bátran felkapta előlük zsákmányát és apportírozta gazdájának.
Ugyancsak sikert aratott a közönségnél egy először futó túlsúlyos beagle, aki komótos "hajszája" után óvatosan körül vizslatta a zacskónak látszó vadat, hogy megtekintse, mit is üldözött egyáltalán...
Az agarak pedig fütyülve a 34 fokos melegre, ősi ösztöneiknek engedve vágtáztak!
A déli forróságra, mint egy pihentetőül, a benevezett agarak nem hivatalos küllemi bírálata következett. Az OAE által hagyománytiszteletből használt 1904-es pontozásos minősítés alapján egy 3 fős bíráló bizottság nyílt bírálaton értékelte a nevezett ebeket. Markovics György a ringben élő szóval értékelt, míg  kívülről Töpfner József és Susztek Tibor bíráltak.
Az összevetések után az alábbi eredmények születtek:
Bébi osztályban Apolka nagyon ígéretes minősítést ért el.
Kölyök kan osztályban Zsandár kitűnő III., Dezső kitűnő II. és Dráva kitűnő I.
Kölyök szuka osztályban Darázs kitűnő II. Dévaj pedig kitűnő I-et kapott.
Nyílt osztályban Hunor kitűnő I. kan, Pille kitűnő II. szuka és Sári kitűnő I. szuka és fajtagyőztes címet is kapott.
Veterán osztályban Ida kitűnő I. címet kapott.
A futtatás két leggyorsabb agara Hunor és Sári lettek.
Az ünnepélyes díj átadáson Sümeg város által felajánlott két serleget és a szponzorok ajándékait Sümeg város polgármestere, Végh László és Kovács László alpolgármester adta át.
A két díjazott, Susztek Kerka Enyingi Pille nevű agarával és Szeifer Diána Hunor nevű agarával.
Ezután a házigazdák egy ebédre vendégül látták az agarakkal fellépőket és a nevezők belépőt is kaptak a városi programokra.
Velünk párhuzamosan zajlottak máshol is bemutatók, például az arénában zalai íjászok versenyeztek, a pincearénában pedig a látványos andalúz lovas karusszel.
Ebéd után a Várcsárda udvarán Diána közkívánatra még egyszer előadta dog dancing műsorát Hunorral és egy kis tájékoztatót is tartott a kutyaidomítás módszeréről.
Délután Keresztes János kihasználta az alkalmat és a megjelent agarasokat tájékoztatta az egyesületünk további elképzeléseiről, programjairól és a VT módosításának várhatóan az agarászokat pozitíven érintő változásokról.
Mint a képeken is látszani fog, ekkorra már a forróság elpillesztett gazdát és agarat egyaránt. A gyorsan érkező hidegfront reméljük segítette a másnapi műsorokon fellépőket és kedvet csinált a közönségnek is.
Megköszönjük Sümeg városának a lehetőséget, hogy egy színvonalasan szervezett, sokrétű program részesei lehettünk. Itt lehet profi szervezést tanulni!
A rendkívüli hőség miatt talán kevesebb volt a látogató, de bízunk benne, hogy az agárfuttatás látványosságával mi is emelhettük a Jakab Napok vadászati műsorának értékét.
Képes beszámoló:

Nevezés a Jakab napi agárbemutatóra.

Kovács László alpolgármester és Keresztes János OAE elnök megnyitják az agár kutya bemutatót.

Gazdára váró oklevelek.

Szeifer Diána zenés "dog dancing" bemutatója.

Az első corkával indított agár pár.

Hunor is nagy rössel indul...

Csodás történelmi környezetben zajlik a program.


A legnagyobb közönségsiker Bóbita futása volt.

Hiába futott be két agár, ő nem adta át a zsákmányt!

A futtatás nem csak agár fitness volt.

A beagle az űzés után óvatosan szemügyre veszi a "valamit"!

Töfi két bébi agara egész nap vitte a "cukiság faktort"!

Picur és még picurabb.

Mindenkinek dencölni kellett a két kis agarat...

Kislány kiskutyával.

Nagylány kiskutyával.

Még nagyobb lány kiskutyával.

Nagylány nagykutyával! (teljesen beleszédültem...)

Markovics György ringbíróként és mint a legjobb mikrofontartó debütált.

Keresztes Jánost egy egész falka követett, ezért a ringbíró kicsit többet futtatta.

Csizmazia Ferenc agarával.

Majkuth Zoltán agarával

Szilágyi Csilla agarával.

A bírói asztalnál árgus szemek figyelnek.

Bíró sporttársnak nagyon tetszett a kecses futás.

Fiatal agarak összevetése.

Kénytelen voltam ennek az andalúz csodának utánaszaladni.

Itt még a lovak is úri kiszolgálásban részesülnek!

Elkészültek a bírálati lapok.

Töfi agarai nem csak jól futnak, ring dresszúrában is kimagaslóak!

Sümeg város polgármestere,Végh László corkáról indította az agár párt.

Itt már a sajtósok érzékelik a dübörgő veszélyt!

Sári apportírozza gazdájának a műnyulat!

Töpfner József Végh László polgármesternek a corka működését mutatja.

Megszülettek az eredmények az ünnepélyes díjátadáshoz!

Szilágyi Csilla ígéretes magyar agarával.

Majkuth Zoltán átveszi az oklevelet.

Csizmazia Ferenc fiatal agarával.

Töpfner József Sári agara fajtagyőztes és a leggyorsabb szuka címet gyűjtötte be.

Sümeg város serlegét Susztek Kerka és Enyingi Pille kapták.

Sümeg város másik serlegét és az ajándékokat Végh László polgármester adja át Szeifer Diánának és Hunornak.

A szíves vendéglátásként meghívást kaptunk a többi programokra is.

Szombat délelőtt zajlott az íjászverseny,

melynek a hangulatos aréna volt a helyszíne.

Szeifer Diána második fellépése az arénaudvarban.

Hunor és Dia produkciója.

A hőség elöl mindenki árnyékba húzódott.

Sőt! Árokba!

Ebéd után a punnyadásé és tümmedésé volt a fő szerep.

Ebek, gazdák együtt sziesztáztak.

Bíró Úr is memorizált kicsit a jóleső árnyékban...


Erősen szelektált képeimből készült válogatás ide kattintva és webalbumomban megnézhető.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése