2014. augusztus 23., szombat

Nagyecsedi Agarásznap 2014.08.16.

A  Nagyecsedi Agárklub, a Nagyecsed Városért Egyesület és az Önkormányzat meghívására az Országos Agarász Egyesület is részt vett az idei Nagyecsedi Agarásznapon.
Személy szerint nagyon vártam, hogy végre én is eljuthassak Nagyecsedre, egyrészt, mert még soha nem jártam Szabolcs-Szatmárban, másrészt meg annyi jót hallottam az ecsedi nagy múltú agarászatról.
Az ecsedi lápi világ, a híres szatmári agarászatok és a magyar agár újkori felfedezése, megannyi izgalmas téma, ami ehhez a környékhez kötődik...
Hogy időben érkezzünk a szombati programra, Keresztes János kollégámmal már pénteken útnak indultunk.
Nekünk minden utazásunk kalandosra sikerül! Elég csak annyit, hogy éjjel 1-re értünk oda és mivel a többiek még éberek voltak, hajnali háromig villányi vörösbor mellett agaras témákkal múlattuk az időt dr. Halmosi Szabolccsal, Susztek Tibivel és Töfiékkel.
Az agarak pedig már reggel 6-ra ébresztőre voltak állítva, hogy a pályán időben felkészüljünk a programokra.
Némedi Gyula tagtársunk, aki a Nagyecsedi Agárklub vezetője az önkormányzattal karöltve már mindent előkészített. Pálya lekaszálva, hangosítás, fotósok, videó, kupák sorba rakva a 10 órai kezdésre.
Az Agarásznapot dr. Szűcs Lajos alpolgármester nyitotta meg, majd köszöntőt mondtak Némedi Gyula és Keresztes János, miközben az agarászok felsorakoztak a tribünnel és a közönséggel szemben.
Az O.A.E. elnöke röviden beszélt az egyesület és a magyar agár múltjáról és arról, hogy mindannyiunk érdeke, múltunk megőrzése a tradicionális, vadászó magyar agár megmentése, hagyományaink ápolása.
Ezután az egyesület nevében ünnepélyesen megköszönte a munkáját azoknak, akik az ősi típusú magyar agár megmentése és az egyesület érdekében áldozatos munkát fejtettek ki.
Szekeres Pál Úrnak az ősi típusú magyar agár megmentése és az O.A.E. újjászervezése érdekében végzett munkájáért "Arany Billikom" díjat adott át, majd oklevéllel köszönte meg eddigi munkáját dr. Halmosi Szabolcs, Töpfner József Uraknak az ősi típusú magyar agár megmentése és tenyésztése, valamint Kiss Tamás úrnak az egyesület szervezésében kifejtett munkájáért.
A tribünön foglaltak helyet az ecsedi agarász élet prominens képviselői is, akik közül Szoboszlay Károlyt egyesületünk Örökös Tiszteletbeli Elnöke, Szekeres Pál köszöntötte, mint a magyar agár ecsedi megmentőjét. Keresztes János megemlékezett még dr.Holper Jenőről is, akinek agármentő munkáját ma már kevesen ismerik.
Lele János előadása következett az agaras régészeti leletekről és a hagyományos vadászati módokról, majd ingyenes terepfuttatáson próbálhatta ki agarát minden jelentkező. Természetesen a futtatás előtt bemutatásra került az agárpár indítása corkáról.
Ezután Töpfner József díjazásos hangos küllembírálata következett, melyen a magyar agarak mellett egy angol agár és egy whippet is részt vett.
A szervezők valamennyi jelenlevőt ebédre invitálták, miközben az O.A.E. tagjai a közeli Berey József Helytörténeti gyűjtemény épületében részesültek vendéglátásban.
Mégpedig királyi vendéglátásban! A különleges ízvilágú leves és töltött káposzta után vendéglátóink még egy Agarásznapi tortával is kedveskedtek. Sajnos már nem tudtunk a szakácsokkal koccintani, de így a távolból is egészségükre!
A tervezett program szerint megtartottuk az O.A.E. éves közgyűlését a meghívóban szereplő napirendi pontok alapján, majd egy vidám intermezzo a cigány lányokkal és kezdődtek a díjazásos amatőr agárversenyek, melyekre összesereglettek a környék javarészt angol agaras futtatói is.
A verseny előtt alpolgármester úr agárfej emlékdíjakat adott át és Szekeres Pál is emlékdíjat kapott az első agaras vadászat megszervezésének alkalmából.
A meghirdetett régi magyar agaras fotók bemutatása sikeres akció volt, hiszen hatan részesültek az agarászok borából, mert érdekes, már-már muzeális értékű fotókat is kaptunk megosztási engedéllyel.
Külön köszönet a tulajdonosoknak a bizalomért, amivel régi fotóikat átadták!
Digitalizálás után egyben juttatjuk vissza őket Némedi Gyula címére.
Szukák és kanok versenyeztek több futamban, magok 480 méteren, greyek 280 és 480 méteren.
A döntők végeztével került sor a kupák átadására, melyeket a kategóriagyőztesek kaptak.
Érdekes volt az egész napi program!
 A "hőskorszak" agarászaival, rutinos helyi agarászokkal is beszélgettünk, miközben néhány egészen kiváló küllemű magyar agarat is neveztek a küllemi bírálatra és a futtatásra. De voltak vidám és veszélyes pillanatok is, amikor újonc renitensek nemcsak a pályán kívül futottak, de még a "nyulat" is beelőzték!
Néhány ifjonc és a whippet egészen remek tempót produkált.
Szerencsénkre a reggeli zápor után kegyes volt az időjárás és napsütéses kellemes időben zajlottak a versenyek.
Volt idő ismerkedni, beszélgetni a helybeliekkel és vendéglátóink meghívtak bennünket a másik aznapi programra is, a Nemzetközi Tánctalálkozóra, mely délutántól estig zajlott.
A kellemes szálláslehetőséggel élve néhányan maradtak másnapig, hiszen számtalan látnivalót kínál Szatmár az idelátogatóknak.
Az Országos Agarász Egyesület nevében köszönjük a magas színvonalú vendéglátást és a hibátlan szervezést nagyecsedi vendéglátóinknak és ha valami kellemetlenség történt, az csak nekünk és a gyakorlatlanságunknak köszönhető.
Ha lesz folytatása ennek a programnak, mi szívesen megyünk!
Az egész napi műsor videoval  megörökítésre került, ha megkapjuk, természetesen megosztjuk mi is.
Profi fotósok rengeteg jó képet készítettek, melyek közül Tóth Tamás Gergő fotoriporter járult hozzá elsőként képei közléséhez, remélem minden résztvevő örömére!
Először saját képeimből közlök egy válogatást, mert Gergő képei után ki a kutya nézné meg az enyéimet...majd valamennyi Tóth Tamás Gergő készítette fotót jobb híján Picasa webalbumomban megosztok.

Nagyecsedi Agarásznap megnyitása.
Keresztes János átadja az "Arany Billikom" díjat Szekeres Pálnak, az OAE Örökös Tiszteletbeli Elnökének.
Lele János előadása.
Némedi Gyula magyar agarával.
Szekeres Pál díjazza Szoboszlay Károly agarász munkásságát.
Töpfner József hangos küllemi bírálata.
Magyar agarak terepversenye.
Magyar agarak küllembírálata.
Whippet bemutatása.
Keresztes János az Agarásznapi tortával.
Angol agarak a célegyenesbe fordulnak.
Szekeres Pál az első magyar agaras vadászat emlékplakettjével.
Magyar agár a gyermekbarát.
Egy veszélyes futam! Keve nyulat előz...
Angolok a legjobb sprinterek.
A kis hölgy minden mozdulatán látszott, Ő már agarász!
Serlegek a nap győzteseinek.
Keri megint nem megy haza üres kézzel...
A leggyorsabb grey 480-on.


Valamennyi Nagyecsedi Agarásznapi kép, Tóth Tamás Gergő fotói külön mappában ide kattintva megnézhetők.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése