2014. július 5., szombat

Szentgyörgyvári hegyi kapuk felújítása. 2014.

A Dr. Kotnyek István Miklósfai Kertbarát Kör a két hegykapu felavatásakor vállalta a hegykapuk környezetének rendben tartását és ennyi év után aktuálissá vált a felújításuk is.
Június 28-án az I. hegykapu környezetének felújítása került sorra. A kapu imitáció újrafestése, a prés olajozása, és a szőlőtőkére feszített Krisztus fa dombormű ( Kiss József tanárbácsi alkotása) restaurálása után a kertbarátokat a szélső, Milávecz birtokon látták vendégül szendvicsekkel és házi rétessel, melyek után az érmes borok visszakóstolására is sor került.
Mivel én sajnos kimaradtam a munkából és az azt követő jóból, ezért fotók sem állnak rendelkezésemre a munka eredményességéről...
Július 4-re a II. hegykapura került sor, ahol a lelkes csapat fűnyírózott, prést konzervált, majd szóba kerültek a következő programok is. Továbbra is népszerűek az úgynevezett "kibővített vezetőségi ülések", melyek valamely pince látogatással is egybekötődnek...
A munka után a résztvevők jutalomban részesültek!
Úgymint a jól végzett munka utáni elégedettség, a rendezett környezet látványa és a közeli Torma pincében szervírozott vacsora.
Vacsora közben program ajánlatokra is sor került, melyekről hamarosan értesítjük tagjainkat.
Képi bizonyság a munkáról:

Miklósfa felől a Szent György pihenő várja a kirándulókat.
A II. hegykapunál feszületet is állítottunk.
Ha sokan vagyunk, hamar végzünk.
Mert itt olajozottan mennek a dolgok!
Létszámellenőrzés.
A sok szakember között,
nem mindenkinek jut szerszám...
Még jó, hogy van egy borospince a közelben...
Zsíros deszka, lila hagymával, olaszrizlinges fröccsel! Kell ennél jobb?
A gazda szeme hizlalja a fürtöket!
Csupa tekintélyes ember...
Fröccsöt minden magyarnak!







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése