2013. szeptember 28., szombat

Kutyás nap

A Kanizsai Kutyás Szabadidő és Sportegyesület ma tartotta nyílt napját a Zsigárdi- közben levő MEOE pályán.
A kanizsai kutyás élet elég régóta haldoklik, ezért nagyon kíváncsi voltam rá, kik azok az új arcok, akik talán friss lendülettel ismét pezsgést vihetnek városunk kutyás közéletébe.
Erre nagyszerű alkalomnak kínálkozott ez a nyílt nap, melyen többféle kutyás egyesület, szerveződés is megmutathatta magát.
A fő szervezők, (akikről ide kattintva tájékozódhatsz) sokféle programot iktattak be kedv csinálónak.
Volt ügyességi bemutató, alap kiképzés, csibészelés, Staffodshire "erő demonstráció", Cerberos Kutyaiskola bemutatója, szépségverseny, stb.
Családi kutyás programnak minden adva volt! Az Állatmenhely aranyos kutyákat és cicákat hozott, a rendezők nagyon sok díjról gondoskodtak, a kitelepült Ludas Matyi vendéglő pedig a kulináris élvezetekről.
Nagy kár, hogy rengeteg kutyás gazdi távol maradt, hiszen ilyenkor lehetne igazán testközelből megismerni a városban tartott különleges fajtájú ebeket, nagytestű fajtákkal például alig találkoztam.
Talán idővel ez a rendezvény is kinövi magát és sikerül összefogni a kanizsai kutyabarátokat, mint régen a kiképzéseken és a csótói kutyakiállításon.
Képes kommentár következik:


Itt mindenki kutyákat ajnározott!
Az Állatmenhely cicái és kutyusai is gazdira vártak...
Díjakból sem volt hiány!
Ez a francia bulldog minden új jövevényt szemügyre vett.

Ez a vágyakozó tekintetű menhelyi mudi végre gazdára talált!

Ismerkedjünk!
Jó a buli! Nyertem!
Fogadni kell a gratulációt!
A serleg sajnos nem ehető...
Kölyökként könnyen ugrál az ember...

Felnőttként, meg csak határozottan!
Pöttömke méregeti a nagy kutyát,
majd határozottan elindul a díjak felé...
Végül magabiztosan kiválasztja a bort apunak! Ez a gyerek már most tud valamit!
Kutyabarát gyerekeknek jó nap volt ez!




Valamennyi fotó webalbumomban, vagy ide kattintva nézhető.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése