2013. június 30., vasárnap

Kisfaludi Strobl Zsigmond emlékháza Alsórajkon

Lassan már egy hónapja hanyagolom a blogolást, pedig téma és képanyag is van bőven hozzá, csak lelkierő nem volt eddig.
Legutóbbi Gelse-Pötréte körutamon a szép idő és a kevesebb ügyfél arra inspirált, hogy megörökítsek pár dolgot, amire már régebb óta készültem. Így hamarosan kőkeresztes, gólyafiókás, emlékszobás, virágos és kutyás bejegyzéseim is sorra kerülnek
Alsórajkon végre jutott idő arra is, hogy kérésemre volt kollégám, Csiszár László polgármester kinyissa és bemutassa a volt iskola épületben berendezett Kisfaludi Strobl Zsigmond emlékszobát.
Annál is inkább örültem a lehetőségnek, mert középiskolás koromtól Ő a kedvenc szobrászom.
Véleményem szerint Kisfaludi Strobl Zsigmond a leggazdagabb hagyatékkal rendelkező és nemzetközileg is a legismertebb szobrászművésze hazánknak.
Asórajk leghíresebb szülöttének rendezték be ezt az állandó kiállítást, mely szobrokból és életútját, alkotásait bemutató fotókból áll.
Édesapja ebben a régi iskola épületben tanított és itt is lakott családjával együtt. Innen, ebből a falusi zsúpfedeles házból indult el aztán egy hosszú, változatos, kiemelkedő alkotásokban gazdag szobrászművészi pálya!
Ha részletesebben is  érdekel Kisfaludi Strobl élete és munkássága, ide kattintva tájékozódhatsz!
Az Önkormányzatnál előzetes telefonos bejelentkezés estén lehetőség van az emlékszoba megtekintésére.


A régi iskola épület jelenleg modernizálva kultúrházként működik.
Csiszár László polgármester az ódon íróasztal mögött.

II. Rákóczi Ferenc (Hősök tere)

Szobrok és képek

Alkotó, alkotás és modell.

Készül a Végvári vitézek szoborcsoport.


A művész és életrajza.

Portrék

A képen Íjász című szobra.

Kisfaludi Strobl Zsigmond: Vénusz születése

Végvári vitézek

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése