2011. augusztus 7., vasárnap

Miklósfai gólyahír

Rendszeresen figyelem a gólyákat Miklósfán és amerre a munkám visz, viszont az adatok online feltöltésében nem vagyok elég fürge, így mindig mások megelőznek! Bár még többen lennének a madárbarát szorgosok!
Az idei év jó is volt meg rossz is a miklósfai gólyák szempontjából.
Jó, hogy minden pár épségben és időben megérkezett.
Az első bíbicet március 7-én láttam meg és a békák is felébredtek 13-ára.
Az első gólya párban, egyszerre érkezett, hagyományosan a buszmegállói fészekbe.
3. a Bem utcai, április elsején, majd követte a 4. április 2-án az ABC (CBA üzlet) melletti fészekben.
Április 3-án pedig megérkezett az ABC és a Bem utcai párja is.
Sajnos a Marek u.35. előtti fészek nem volt annyira szem előtt, de végre itt is költöttek idén, három fióka lett!
A Bem utcában idén nem sikerült a költés, nem tudom az okát.
Történt idén is szerencsétlenség, két hete a kirepülő, még gyakorlatlan fiókák közül egyet elütött a busz, nyílt lábtörést szenvedett.
Aki megfogta, értesítette a fenékpusztai madarászokat, sorsára majd rákérdezek.
Kirepülés után a Bem u. 2. előtti üres fészektartóra egy pár meg is kezdte a fészekrakást. Milyen jó lenne valahogy követni, miként történik náluk a párválasztás, mindenesetre szeretnek kolóniában fészkelni.
Mert ez a miklósfai 5 fészek már egy komoly kolónia!
Remélem mind jól telelnek és tavasszal nagyobb lesz a szaporaság!

Fészekrakó gólyapár a Bem u.2.előtt
Gólyafészek Miklósfa Nagy L.u 5.

Fészekrakó gólyapár Miklósfa Bem u. 2.

Miklósfai gólyakolónia-három fészek egy képen

Új gólyafészek Miklósfa Bem.u.2.

ugyanaz közelebbről
Gólyafészek Miklósfa Marek u.35.

Miklósfa Marek u.35. idei költés-3 fióka

Gólyafészek Miklósfa buszmegálló-idei költés 3 fióka

Gólyafiókák kánikulában

Gólyafészek Miklósfa Bem u. ABC melletti tartón

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése