2019. április 13., szombat

Miklósfai Borverseny 2019.03.30. Mindenki Háza

Idén is megtartotta hagyományos borversenyét a Dr. Kotnyek István Miklósfai Kertbarát Kör.
Bár a korábbiaknál szerényebb mennyiségű bormintával neveztek a gazdák, azért a minőség nem romlott, hiszen a 76 nevezett minta 62 %-a bizonyult arany és ezüst fokozattal díjazottnak, ami igazán nem rossz arány.
Mivel egyéb programom miatt most nem vehettem részt a rendezvényen, így csak az eredményekről tudok beszámolni, megfűszerezve azt Turi Pityu zsűrizésről készült fotóival.
Születtek érdekes eredmények. A jó hangulatú rendezvényről a Kanizsa TV és a Kanizsa Újság is beszámolt.
A Kanizsa TV híradása ide, a Kanizsa Újságé pedig ide kattintva olvasható.

A 2019.03.30-án megtartott Miklósfai Borverseny eredményei:
35 gazdától, akik közül huszonheten a Kertbarát Kör tagjai összesen 76 borminta érkezett a zsűri értékelésére.
A nevezett fehérborok közül 8 arany, 20 ezüst és 19 bronz minősítést kapott.
A vörösborok közül 3 arany, 8 ezüst, 5 bronz és 2 oklevél minősítésben részesült.
A nevezett egy siller ezüst minősítést ért el.
A rozék közül 1 arany, 6 ezüst, 1 bronz és 2 oklevél került kiosztásra.
A falu legjobb fehérbora címet Németh József olaszrizlingje kapta.
A falu legjobb vörösbora címet Gárdonyi József merlot bora kapta.
A vidék legjobb fehérbora Ábrahám János vegyes fehérbora lett.

A vidék legjobb vörösbora címet pedig Szentgyörgyvölgyi Tibor Cabernet sauvignon – Cabernet franc cuvée bora érdemelte ki.

Most csak ennyit tudunk hagyni az utókorra...
Pár kép Turi István fotóiból, melyek a Dr. Brazsil József vezette új összetételű zsűri és a segítők munkáját mutatja be.


Munkában a zsűri


Páli Lajost kínálja borral Gárdonyi Zsófia.

Háttércsapat munkában.

Gyűlnek a Turi István tervezte oklevelek.

Németh József kör elnök és dr. Brazsil József zsűrielnök szignózzák a díjazottak okleveleit. 

Két szép arany!


Turi István fotóiból készült album ide kattintva megtekinthető.

2019. március 10., vasárnap

Pálinka Mustra Miklósfán. 2019.03.02.

Hatodik alkalommal rendeztt a Miklósfai Kertbarát Kör pálinka mustrát, melyen a helybeli és környékbeli gazdák gyümölcspárlatait minősítette a szakavatott zsűri.
20 gazda 49 párlatmintával nevezett, melyből a szőlő alapú minták szerepeltek jelentős arányban.
Ez azért érdekes, mert régen zala a körte pálinkáiról volt híres, de az utóbbi idők párlat divatja az illatos, zamatos párlatoknak kedvez, mely tulajdonságokban bizonyos szőlőfajták jeleskednek.
A párlatok közül az alábbiat kellett kóstolási sorrendbe rendezni:
2 alma, 9 körte,1 birs,1 Naspolya, 2 cseresznye, 2 meggy, 1 őszi barack, 4 kajszi, 2 szilva, 10 szőlő, 10, törköly, 5 málna.
Az öt fős zsűri, Lenkainé Pásti Katalin, Tóth István és Völgyi Zoltán és Szántó András Gazdag Attila vezényletével  két bizottságban tempósan vizsgálta és minősítette az eléjük kerülő mintákat. Gyakorlatban voltak, mivel előző nap zajlott a Pannónia Párlatverseny, ahol rekord számú nevezést kellett elbírálniuk.
Az értékelés közben is lehetett hallani, hogy a zsűri tagjai elégedettek a felhozatal minőségével és ez meglátszott a díjakon is.
Végül a 49 mintából 15 arany, 15 ezüst, 8 bronz és 11 oklevél minősítést kapott.
Az értékelést tartó zsűritagok hangsúlyozták, hogy a fajtára jellemző párlatok eléréséhez sok feltétel szükséges, de a megmérettetésre is szükség van. Itt meglátszik a sok éves gyakorlat, hiszen hibák miatt egy tételt sem kellett kizárni.
A "falu legjobb pálinkája" Erdős Attila cseresznye párlata
A "vidék legjobb pálinkája" Kovács Károly fekete noah párlata
A különdíjas pedig Gárdonyi József vilmos körte párlata lett.
Az est hátralevő részében a kistermet megtöltő közönség a vacsora után tovább folytatta egymás párlatainak kölcsönös bemutatását és a szakmai műhelytitkok megosztását.
Rövid képriport:



A zsűri és segítőik felmérik a rájuk váró feladatot és felállítják a kóstolási sorrendet.

A konyhában már kész a finom házi tyúkhúsleves.

A háttércsapat is dolgozik.

Csak mértékkel a zsűrinek! Úgyis csak burogatnak...

A legjobbak legjobbját kell már csak kiválasztani.

A zsűri illatol.


Zsófika is csak illatolt.

A VI. Miklósfai Párlat Mustra értékelése és eredményhírdetés.

Öröm a győzteseknek,

vidámság mindenkinek!

Gárdonyiéknál már lassan tapétázni lehet az oklevelekkel...

Kiváló pálinkákat kóstolhattunk!


A pálinka mustra szépei is emelték az est fényét és lágyították a keményszívű zsűrit.


Ők is! Én is!


Fotóim ide kattintva megtekinthetők a képgalériában.

Miklósfai Nótaest 2019.02.02.

A Miklósfai Kertbarát Kör idén ismét a Miklósfai Római Katolikus Egyházközséggel együtt rendezte meg nótaestjét.
A szokásos november ötödike helyett most februárra sikerült időpontot egyeztetni, hogy a templomi orgona költségei végleg kiegyenlítésre kerüljenek.
Az egyházközség és a kertbarátok önkéntes segítői most is összefogtak a közös siker érdekében és szerveztek, pakoltak, takarítottak, hogy a vendégek jól érezzék magukat a jótékonysági bálon.
A megnyitóra értékes tombola ajándék felajánlások érkeztek, többek között Önkormányzatok, vállalkozók, magánszemélyek adakoztak a nemes célért, valamint Kanász János Surd polgármesterének szokásos kerékpár fődíja, valamint Tóth Gábor festőművész festménye gazdagította a sort.
Bojtor Róbert esperes plébános köszöntője után a közös vacsora következett, majd a budapesti vendégművészek műsora.
Első blokkban Tolnai Anrás nótacsokrát, majd Szóka Júlia operett primadonna műsorát hallhattuk.
Közös produkciójuk is nagy sikert aratott.
Az énekeseket most is Sárközi Béla és népi zenekara kísérte.
A műsort követően Imre Tibor szolgáltatta a tánczenét, majd a tombola sorsolás következett.
Az értékes felajánlásokat és különösen a két fő díjat örömmel vehette át szerencsés nyertese.
Rövid képriport: 

Gazdára váró tombola ajándékok.

Sárközi Béla népi zenekara

Tolnai András és Szóka Júlia

Egy búcsú fotózás.

Szóka Júlia primadonna.

A fiatalság mindenhol ott van.


Báli forgatagban.

Kettőszáz fős hallgatóság elött.

"Karolina ó jöjj el!" És úgy is lett...


Valamennyi fotóm itt nézhető.


2019. február 16., szombat

Miklósfai óvodás farsangi bál 2019.01.26.

Elmaradt, késői megosztásaimat azért kezdem az "ovis bállal", mert itt a képek magukért beszélnek, nem kell ide sok szöveg, hivatalos meg végképp nem!
Szóval, óvodás alapítványi bált most először rendeztek a Miklósfai Óvoda dogozói az iskola tornatermében.
Most először volt a tornaterem az eseményhez méltóan feldíszítve, hangulatosan berendezve.
Most először lépte túl a vendégszám a 200 főt.
Most először mentem buliba kollégámtól kölcsönkapott ismeretlen fényképezőgéppel.
Nem először rendeztek az óvónénik fergeteges farsangi batyus bált Miklósfán.
Nem először tartottak a bálon amatőr humor-bonbonos előadást és táncműsort.
Nem először tette a szépet a műsorban Tibi a Marisnak.
Egy biztos, aki itt jól szórakozott, az nem utoljára jött el a miklósfai ovis bálba!
A hangulat, a táncparkett és a visszanézett képek alapján senkit sem hoztak vakbélgyulladás gyanúval.
Roskadásig voltak az asztalok a házi finomságokkal, fogyott a pia is rendesen.
Rengeteg tombola ajándék sorsolása után duracelles nyuszik, akarom mondani csajok pörögtek a parketten kitartóan.
Bízom benne, hogy vállalható a töménytelen kép, amiket nem szűrtem le a legjobbakra, akinek kell töltheti. A félbevágottakért elnézést, nem tudtam, hogy egy beállított program miatt automatikusan közelieket is lőtt...
Aki kéri törlöm, illetve eredeti képet és ide fel nem kerültet is tudok küldeni emilcímre.
Gratulálok a szervezőknek, a műsor szerplőinek és valamennyi józanul távozó vendégnek!
Pár hangulat fokozó fotó röviden:


Tibi: "térdenállva megyek hozzád" Mari!

Talán mindenkinek jutott tombola?

A jelmezverseny leszebbjei!

Itt én is lennék ovis...

Terülj asztalkám mindegyik.

Töltőben sincs hiány...

Bármennyit el tudnának adni...

Volt fiús mulatás...

Volt csajszis tánc...

Aztán keveredés is...

Király léggitár!

Királykék szintiboy!

Király az egész buli!



Rengeteg képem ide kattintva a képgalériában megtekinthető.

2019. január 13., vasárnap

Disznótoros vacsora a Miklósfai Kertbarát Kör első idei rendezvényén. 2019.01.12.

Megtartotta idei első programját a Miklósfai Kertbarát Kör, mely során disznótoros vacsorára invitálta tagjait.
Az alapanyagot két tagunk ajánlotta fel, majd a feldolgozásban és a főzésben közel húsz ember egész napos munkája eredményeként tagjaink egy kiválóra sikerült vacsorára kaptak meghívást.
Az amatőr hentesek, segítők folyamatosan el voltak kényeztetve, hiszen a pálinkás bemelegítő után frissensült pogácsát, forraltbort, hagyományos hagymás sült májat, majd ebédre tüdőlevest kaptak.
A konyhában tüsténkedő szakácsok Rákhely Árpád szakmai irányítása mellett sütöttek-főztek egész nap és meg kell hagyni remekeltek minden fogással!
A vacsorára megtelt a díszterem. 70 fős teríték mellett is bőségesen jutott mindenből.
A menü házi véreshurka, sültkolbász, hagymás sültek párolt káposztával és burgonya körettel.
A házias ízek osztatlan sikert arattak. Külön örömünkre szolgált, hogy kanizsai tagjaink is eljöttek családostól.
A vacsora után hosszas baráti beszélgetések mellett a házi párlatok és újborok előminősítése is megtörtént.
Németh József köszöntője után ismertette az idei tervezett programok már fix időpontjait, mely szerint:
február 2-án Nótaestre, március 2-án Pálinka Mustrára, március 8-án bormustrára és előadásra, március 30-án Borversenyre, április 28-ra családi napra és június 1-én pedig kirándulásra invitáljuk tagjainkat és az érdeklődőket.
Természetesen a vacsora most sem múlhatott el harmonikaszóval kísért nótázás nélkül.
Köszönjük a szép estét a felajánlást tevő Karádi Ferencnek és Németh Sándornak, valamennyi segítőnek és önkéntes konyhai kulináris varázslónak.
Tagjainknak pedig köszönet, hogy ennyien megtisztelték jelenlétükkel rendezvényünket!
Rövid képriport:

Fürgelábú hossteslányok folyamatosan pálinkát, forralbort, kávét és bürkét kínálgattak...

A háztáji diplomás hentesek

és a "beles" brigád is szorgalmasan dolgozott.

Bentről meg külték a sült májat.

Jó sűrű hagymás szafttal.

Helyi öblítőkkel.

A konyhában hurkológiai és káposztapárolási gyakorlatok folytak.

A díszteremben a vendégek legjobb boraikkal, párlataikkal rukkoltak elő.

Ilyen ízes disznótorost már régen ettünk!

A vacsora után a beszélgetés

a viccelődés

és a nótázás ideje jött el.



Valamennyi fotóm ide kattintva megnézhető.