2011. július 10., vasárnap

Miklósfai Minden Klubok találkozójáról



Szombaton 16 órai kezdettel gyülekeztek a klubok tagjai, családostól, kicsikkel, nagyokkal.
A konyhában a MI-Nők klub tagjai tüsténkedtek, hogy mindenkinek prezentálják, milyen jó sós stánglit lehet a kemencében sütni. Talán csak az ifi klubosok voltak szégyenlősebbek a többieknél, mert nem láttam őket tüsténkedni a kondéroknál.


Ügyes kezű lányok a sodrás közben még dalra is fakadtak

A fiúk pedig ( a Kertbarát Kör és Nyugdíjas Klub tagjai ), már korán, a tűző nap ellenére birtokba vették a grillkertet, hogy bográcsban és a malacsütőben időben elkészülhessenek a finomságok a többieknek.

Készül a lábszár-csülök á la Gárdonyi

Rajnics-féle kavarás

Malacka alu kabátban
A még magasan álló nap és az árnyék hiánya miatt lassan kezdett gyülekezni a közönség.
Mivel batyus jellegűre lett meghirdetve a buli, így nagyon sokan hoztak otthonról házi finomságokat és bort.
A körbe kínálgatás is módot adva az ismerkedéshez, beszélgetéshez.

Kemény mag a kemencénél

Én korábbi jó szokásomhoz híven jártam le-föl, hogy minél többet meg tudjak örökíteni a történésekből, mint a Kertbarát kör paparazzija. Eleinte úgy fotóztam, mint a parlament fotósa, csak a pár emberes tömeg látsszon, de a hőség csökkenésével és az illatok terjedésével arányosan egyre többen jöttek.
A műsort a Miklósfai Asszonykórus előadása nyitotta meg, majd  Horváth György bordalnok következett.


Asszonykórus hangszálcsiszolás és feszültségoldás közben.    

Teljes a produkció
A bor dalnoka

Az énekesek fellépése osztatlan sikert aratott a borbarátok között.
Egyébként batyus rendezvényen ilyen sokan még nem voltak, több mint 160 fő kóstolta meg a kemencében, bográcsokban készült ételeket. De olyan sorban állást, mint a malacsültnél, még nem látott Miklósfa!
Most pedig a"party fotó" gyűjteményből szemezgetünk:

Terülj asztalkám a hazai különlegességekből!
Mindenki alkalomhoz illően öltözve 
Alkalomhoz illő ruha-alkalomhoz illő hölggyel
A pokol konyhája
És egy megfáradt séf,
kevésbé fáradt kuktával.

Ropogós kemencés sültek
Dezsőről már lekerült az alu kabát
ISO 7000 malacforgató készség
Malacsütő mesterek-jövőre a szélessége lesz ekkora!
Premier előtt
És az est főszereplője
Voltak nagy összeborulások...

És kisebb elhajlások is...
De a legszebbek a lányok voltak!

Ennyien még nem álltak sorban a malacsághoz
Akinek a farka jutott...

Még karon ülőkkel is sort kellett állni
Neki is jól áll a gyerek
Ahogy fogyott az étel,
szaporodott a göngyöleg.
Már fullon a ház
Mindenki vidáman,
derűsen.
Kirántsak még egy csibe combot?
 Optimista tekintet
És még egy!
És egy töprengő-jövőre itt tartjuk a nótaestet?
Elmúlt éjfél, koccintsunk!
Herfli szó-nótaszó
A maradékok is elfogytak
Minden jó, ha a vége jó!
A teljes cenzúrázott képanyag megtekinthető a képgalériában!

2011. július 7., csütörtök

Kőkeresztek-Belezna

A kőkereszteket megörökítő sorozatom következő állomása Belezna volt, de nem vagyok elégedett, mert a legszebb, a Jankapuszta elején álló most lemarad. Ugyanis tavaly fotóztam, csak nem találom hová mentettem.
Nem baj, majd utólag berakom a Picasába.

Kossuth utcai kereszt
Asszonyvári elágazói kereszt
Egy kis ízelítő Belezna fő ékessége, a gróf Zichy Ödön által építtetett katolikus templomról.
Közvetlenül a falu elején található balról, egy szépen ápolt kert közepén, és itt is áll egy nagyon érdekes kőkereszt.
Kőkereszt a templomkertben 
 És a gyönyörű neogótikus templom, melyről a többi képet a képalbumban helyeztem el.

Beleznai templom

Neogótikus harangtorony

Aki Beleznáról, és a templomról többet szeretne megtudni, annak ajánlom a falu honlapját, majd a személyes megtekintést!
http://www.belezna.hu/

2011. július 6., szerda

Madarakról

Ma mindenféle hulladékfákat készítettem elő a szombat délelőtti fűrészeléshez, amikor meghallottam egy fölöttünk elszálló magányos holló hangját ( melyet itt te is meghallgathatsz!).
Ez pedig emlékeztetett arra, mennyire hanyagoltam a madaras híreket.
Pedig történt egy s más. Például háromszor is láttam rétisast felettünk párban repülni és rikoltozni!
Hangjukat itt meghallgathatod, ha már fotót nem tudok feltölteni, mert piszok magasan köröztek, csak a 10x-es Zeissemmel szoktam követni őket (lapát el-távcső ki!).
Aztán meg kirepült a két légykapó fióka a falon levő fészekből, nem mertem közelről fotózni, nehogy úgy járjak, mint a rigóval-ijedtében kirepült a fészekből.

Aztán meg a mókus inváziót követő harmadik napra szépen faképnél hagyott bennünket az egész mókus család, de néha egyenként visszanézhetnek, mert rendesen fogy a kirakott dió az etetőjükről.
Udvarunk elejét most három kocsi szedett ágfa díszíti, ami remélhetően hamarosan a helyére kerül.

Még jött hozzá egy kocsival...
És ne csak az agarat sztároljam, a létra tetejéről (amiről a fészket fotóztam) sikerült Mortiról egy állóképet lőnöm. Ő ugyanis mint a higany...

Muerte-nekem csak Morti, Rottweiler kan

2011. július 4., hétfő

Meghívó a IV. surdi kézi aratásra!

A surdiak meghívását teszem közzé! Július 10-én 15 órai kezdettel szívesen látnák a miklósfai arató bandát is a beleznai elágazóban levő vízháznál.
A sofőrséget vállalom, magam és egy marokszedő lány mellé várok jelentkezőket, akik már láttak kézi aratást, vagy legalább kíváncsiak egy hagyományőrző összejövetelre.
A rendezvény célja a hagyományőrzésen kívül a kapcsolatfelvétel, esetleges későbbi közös programok megrendezésének reményében.
Help me!

Miklósfai Minden Klubok találkozója

2011.július 9-én 16 órától a Mindenki Háza udvarán a Városszépítő Egyesület klubjainak közös, ismerkedés célú zenés batyus jellegű rendezvényére hívjuk a Kertbarát Kör tagjait és családtagjait, valamint a többi klub tagjait és családtagjait!
Kóstolót és italt hozzatok, de minden klub fog gondoskodni a közös étkezés öröméről.
Fellépnek: a Miklósfai Asszonykórus, Horváth György bordalnok, Imrei György harmonika.
Szeretettel vár mindenkit a Kertbarát Kör!
Az infót adjátok tovább!!!

Vas megyei Vadásznap


Szombaton, július 2-án tartották meg a vas megyei vadászok hagyományos vadásznapjukat Bükfürdőn, melyre ismét meghívták az Országos Agarász Egyesületet, agár futtatási bemutatót tartani.
Az egyesület a magyar agárral való agarászás nagy múlttal rendelkező hagyományát kívánja ápolni, és megőrizni a magyar agár, mint nemes vadász eb jó genetikai tulajdonságait. Az agaras vadászati módot, mint hungarikumot, ismét legális keretek között szeretné népszerűsíteni.
Én is, mint az OAE újsütetű tagja részt vettem a programon barátaimmal és Janka kutyámmal, hogy a közönség, de még inkább a vadászok körében agár coursing futtatáson népszerűsítsük a magyar agarat.
Kollégám, Keresztes János, aki az OAE elnöke, a futtatás előtt előadást tartott a fajta múltjáról és jelenéről, majd a futtatógéppel minden megjelent kutyát többször is ki lehetett próbálni, hogyan hajszolják a műnyulat.
Töpfner József vezetőségi tagunk, aki régi és elkötelezett nagyharsányi magyar agár tenyésztő, biztosította a gépet  és három jól futó agarával az állandó látványosságot.
Janka kutyám is lehiggadt a nap végére a sok hiszti után, mert nem igen lehet bírni vele, ha igazi vadat, vagy műnyulat lát. Szívesen futott párban egy tapasztalatlan fiatal agárral, Hunorral, akinek gazdája ezt a futást feltette a You Tube-ra- mely ezen a linken elérhető:
http://www.youtube.com/watch?v=He7vbx2S_Vk&feature=player_profilepage
Köszi! Igazán jó!
A napvégi I-re is sor került, mert egy könnyelmű, pofátlan nyúl komótosan kiballagott a pálya közepén és leülve pödörgette a bajszát. De az is lehet, hogy a vasi vadászok extraként biztosították ezt a lehetőséget!?
Elzavarni sem hagyta magát, vagy mert bírta a kihívásokat, vagy mert még nem találkozott agár kutyával...
Én húztam ki a műnyulat, és jött mellettem Janka is (mert lefogni is nehéz, ha futásról van szó). Persze hogy kiszúrta az oda nem illő tárgyat (nyúl kartárs billegő fülét), és már rá is startolt, aminek én egyáltalán nem örültem.
Na, most éppen nem a vadászoktól féltettem, mert azok mind bent voltak a pörköltes sátraknál, hanem mert dekkolhatok ilyenkor a búza, vagy kukorica szélében, míg előjön. Janka egy perc alatt ott volt a nyúl seggében, mert az, először csak kelletlenül futott, más blökire számítva. Aztán a legveszélyesebb manőver következett, átvágtáztak egy műúton és a nyúl "egérutat nyert" egy kukoricásban. Én meg a tüdőmet kiköpve rohantam, nehogy visszának elcsapja egy autó. Szóval lefutottuk magunkat! Az I-re a pont akkor kerülhetett volna fel, ha tapsifüles visszakanyarodik a közönség felé. De jobb ez így! A váratlan gyakorlati bemutatót lett volna jó felvenni videóra!
A jó programokból nem sokat láttunk és a kutya szépségversenyre is kevesen neveztek, de mi és kutyáink azért jól éreztük magunkat. A végére már a németek terrier és pudli kutyája is úgy hajtotta a műnyulat, mint az agarak.

És a vadpöri is finom volt!

Egy vadászkönyv árus standnál pedig jól kiköltekeztük magunkat.
Hadd csináljak nekik reklámot, mert ilyen tájékozott könyvesekkel még nem találkoztam!
Három könyvet kérdeztem tőlük, amiket már 20 éve kerestem és nem is láttam sehol sem.
Ebből kettőt kivett a stócból, a harmadikat pedig neten fogom megrendelni, mert nem hozták magukkal!
Ezek: Maderspach Viktor-Az oláhok vérnyomában, Stanley H.Morton-A legsötétebb Afrikában, és Gordon Young-Emberevő leopárd.

Janka nyúl szakirodalmat keres...

Aki igényes vadász, természetrajzi könyvet és útleírást keres, az itt rendelhet, vagy lájkolhatja őket:
www.vadaszkönyvek.hu
Íme egy rövid képválogatás a napi programból:

Janka-magyar agár szuka úton
Rangsor vita Keresztes János magyar agár kanjai között
A kép azért is érdekes, mert a bal oldali kant Szlovéniában találták meg vándorcigányoknál, vélhetően egy jól megőrzött magyar agár fenotípust mutat. Ott cigány kutyaként ismert.
Agár simogató
A vezérkar

A képen Keresztes János mihályfai magyar agár tenyésztő, az OAE elnöke-Töpfner József nagyharsányi magyar agár tenyésztő, az OAE alelnöke-Vitéz Markovics György, az OAE bírói testület tagja és a Kardvívó Szövetség alelnöke.
Mindhárman a magyar agár fajta gyakorlott bírói is.

Futtató gép-agaraknak
Janka-magyar agár üldöz,
és elfog.
Hűséges kutyaszemek
A többi program sem lehetett rossz..
 Az eseményen készült összes kép felkerült a képgalériába, vagy itt is megnézhető!

2011. július 1., péntek

Kőkeresztek-Gelsesziget

Hazafelé, Gelseszigeten áthaladva szépen felújított kereszteket láttam.

Gelsesziget előtt, egy hegyi feljárónál, háttérben az újudvari TV torony.

Szépen gondozott a templom és a kereszt is.

Ez is újrafestve!
 További képek a Gelseszigeti templomról, a képgalériában.

Kőkeresztek-Kilimán

Gelséről észak felé, Kilimánba vitt utam munka közben, ekkor készült pár kép a templom melletti és egy magántelken álló kőkeresztről.

Ez utóbbiról nem tudtam jobb képet készíteni a lelógó lombok és a házőrző blöki helytállása miatt.

Kőkeresztek-Gelse

Gelse most már a termálfürdőjéről híres, de én itt most csak régiségeket adok közre.
Pölöskefőről Gelsére előbb át kell hajtani a vasúti átjárón, elsőbbséget adva már nem a régi vicinálisnak, hanem a régi motorkocsinak...

Elzúgott a BZMOT
Rögtön a sorompó után jobb kéz felől áll ez az egyedi sarki Mária szobor

Sajnos a felirat már olvashatatlan.
Ez a kőkereszt magántelken áll.

A TSZ udvarában is van megőrzésre méltó emlék, egy GANZ Bulldog, mely cséplőgépet vontat.
De szép is lenne, ha nem is működőképesen, de kiglancolva látni!

A hangja szebb, mint a Harley Davidsoné!
Óvodás koromban láttam utoljára ilyet működni!
Gelse Buslak-majori bejáró keresztje
További gelsei képek a képgalériában.